Fines Finium - Élettér

Idén talán az utolsó

2011-12-20T20:09:00.006+01:00

Leesett az első hó. Jó is az, főleg, hogy még nem vettem bakancsot, úgyhogy a munkavédelmi tutyimban vittem a srácokat óvodába, bölcsődébe. Még jó, hogy a dobozára szép nagy betűkkel ráírtak mindenfélét, többek között, hogy csúszásmentes a talpa, mert ha nem tudnám, isten látja lelkem, még azt hinném, hogy időnként majdnem a elvágódtam a letaposott, jegesedő hó okozta örömtől. Biztosan túl gyorsan mozgott a Föld a lábam alatt. Más magyarázatot nem tudok ugyanis arra, hogy többször majdnem elcsúsztam ebben a csodálatos lábbeliben. Persze így jár az, aki végtörlesztésre költi minden forintját. Még szerencse, hogy eszembe jutott, van egy másik bakancsom is, amit a főnök vett, s még soha nem hordtam. Ártani nem használ alapon délután már azt vettem fel. Határozottan jobb volt.

Idén már nem mennek a srácok óvodába, bölcsődébe, úgyhogy mindent hazahoztunk. Gyanítom, hogy olyasmit is, ami nem a miénk, mert egyikünk sem emlékszik olyan pólóra, nadrágra, mint ami Sebestyén holmijai között volt. Tény, hogy volt egy kisfiú, akivel osztozott a szekrényen, s a családjával együtt kiköltözött Angliába...

Tobzódunk az ünnepi készülődésben: Sebestyén minden nap újabb száncsengős, fenyőfás dallal állít haza. Bár mi nem tartjuk ezeket az ünnepeket, nem csinálunk belőle problémát, hisz túl kicsi még ahhoz, hogy mindent megértsen. Még Beni is hozott haza ilyen témájú rajzot. Hiába, a gyerekek is emberek. Ha jól esett neki, egészségére.

Betegségek, megfázások jönnek mennek, ahogy ez ilyenkor szinte már természetes is. Főleg közösségben. Egyedül Krisztám szedett össze valami komolyabbat, az orvos diagnózisa szerint gennykeltő baktériumok okozta fertőzést. Hosszú ideje szenvedett már vele, több orvos is látta, mire sikerült egy olyanhoz elkeverednie, aki felismerte a kórokozót és megfelelő gyógyszert írt fel. Egy hete használja és rohamosan gyógyul. Sajnos a mellékhatást az egész család megsínyli: nem szoptathat. Ez Sebike számára maga a világvége: az Armageddon és a Ragnarök együtt. Elképzelted? Akkor ehhez add hozzá, hogyan magyaráznád meg egy ordító, visító gyereknek éjjel 2 órakor, hogy már pedig nem kap cicit. Sok szerencsét!

De nem csak a hisztitől rakjuk el a hajunkat, hanem a tudásszomjától is. Egyik este leült a kis asztalukhoz, előpakolta a mágneses betűkészletet és elkezdte felrakni a táblára a betűket. Hirtelen felpattant és örömtől csillogó tekintettel mutatta, amit a kis tenyerébe rejtett: "Ez az a betű!". Természetesen megdicsértük, megtapsoltuk, mire boldogan visszaszaladt az asztalhoz és egy másik betűt hozott: "Ez az i!". Ámultunk, de még nem ért véget: "Itt az o!", "Ez a k!". Még be sem boot-olt az agyam a restart után, mikor egy újabbat hozott: "Ez a kicsi y!". Azóta is gyakran felcsendül a kérdés: "Ez milyen betű apa?".

Végtörlesztés - zárólépés

2011-11-30T14:00:00.007+01:00

Múlt hét pénteken, azaz 25-én szóltak a K&H-ból, hogy elkészült a jelzálogbejegyzés törlési engedélyünk kérelme, mehetünk érte. Mivel én éppen nappalos voltam, Kriszta pedig sietett haza, így aznap már egyikünk sem tette tiszteletét a banknál.

Hétfőn reggel elkísértem páromat a munkahelyére, onnan átmentem a bankba, majd onnan a helyi földhivatalba. Aki ismeri a várost, tudja, hogy a lakásunk és a földhivatal a város két ellentétes végén találhatók, így aznapra már bőséggel kimerítettem a sétakeretemet. Ennek ellenére persze még visszamentem a feleségemhez a polgármesteri hivatalba, jelenteni az elvégzett feladatokat. De nem ugorjak annyira előre.

Kezdjük ugye az elején: hétfő reggel leadtuk a srácokat a gyermekmegőrző intézményekbe, mad kéz a kézben lesétáltunk a munkahelyére. Elég romantikus lehetett volna, ha nem lett volna olyan hideg és a séta igazából nem loholás lett volna. Végül is együtt voltunk, ez a lényeg, nem?! Pontban 7:25, amikor beléptünk a polgármesteri hivatal bejártai ajtaján. Kriszta felment az irodájába, én meg leraktam magam a büfé mellett széksoron, vártam, hogy teljen az idő, ugyanis 8 órára volt időpontom az okmányirodába, új személyit kellett készíttetnem.

Háromnegyed nyolckor összeszedelődzködtem, majd megcéloztam a pár száz méterrel arrébb álló okmányiroda ajtaját. Persze ott is kellett még várni, hiszen 8 előtt senkit sem fogadnak, de mivel sorszám szerint történik a behívás, az első voltam. Gyors adategyeztetés, majd fénykép, mely ránézésre borzalmas, alapos vizsgálat után iszonyú, de ez van, az állam ilyenek lát és kész.

Ezután átbattyogtam a bankba, ott is sorszám. Hirtelen elfogott a félsz, hogy vajon még ember vagyok-e, vagy csak egy cetli, némi festékkel, mely egy általánosan elfogadott matematikai szimbólumsorozat alapján kódolja le az elkövetkezendő néhány eseménytelen percet... Várnom kellett, na! Amint megkaptam a papírt, kilőttem a földhivatal felé, ahol még beszélgethettem is pár mondatot az ügyintézővel, miközben leraktam az asztalra 6600 jó magyar forintot, mely a bank elővételi jogának törlését volt hivatott fedezni. A jelzálogé ingyenes, de ez nem...

Innen visszasétáltam Krisztihez. Mivel még mindig hideg volt, a bokám pedig kellően elfáradt, úgy döntöttem, busszal megyek fel, ami -- nem kis szerencsémre -- pont a polgármesteri hivatal elől indul és a házunk előtt áll meg, napjában többször is.

Másnap még egyszer le kellett fáradnunk a K&H-ba, de ekkor már párban, hogy megszüntethessük a lakossági folyószámlánkat. A még bent lévő pár tízezer forintot kézhez kaptuk, aláírtuk, amit kell, s reményeink szerint ezzel életünk e szakaszát sikeresen lezártuk.

Végtörlesztés - 6. lépés

2011-11-16T09:59:00.000+01:00

Ezért dolgoztunk! Igen, sikerült!

Ma reggel, 8:30 környékén aláírtuk a végtörlesztést. A földhivatalhoz szükséges igazolást kell még megvárnunk, de a lényeg már megvan, több pénzt nem pumpálunk a K&H zsebeibe. Mától kezdve tisztán a magyar tulajdonú Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet ügyfelei vagyunk.

Hatalmas kő gördült le a szívemről. Kriszta egyelőre még nem is hiszi el. :-)

Végtörlesztés - 5. lépés

2011-11-15T09:57:00.000+01:00

Egyedül nem megy... Ugye mindenki ismeri a dalt?

És milyen igaz: egyedül nem megy!

Tegnap ott fejeztem be, hogy megkaptuk a papírt az Allianztól. Sajnos a Földhivatalhoz már nem jutottunk el a Takarékpénztártól az Allianz-os papírért cserébe kapott nyomtatvánnyal. Így a remény egyre csak az utolsókat rúgta, egyre kevéssé volt esély arra, hogy szerda reggelig beér a végtörlesztésre szánt összeg a K&H-hoz. Már átutaltam a cirka 60 kilót is, a havi törlesztőnket, hogy szerdán leemelhesse a bank.

Közben megbeszéltük Krisztámmal, hogy több is veszett Mohácsnál, amit tudtunk, azt tegnap megtettük. Egy nagyon, nagyon, nagyon halvány kis esélyünk még volt, hátha sikerül valahogy valakit rávenni, hogy extra gyorsan bejegyezzék a Takarékszövetkezetet a tulajdoni lapunk széljegyére, majd ismét valamilyen csoda folytán találni valakit, aki a szabadságon lévő ügyintézőnk helyett elindítja az utalást a Takarékpénztárból a K&H felé.

Kriszta nem akarta elengedni ezt a kis reménysugarat. Feladni én sem adtam fel, csak elfogadtam, hogy minimális esélyünk van, így felkészültem a rosszabbik verzióra: mínusz 60ezer forint. Igaz, fogalmam sem volt, honnan teremtem elő a hónap hátralévő részére a megélhetésünkhöz szükséges pénzt. Kényszerpályán mozogtunk, nem veszthettünk semmit a pitbull módszerrel.

Krisztám reggel felhívott egy hölgyet a Földhivatalban, korábban már volt köztük hivatali kapcsolat a különféle önkormányzati-földhivatali ügyek kapcsán. Biztató hangvétele nyomán párom elrohant a Földhivatalba, mondta, hogy kit keres, s akkor derült ki, hogy a hölgy, akivel beszélt, nem más, mint a Földhivatal vezetője! Párom mentségére szóljon, a hölgy sem emlékezett a feleségemre, csak miután végigolvasta a papírunkat, s feltűnt kedvesem nem túl átlagos lánykori neve. Innen sínen volt a dolog, a hölgy kezébe vette az ügyünket, s elvileg mire ezeket a sorokat írom (10:11), már fent is van a széljegy. Mivel telefonszámot is cseréltek, elviekben gond már nem lehet.

Egy csoda kipipálva!

Krisztám innen rohant vissza a Takarékba. Reméltük, hogy talál valakit, aki a szabadságon lévő kolléganő helyett elindítja az utalást 11 óra tájban. Ha mégsem, lett volna még egy adu ászunk, de azt végképp nem akartuk kijátszani, ha nem muszáj. Mivel párom kolléganőjének anyósa a Takarékban dolgozik, rögtön őt célozta meg Krisztám. Elmondta a tényállást, mire a hölgy szólt a fiókvezetőnek. Krisztám ismét elmondta mi a helyzet, kiemelve, hogy ezen nekünk 60 ezer forint úszhat el, mire a fiókvezető készségesen beleegyezett, hogy 11 óra tájban elindítja az utalást, így holnap reggelre, mire időpontunk van a K&H-nál, oda is érhet a pénzünk.

Két csoda kipipálva!

Nem akarok túlontúl a medve bőrére inni, de ha sikerül minden, s holnap megszabadulunk a devizahitelünktől, esküszöm, mindenki, aki segített, kap valami kedvességet az asztalára! Virágot, vagy bonbont, vagy valamit... Majd megálmodjuk.

Most mondja azt valaki, hogy nem számítanak a kapcsolatok!

Végtörlesztés - 4. lépés

2011-11-14T09:53:00.000+01:00

Mert a remény hal meg utoljára!

Ezzel indultam neki a hétfői banki ügyintézésnek, remélve, hogy minden rendben lesz, mindent megoldunk, minden klappolni fog.

Első lépésként kiderült, hogy az ügyintézőnk kedden szabadságon lesz, de ha ma sikerül mindent elrendezni, nem lesz gond a végtörlesztéssel, simán átutalható szerdára a pénz az új bankunktól a régihez, s ezzel megszabadulunk majd' 60ezer forint havi törlesztőrészlettől.

Ment is minden, rohangáltunk is, mint pók a falon. Főleg én, mert párom ma dolgozik. Még szerencse, hogy a hivatal egy kőhajításnyira van a banktól.

Aztán jött a fekete leves.

A hitelhez kell a biztosítótól is egy papír, melyben engedélyezem és a biztosító jóváhagyja, hogy bizonyos összeg felett a biztosító egyenesen a bankhoz utalhassa a pénzt. (Ezzel fedezi magát a pénzintézet például lakástűz esetére.) Igen ám, de ezt itt helyben NEM csinálhatja meg az Allianz! Igen, fel kell küldeni a központba, igaz elektronikusan, de akkor is, s majd onnan leküldik ezt az engedélyt, itt meg kinyomtatják... stb.

Érted, a XXI. században, ahol egy gombnyomással indítanak atomrakétákat, egy országos biztosító hálózata nem képes lekezelni egy ilyen igényt, hanem központosított, MANUÁLIS megoldással csinálnak mindent. A helyi kirendeltség ezek szerint csak arra jó, hogy tájékoztasson, beszedje a pénzt és elindítsa a különféle bejelentések nyomán szükséges ügyintézést?! Az agyam eldobom, de tényleg.

Bár a biztosítós ügyintéző hölgy megígérte, hogy S.O.S. eljárást kér, de sok bizalmam nincs. Délután 2-ig oda kéne érni a földhivatalhoz a a banki papírral, amit csak a biztosítós papír benyújtás után kaphatunk meg. Most van ugyebár délután 1 óra... Szerinted?

Update:
Hoppá, most telefonáltak a biztosítótól, hogy kész a papírunk, mehetünk érte. Van még némi remény. Akkor mégsem halt még meg, csak döglődik.

Végtörlesztés - 3. lépés

2011-11-12T21:06:00.009+01:00

Mint legutóbb említettem, Kriszta feladta a Takarékpénztár által kitöltött papírt a MÁK-nak. Expressz és ajánlva, hogy hétfőn biztosan kézhez is kapja az ügyintéző a csomagunkat. Teltek a napok, s Kriszta megkért, hogy szerda reggel hívjam fel a MÁK-t, minden rendben van-e. Ekkor derült ki, hogy valóban beért a levelünk hétfőn reggel, amire délután már ki is ment a válasz a pénzintézet címére(?), hiánypótlási felszólítással. Ugyanis, csatolni kellett volna az adásvételit és a két gyermek utáni félszocpolról írt szerződéseink másolatát is. Ha tudtuk volna... de valószínűleg a Takarékpénztár ügyintézője sem volt ezzel tisztában, mert nem szólt.

Maradjon köztünk, a félszocpolos szerződéseket még értem, de minek az adásvételi? Ha járt rá a gyermekeink után félszocpol, akkor mégis kié a lakás? De a törvény az törvény, az ügyintéző meg csak végrehajtja a leírtakat, nem ő találja ki. Egyébként sem szabad rajta leverni a port, tündéri aranyos, kedves hangú fiatal hölgy, tele türelemmel és segítő szándékkal!

Szóval, őt hívtam fel. Elmondta, amit már levélben kiküldött hétfőn délután. Alig letettem a telefont, a Takarékpénztárból hívott az ügyintézőnk, hogy kaptak egy levelet a MÁK-tól... A többit, azt hiszem, te is sejted. Megnyugtattam, hogy már ráhasaltam a témára, dolgozik a multifunkciósunk a megoldáson, amint kész, startolok a postára. Közben gyorsan visszacsörögtem a MÁK-hoz, hátha elég lenne e-mailben is, esetleg faxon, de a hölgy szomorú hangon közölte, hogy sajnos nem, így is eredetit kéne beadnom, amit neki kéne lemásolni, majd az eredetit visszaadni, a másolatot meg lepecsételni, hogy igazolja, az az eredeti másolata. De eltekint ettől, elég a másolat is, amit küldök.

Gyerünk a postára, expressz boríték, papír kitölt, fizet, megnyugszik. Ami rajtam múlott, megtettem. Jó, igen, le is vihettem volna éppen, de kutya beteg vagyok, voltam. Mostanra már jó, de hidd el, nem cseréltél volna velem pár napja.

Ez volt szerdán. Írtam egy rövid kísérőlevelet is a másolatok mellé, melyben kifejeztem hálámat, s annyit kértem a telefonbeszélgetésünkre hivatkozva, hogy ha készen van az engedély, legyen kedves szólni, ha tudunk, valamelyikünk lemegy Szekszárdra. A fentiekből persze kiderül, hogy ez a valaki Kriszta lett volna, de ő is így kalkulált, van még pár nap szabadsága.

Csütörtökön, mondom, igen, csütörtökön, délután kettő előtt telefonált a MÁK-ból a hölgy, hogy kész az engedélyünk, feladja-e, vagy mi legyen. Rövid gondolkodás után arra jutottam, hogy ha most feladja a címünkre, legkésőbb hétfő délelőtt megérkezik, így ezt választottam. (Annyira nem lett volna egyszerű kiugrasztani Krisztámat a munkahelyéről, hogy futás Szekszárdra.) Így is számoltunk a továbbiakra.

Persze ember tervez...

Másnap, péntek délelőtt pont egyszerre értem a házunk elé a postásunkkal, aki a kezembe nyomott egy tértivevényes borítékot, kért két aláírást, miközben én meg teli pofával vigyorogva olvastam, hogy a feladó a Magyar Államkincstár. Fel is hívtam Krisztát, hogy itt a papír, majd szóltam a Takarékpénztárba is. Közben párom beszélt a Bankunk végtörlesztési ügyintézőjével, s időpontot kért szerda reggelre. Remélhetőleg addigra minden a helyén lesz. De előtte, még hétfőn aláírjuk az új szerződést, aztán irány a Földhivatal.

Végtörlesztés - 2. lépés

2011-11-05T19:38:00.002+01:00

Bármily meglepő, pontosan 1 héttel a benyújtott igénylésünk után telefonáltak a Takarékszövetkezettől, hogy megkaptuk a hitelt. Ergo, csütörtökön. Sajnos Kriszta beteg volt, így csak pénteken tudott lemenni, átvenni a MÁK-hoz küldendő banki igazolást. A Kincstár engedélye nélkül ugyanis a földhivatal nem jegyez be újabb terhelést a tulajdoni lapunkra. Végül is sikerült expressz feladnia a papírt, reméljük a legjobbakat.

A srácok is betegek voltak, de már meggyógyultak, Sebestyén ment is a bölcsődébe. Persze reggel még mindig nem akar ott maradni, de délután már arról beszél, hogy jó volt a bölcsiben, holnap is menjünk. A nevelőnők szerint okos, a csoportszobában aktív részese a fejlesztő munkának, de az udvaron csak odabújik valamelyikükhöz és nem foglalkozik a gyerekekkel, udvari játékokkal. Beninek őszi szünet volt a héten, az óvónők továbbképzésen voltak, így erősen igénybe vettük édesanyám segítségét. A nagyfiú folyamatosan Spektro-zik, így sok gond nincs vele. :-) Igaz, taknyos, de ezt már megszoktuk, amint elindul a fűtésszezon, egészen a végig, takonykóros. Megtesszük, amit meg lehet, de eddig egyetlen orvosnak sem sikerült kitalálnia a megoldást. Pedig már az orrmanduláját is kivették.

Kriszta egész héten -- betegsége ellenére, ami végül is "csak" 2 napos volt -- kedves, törődő, figyelmes, szeretetteljes volt mindenkivel. Főleg velem. :-D Annak ellenére, hogy jelenleg én is kutyául érzem magam, boldog vagyok, hogy minden rendben közöttünk. Igen, én is beteg vagyok: reggel még nem volt semmi bajom, délelőtt derekára már fájt a torkom, 10 óra felé már lázas voltam. Mindezt munkahelyen. És még van 2 napom (2×12 óra). :-S

Van azonban még egy jó hírem: éppen most olvastad végig a 300. bejegyzésemet! ;-)

Végtörlesztés - 1. lépés

2011-10-29T12:44:00.007+02:00

Amellett, hogy a héten éjszakás voltam -- igen, van olyan is, hogy normális ember módjára, hétfőtől dolgozom le a magam 5 napját --, egy rohanás volt az életünk. Leginkább Krisztámnak, mert szerénységem délelőttönként egyszerűen elájult a fáradtságtól, miközben a két beteg gyerek egymást nyúzta. Igaz, Benikém nagyon igyekezett tompítani az öccse cseppet sem halk játékát, de egyszer sem sikerült kialudni magam.

Ne nézz már így! Igen, a két gyerek felügyelet nélkül játszott 1-2 órát. Míg én az ágyon aludtam, ők a földön, illetve a saját asztalkájuk mellett játszottak. Beni tudja a szabályokat: ablakba nem mennek, ajtót nem nyitnak, telefont nem vesznek fel. Természetesen én is megtettem, ami tellett tőlem: ablakok bukó vagy zárt állásban, ajtó bezárva, kulcs nincs a zárban, telefon a fejem mellett, kaputelefon félrerakva. Mielőtt ledőltem, megetettem, megitattam mindkettőt, a poharak pedig elérhető magasságban hagytam. Szerencsére a két srác könnyen megértette, hogy emellett se a kés, se az olló, se a konnektor nem játék. A végső szabály pedig: bármi történik, felébreszteni apát! A lényeg az, hogy semmi baj nem történt, azt leszámítva, hogy Sebestyén előbb-utóbb felébresztett a kiabálásával, visításával, hisztijével.

Aztán elérkezett a várva várt csütörtök, a banki nap, amikorra időpontunk van a K&H-nál. Édesanyám átjött, hogy vigyázzon a törpékre, én meg felugrottam a házunk elől induló helyi járatra. Persze, majd három éjszakás műszak után még gyalogolok is, mi?! Nehogy már! Szóval buszra fel, banktól nem messze le, Kriszta jön, bankba be. Percre pontosan fogadnak minket, de az cseppet sem tetszett, hogy a korábbi kényelmes ülőhelyek helyett végig állnunk kellett egy ügyfélpultnál. Bár ha a jó oldalát veszem, akkor az ücsörgő ügyintéző meg folyamatosan felnézett ránk. (Soviniszta disznó vagyok, de jól esik, ha egy nő felnéz rám!) Mindenféle papírt elolvastunk, kitöltöttünk, aláírtunk, adatokat egyeztettünk és némi csevegést is engedélyeztem. Csak hogy ne aludjak el...

A végére már sajnáltam, hogy csak 45 percet ácsorogtunk, papíroztunk. Egyrészt, mert a derekam kezdett annyira fájni, hogy szinte már nem is éreztem. Másrészt az ügyintéző hölgy (lány) pont az a típus volt, aki nekem külsőleg alapvetően tetszik. Nem, nem cserélném le a feleségemet, csak mondom, hogy külsőleg az a típus. Ahogy Krisztám is. Ha ismered őt, tudod miről beszélek.

Innen átcsoszogtunk a Takarékszövetkezetbe. Papírokat beadtuk, adatokat egyeztettük, majd kérdeztem, hogy mégis, mennyi idő lesz a bírálat. Fel voltam készülve mindenre, főleg a nagy bankok kényelmességét ismerve. Ismeritek azt a dalt, hogy "Öreg járgány szivatóval indul"? Akkor tudod, hogy indultam neki a dolognak. Szóval, nyeltem egy nagyot és megkérdeztem a várható időt. A -- K&H-s lányhoz képest némileg korosabb -- hölgy pedig mosolyogva közölte, hogy körülbelül 1 hét. Meg kellett kapaszkodnom. Valószínűleg a dologban közrejátszik az is, hogy még Kriszta nyitotta náluk a folyószámlánkat, lányként. Még nem is ismertük egymást. Egyszóval, régi ügyfelek vagyunk és minden kért papírt összeszedtünk pár nap alatt.

Aztán kérdeztem a saját THM-ünket. Tudtam, hogy ez valamivel keményebb dió, úgyhogy fel is ajánlottuk, hogy elmegyünk enni, amíg végez. Megebédeltünk egy közeli étteremben, s mire visszaértünk, tényleg minden kész volt, csak át kellett vennem a kinyomtatott információkat és elköszönnöm. Ekkor szembesültem azzal, hogy a hivatalos bírálati idő minimum 10-15 nap. Húgoméknak konkrétan 3 hetet mondott ugyanez pénzintézet. Közben, vagy ez előtt, még az étteremnél -- már nem is tudom -- párom szeretetteljesen, hozzám bújva megdicsért, amiért udvarias vagyok, kedves és türelmes, pedig látja rajtam, hogy mennyire fáradt vagyok. Olyan kellemes melegség öntötte el a szívem táját!

Most várjuk a bírálat végét. Amint meglesz az új hitelünk, fel kell keresnünk a MÁK-ot, hogy engedélyezzék az új bejegyzést (a gyerekek utáni félszocpol miatt elidegenítési és terhelési tilalom van a lakásunkon). A Takarékszövetkezetnél külön fel is hívták erre a figyelmünket, majd azt is elmondta a hölgy, hogy nem mi vagyunk az első ilyen ügyfelek, s a MÁK-tól már a pénzintézet is ígéretet kapott arra, hogy nem csücsülnek az ügyek felett. Gondolom nem akarják maguk alatt vágni a fát, van rajtunk kívül is nem egy-két olyan polgár, aki hasonló cipőben jár, mint mi.

Emellett még egy komolyabb esemény történt a héten: Benjáminnak megérkezett a Spektro 1 nevű játék a Nunu Online Játékboltból. Elektronikai kísérletek, áramkörépítés a játék lényege. Beni teljesen beleszerelmesedett. Kriszta meg bevitt pár fényképet a munkahelyére, ahol némi élménybeszámoló után egy vagy két kollégája azonnal felment a netre, hogy rendeljen az unokájának, gyermekének. Szerintem is nagyon hasznos cucc, hasonló dolgokat én csak általános iskolában csináltam, még a 80-as éves közepén-végén, technikaórán. De az is csak hasonló volt, nem ennyire komoly, mint ez a játék.

Szomorú tények

2011-10-22T22:26:00.002+02:00

Egyszerűen nem hiszem el, csak engedek a tényeknek: Sebi is, Beni is beteg. Sebike már kifelé halad, Beni viszont belázasodott. Ebből jövő héten se óvoda, se bölcsőde nem lesz.

Facepalm

2011-10-21T23:44:00.000+02:00

Ma lementünk a bankunk helyi fiókjába, bejelenteni a végtörlesztési szándékunkat. Az ügyintéző hölgy fáradt hangon közölte, hogy időpontot kellene foglalnunk.

- OK, mikor jöhetnénk? - kérdeztük bizakodva.

- Leghamarabb jövő hét csütörtökön, délelőtt 9 órára!

Mondanom sem kell, hirtelen az államat kezdtem keresni a padlón. Ugye milyen ügyfélközpontú hozzáállás a banktól, hogy egy ilyen volumenű feladatra egy, azaz egyetlen egy embert biztosít egy több mint 25ezres városban?! Persze, ha pénzt vittem volna be, két ügyintézőből is kedvemre válogathattam volna...

Mikor összeszedtük magunkat, gyorsan átléptünk egy másik hölgyhöz, hogy legyen kedves 3 hónapra visszamenőleg kinyomtatni a folyószámlánk egyenlegét. Szerencsénkre régebben a szomszédunk volt, így nem csak hogy pikk-pakk megoldotta a helyzetet, de kedvesen megmutatott pár "trükköt" a netbank szolgáltatás berkein belül.

Emellett még pletyka szintjén megemlítette, hogy az a pénzintézet, amelyikkel szeretnénk leszerződni az áthidaló hitelre -- a bankunk nem ad forinthitel a devizahiteleseinek --, hamarosan kifogy abból a pénzkeretből, amit erre a célra különített el. Ehh...

A jövő héten azért rohanunk ide-oda és vissza, hogy péntek reggelre minden papír és minden összeg kézben legyen. :-S

Miért?

2011-10-13T20:50:00.003+02:00

Elsőként engedd meg, hogy megköszönjem a türelmed: köszönöm! Miután letudtuk a kötelező tiszteletkört, vágjunk bele a közepébe. ;-)

Kriszta visszament a dolgozni. Így 2,5 év után már neki is hiányzott kissé, hogy kiléphessen a családi körforgásból. Most őszintén, neked nem lenne eleged, ha napi 24 órában kellene 3 hisztis pasit kiszolgálnod? Dehogynem...

Szóval, visszament dolgozni. Eleinte kissé döcögős volt, de folyamatosan tanulja az új törvényeket, előírásokat, s a kollégái is rengeteget segítenek neki. Azért nem semmi szinte teljesen újratanulni egy szakmát, hiszen amikor eljött babázni, még teljesen mások voltak a jogszabályok. Ámbár az építéshatóság azóta ilyen, mióta csak egy átlagembernél picit is jobban belelátok. Esténként nagyon fáradt, ami, úgy hiszem, természetes. Ezt azonban sajnos csak az eszem tudja, a szívem nem.

Persze, ahol tudok, segítek: viszem a gyerekeket óvodába, bölcsődébe, bevásárolok, főzök, mosogatok, mosok, teregetek... aztán vissza az óvodába, bölcsődébe...

Ebből is láthatod, hogy mindkét gyerek egészséges. Hála a fentieknek!

Benjámint éppen ma dicsérte az óvónő, hogy mennyit fejlődött a nyáron viselkedésben, gondolkodásban és mozgásban is. Dagadt a mellem, valószínűleg vigyorogtam is. Én, mint szülő, ezt kevéssé tapasztalom, hiszen nap mint nap látom a fiamat. De ezek szerint nagyon szembetűnő. Részemről csak annyit vettem észre, hogy egyre gyorsabban olvas és számol (fejben, nem ujjakon) és kevesebbet kérdezi: "Mit is mondtál?".

Azért vannak félelmeim is: természetes vajon, ha egy közel 7 éves fiúgyerek azt kéri esti mesének, hogy mondjam el, hogyan működik az atomerőmű?! De nem csak úgy felületesen, hanem reaktor, vízkörök, turbina, trafó és egyebek.

Kriszta talált is neki egy érdeklődésének megfelelő játékot. Talán emlékszel, hogy az általános iskolai technikaórákon tanították az áramköröket, kapcsolókat, fogyasztókat, s ehhez kaptunk kapcsolótáblát is. Nos, egy ehhez hasonló játékot talált párom az interneten. Meg nem mondom már, hogy mi a neve, többféle csomag van. A kezdőben épp csak pár alkatrész van, a következő már komolyabb, a harmadik pedig a második kiegészítője, további alkatrészekkel. Megrendeltük neki a középső csomagot, nagyon várja.

Sebestyén és a bölcsőde, mint az északi és déli sark. Két pólus. Attól kezdve, hogy kinyitja a kis szemeit és meghallja, hogy bölcsi, megy a szöveg, hogy nem akar menni, anyával akar menni. Nem érti, hogy a munkahelyre nem mehet le, hogy egész nap anyával legyen. S most utalnék vissza bejegyzésem címére. Igen, elértük a miért-korszakot! Néha az agyam eldobom, miket tud kérdezni, s persze a válasz után felcsendül a "Miért?". Sokszor, nagyon sokszor. Tulajdonképpen, amikor ébren van és épp nem köti le valami más a figyelmét, folyamatosan.

Szóval nem akar menni, s ez először abban nyilvánul meg, hogy mondogatja, majd ahogy közeledünk a bölcsihez, ez egyre gyakoribb lesz. Végül már nem akar kiszállni a babakocsiból, nem akar bemenni az ajtón, nem akar átöltözni, nem akar semmit. Csak ordít, hisztizik és kapaszkodik mindenbe, amit ér: "Le akarok menni az anyámért! Az én anyámért! Nem akarok itt maradni! Hol van az anya?" Ha sikerül lehámozni magamról, s a gondozónő átveszi, majd úgy teszek, mintha elmennék, hamar megszűnik a balhé. Ez egyrészt köszönhető a munkaerő több éves szakmai gyakorlatának, másrészt annak, hogy Sebi nagyon jól tudja, ha nincs ott apa, vagy anya, nincs kinek hisztizni.

Sajnálom én szegényt, hogyne sajnálnám, félre ne értsd! Próbálom mind őt, mint önmagamat vigasztalni, nem sok sikerrel. A szívem majd megszakad időnként, amikor látom a könnyes arcát.

Ezután szoktam bevásárolni, majd otthon nekiugrok a háztartásnak. Délután 2 órára megyek a kisebbikért, majd útban hazafelé elhozom a nagyobbikat is. Ilyenkor már megkezdődik a délutáni offenzíva is, Sebestyén folyamatosan azt hajtogatja, hogy ne menjünk haza, menjünk el az anyáért. Nos, ha ilyenkor belemegyek a játékba, ismét a sohanincsvégemiért következik. Le se írom, a lényeg az, hogy képtelenség továbblökni a lejátszófejet.

Körülbelül 4 óra felé érem el az agyhalotti állapotot, Kriszta érkezése előtt. Onnan átveszi a gyerekeket, én meg igyekszem legalább a papucsállatkák szintjére felhozni magam: mozog, eszik, pihen.

Szóval, így telik a szabad hetem. Jó éjt!

Szívmelengető

2011-10-07T15:34:00.000+02:00

"Nélküled akkor is magányos vagyok, ha emberek vesznek körül!"

Ezt találta mondani Krisztám 8 és fél év házassággal a hátunk mögött. Majd a biztonság kedvéért meg is ismételte.

Létezik szerelem 7 év után is? ^^

Mosolyka

2011-09-24T20:47:00.004+02:00

Mivel Sebi beteg, csak Benit vitte Kriszta öccse Dunaföldvárra, hadd unokázzanak a nagyszülők. Abban maradtunk, hogy szombat este ott is alhat a nagyfiú, majd vasárnap délután hazahozza a sógor.

Hazaértem a munkából, vacsi, majd kérdezem Krisztát:
- Hívtad már Bubut?
- Nem, még nem.
Erre Sebi is:
- Anyaaaa... hívtad már aaaa... Benit?
- Még nem csillagom!
- Nem? Na, szépen vagyunk!

Palackposta

2011-09-23T18:36:00.003+02:00

Nem, nem írtam, észrevételed jó. Egyszerűen elegem volt és van. Sorra jönnek a pofonok az élettől, s bár újra és újra felállunk, de úgyis érkezik a következő maflás. Hol pénzügyileg, hol egészségileg, hol emberileg, hol így és úgy... Igen, tudom, mindenkinek ilyenek a napjai, csak most kicsit sok és sűrű a leves, amit le kell tolnunk a torkunkon. Úgyhogy, ne haragudj, türelmed kérem, előbb-utóbb visszatérünk Onlájniába, csak rendbe kell raknunk azt a kis homokozót, amit az életünknek hívunk.

Egy frontkóros naplója

2011-08-30T09:47:00.005+02:00

Al Ghaoui Hesna - blog

Személyiségzavar :-)

2011-08-28T08:47:00.002+02:00

- Nagyon szép kisfiú vagy Sebikém!
- Nem vagyok kiszfiú!
- Akkor kislány vagy?
- Nem vagyok kiszlány!
- Se kisfiú, se kislány? Akkor mi vagy Sebestyén?
- Tűszoltókészülék!

Már csak a kánikula hiányzott

2011-08-27T12:31:00.005+02:00

Miután kifizettem a redőnyöst, azt hittem egyenesbe jövünk. De nem. Pár napra rá a porszívónk nagyon kellemetlen, égett szőrhöz hasonló szagot árasztva kezdett el furcsa, hörgő-zörgő hangokat adni. Úgy néz ki, ő is megunta a kánikulát. Még működik, de csak hosszas szellőztetéssel egybekötve ajánlott bekapcsolni.

Ezután azt hittem, végre tényleg minden rendben van. De nem. Tönkrement a DVD-íróm, miközben Alohának írtam egy lemezt. Aztán átmentem hozzá, segítettem PC-ket szerelni, alkatrészeket cserélni... stb. Jó munkám jutalmaként elpofátlankodtam magamnak a már feleslegessé vált alkatrészeket: ház, tápegység, alaplap, Celeron processzor, RAM-ok, DVD-író. Egy AcerPower F6 maradványai, amiből villámgyorsan kannibalizáltam az írót.

Hazahoztam a cuccot, leraktam, aztán napokig kerülgettük, ide-oda raktuk, mert mindig útban volt. Srácoknak akartam egy számítógépet, de Krisztám ellenezte. Végül is igazat adtam neki, de akkor is kezdeni kellett valamit az alkatrészekkel. Írtam egy emailt az egyik helyi számítástechnikai szaküzletbe, elmondtam, mim van, kérdeztem, mennyit adnának érte. Cirka 10ezer forintban állapodtunk meg. Pár órás hobbigyakorlásért nem is rossz pénz. :-) Köszi Aloha!

Igaz, 10ezer forintból nem igazán tudtam volna mit venni, hacsak olyat nem, ami igazán nem is kellett volna. Ekkor ugrott be, hogy mi lenne, ha lecserélném a gépem alaplapját és memóriamoduljait is. Megérdeklődtem a pénzügyeket a már ismert boltban. Ezért 12ezeret adtak. Ez így már 22ezer. Kinéztem egy új alaplapot, memóriamodulokat és DVD-írót. Levittem a cuccot, átszerelték. (Én is képes lettem volna erre, de a garancia miatt jobbnak láttam, ha a bolt alkalmazottaira bízom a dolgot.)

Ezt vettem:
MBO: Gigabyte 870A-USB3L
RAM: Kingmax 2× 2GB DDR3 1600MHz Hercules Series
ODD: ASUS DRW-24B3ST

Persze rá kellett fizetnem 10ezer forintot, de ebbe már egy rózsaszín USB-s egér ára is benne van, amit anyunak vettem a notebook mellé. Kérded, honnan volt ennyi pénzem, mikor már a végét jártuk? Édesapám hozzám vágott egy 20kilóst, mondván, ezzel beszáll a noti árába. :-D

Tegnap Aloha ismét felhívott, hogy az IKEA-ban van, kell-e még az a bútor, amit kinéztünk a gyerekeknek és amiről szerelés közben is beszélgettünk. Egyeztettünk, s már munkába indultam, mikor szólt, hogy mindjárt ideér hozzánk a cuccal. Mivel már nem voltam otthon, szóltam Krisztának, vegye át, fizesse ki. Ebből csak az első sikerült, mert a bútor jött, látott, a futár azonban elviharzott, hogy majd... Őőőő... jó... és köszönöm!

Reggel összeraktuk a lapra szerelt bútorokat: két kisszék, egy kis asztal és egy csúszásmentes fürdőszobai fellépő (az utóbbin nem volt mit szerelni, műanyag az egész). Beni teljesen egyedül rakott össze egy széket!!!

Aztán délben szól Krisztám, hogy a mosógép fura hangokat ad, s amikor kinyitotta, azt látta, hogy nem forog a dob, nem is lehet megmozdítani. Telefon a szerelőnek, azt mondta, kinyílt a dob ajtaja, ezért akadt meg. Mikor tudna kijönni? A héten már nem, de megpróbálhatjuk erősen megrángatni a dobot, hátha elfordul és visszazárhatjuk az ajtót...

Na, ezt látnod kellett volna! Húztam, izzadtam, téptem, izzadtam, nyúztam, izzadtam, ütöttem, izzadtam, feszegettem, izzadtam, rángattam, izzadtam, lökdöstem, izzadtam, kiabáltam, izzadtam, szidtam, izzadtam, kérleltem és izzadtam... stb. Lassan, nagyon lassan elfordult pár centit, aztán ismét állj. Kezdhettem elölről az egészet. Nem titok, ezekben a pillanatokban nem rajongtam a feleségemért, ugyanis biztos voltam benne, hogy túlterhelte a gépet.

S lőn! Addig rángattam, téptem (és izzadtam), míg a kezeim be nem csúsztak a dob és a dobház közé, lemarva a bőrt a bal kezem középső ujjáról és összezúzva az ízületet. A jobbal jobban jártam, az csak szimplán feldagadt és kissé bekékült. Így is azt hittem először, hogy eltört. Sikerült elforgatni a dobot, s igazam lett: édesem berakott egy pokrócot is, ami annyira megszívta magát vízzel, hogy kicsaphatta a dob ajtaját. Már elegem volt a jó cselekedetekből!

Most én, a nap hőse (Kriszta hívott így) megyek, megmosom a fogamat és lefekszem aludni, hogy frissen, fiatalosan mehessek munkába, a harmadik éjszakás műszakomba. Jó éjt!

Ui.: Majdnem elfelejtettem, hogy elromlott a varrógépünk is! :-(

Örömkönnyek

2011-08-23T21:32:00.003+02:00

Vasárnap, ebéd után. :D

Ez az egy kép sikerült, aztán lemerültek az elemek. Nem baj, a lényeget sikerült elkapni. :)

(Azoknak, akiket érdekel, hogy mi van a dobozban: Acer Aspire 5736Z-452G32MN)

Szerda

2011-08-18T20:06:00.003+02:00

Benjámin a múlt hétvégén Kriszta szüleinél nyaralt. Sógorom is otthon volt, gondoskodott róla, hogy a srác ne készítse ki nagyon az öregeket. :D Jól érezte magát, le is rajzolt pár fontosabb eseményt, de a művet valahová elpakolták az asztalomról, úgyhogy majd később szkennelem és teszem közzé.

Aztán hétfőn reggel bejelentkezett a redőnyös. Villámgyorsan kértem a főnökömtől egy nap szabit a megbeszélt napra (szerda). Közben húgommal (és természetesen a párjával) elkezdtem szervezni (miután megbeszéltem Krisztámmal), hogy vegyünk édesanyámnak egy laptopot. Az aranytartalékot (nem sajnálom, csak pénz) húztam elő a kalapból, s így fizettük ki felesben az Acer márkájú notit.

Régóta vágyott már egy ilyen masinára. Nehezen mozog a többszörösen műtött térdeivel, ezzel talán kicsit megkönnyítjük neki a világ megismerését és a rokonokkal is könnyebben tarthatja a kapcsolatot. Úgy véltük húgommal (a többiek egyetértésével), hogy ennyit igazán megérdemel azért a sok jóért, amit neki (is) köszönhetünk. Mondjuk, kezdhetjük a felsorolást az életünkkel...

Amennyiben ismered édesanyámat, s olvasod ezt a blogot, leszel szíves nem szólni neki erről (vasárnap délután adjuk oda)!

Szerdán reggel berobogott a redőnyös, miközben a ház elé is épp kihelyezték a körzetünk önkormányzati képviselőjével "lezsírozott" köztéri padokat. Még jó, hogy ott voltam, a munkások képesek lettek volna úgy lefúrni a két utcabútort, hogy ha valaki kicsit közelebb parkolna a járdához, nem tudna kiszállni a kocsiból anélkül, hogy ne sérülne az autó ajtaja. Kicsit beljebb rakattam a padokat, így már elvileg jók. Így is le lehet verni velük a festést, de aki ennyire béna...

Szóval, megérkezett a redőnyös, én épp instruáltam a padkihelyezést. Mire végeztem, a redőnyös is felcuccolt hozzánk. Fordult párszor, meg kell hagyni. Körülbelül 9 óra lehetett. Alig nekiestünk volna a szerelésnek (értsd: a mester dolgozott, mi néztük), mikor csörgött a telefonom. A futár az, kérdi, otthon vagyok-e, vagy valaki, aki átvenné a laptopot. Mondom, jöjjön bátran. Nem telt el 1 perc, már ott áll az ajtóban. Ez aztán a futár! :D

Gyors telefon a testvéremnek, hogy mi legyen:
1.) hagyjam így, majd vasárnap délután anyu kibontja és akkor telepítem a gépre a szoftvereket
2.) bontsam ki, tegyem működőképessé és így adjuk át

Végül az utóbbi nyert, s én, mint egy kisgyerek, oly boldogsággal kezdtem neki annak, amit a legjobban szeretek: konfigurálhattam, telepíthettem, frissíthettem... stb. Teljesen beleszerettem ebbe a laptopba! Egy pillanatra azon is elgondolkodtam, hogy eladom az asztali gépet és veszek egy notit. Aztán győzött a józan ész.

Közben a redőnyössel is beszélgettünk, haladt az a munka is. Déltájban elment ebédelni, Krisztám is lement a szomszédasszonyhoz, aki vigyázott a srácainkra, hogy ennivalót vigyen nekik. Ahogy én tudom, nagy szükség nem volt rá, a szomszédasszony ellátta őket minden földi jóval.

Késő délutánra végeztünk a szereléssel, utóbb már én is tényleg segítettem. A mester nagyon precíz volt, mindent többször megnézett, ellenőrzött. Szép lett, jó lett a redőnyünk, nagyon örültünk és örülünk neki. Kriszta szerint jóval hűvösebb van délelőtt, mikor idesüt a nap. Én ezt majd csak vasárnap próbálhatom ki, mert hiába végzek péntek este a műszakommal, szombat reggel megyünk apósékhoz, ott is lesz egy kemény menetem egy PC-vel. Már alig várom! :)

Kis magyar Krőzus

2011-08-09T09:41:00.004+02:00

Azzal nem lehet megsérteni, hogy lusta vagyok. A tények önmagukért beszélnek. :-P

Ott hagytam abba, hogy kifestettük a kisszobát is. A redőnyösnek is lassacskán érkezése vagyon, augusztus első felére ígérte magát és a 25%-ban leelőlegezett munkát. Bár sógorom szerint a redőnyözés barbár munka, és nem vagyunk normálisak, de már késő. Jó, én sem rajongok azért, hogy átfúrjon a szakember mindenfélét, de ha egyszer ennek ez a módja... Az előző lakó bambuszrolóval oldotta meg az árnyékolást. Na, azt a mocskot nem kívánom senkinek, ami azzal jár! Nem elég, hogy eszméletlenül fogja a port, de a vékony zsinórozása idővel - szó szerint - szálaira esik szét. Akkor is, ha nem nyúlsz hozzá. Akinek két anyja volt, s az egyik lánctalpas...

Másrészről fel kéne szerelnem a mosogatóhoz a csaptelepet is, amit szüleimtől kaptunk, mikor felújították a konyhát. Viszont semmi, de semmi kedvem nincs hozzá. Kriszta nemrég mosta ki a mosogató csövezését, alig tudtam összerakni azt a rakás műanyag trágyadombot. Napokig büdös volt a lakásban, mire sikerült úgy beállítani, hogy a szemetesünk is elférjen a mosogató alatt, de a csövek is úgy álljanak, hogy a bűzzáró vízréteg megfelelő magasságig érjen.

Ráadásul, hogy a boldogság se kerüljön el minket, tönkrement a szünetmentes tápegység. Kevéssé hozzáértők kedvéért: ez egy olyan cucc, ami megmenti a túlfeszültség ÉS az áramkimaradás kártékony hatásaitól a rácsatlakoztatott érzékeny eszközöket. Esetünkben a számítógépet és perifériáit (monitor, nyomtató, router, hangfal). Egy akkumulátor található benne, ami áramkimaradás esetén pár percig naftával látja el a gépet. Így ki tudom kapcsolni, s nem megy tönkre a merevlemez, amin a személyes dokumentumainkat, képeinket is tárolom.

Alapos megfontolás után egy APC BE700G-GR mellett tettem le a garast. Nem volt olcsó, 25ezer forintunk bánta, de inkább ez, mint egy új gép, vagy elvesszenek a gyerekekről készült anyagaink. Ráadásul erre már rá tudom kötni a T-Home internet és IPTV kábelt is, így onnan sem érkezhet elektromos meglepetés. A TV és a Set-top box meg kapott egy túlfeszültségvédős elosztót.

De itt még nincs vége. Örültem, mint majom annak a bizonyosnak, míg fel nem tűnt, hogy az alaplapi videokártyám - a gyártó lustasága miatt - egy 2009-es meghajtószoftverrel kénytelen működni. Amúgy sem erőmű egy ilyen IGP (Integrated Graphics Processor - Integrált Grafikus Processzor), de az, hogy egy egyszerű mászkálós játékot ne futtasson teljes képernyőn, nonszensz. Írtam a Gigabyte-nak, akik voltak oly kedvesek, s válaszoltak. Lényegében annyit írtak, hogy rengeteg termékük van, nem tudják mindegyikhez biztosítani a legfrissebb szoftvert, addig is használjam bátran a mostanit.

Értem én: az alaplapom nem mai csirke, s így nem is hoz már bevételt. Mivel mindig az újonnan kiadott eszközökre koncentrálnak, ahhoz frissítenek, oldjam meg a gondomat úgy, ahogy akarom. Nos, jobb híján, megoldottam. Kinéztem, majd Krisztán keresztül megajándékoztattam magam egy VTX3D HD5670 1GB DDR3 videokártyával. Igen, ezt bátran nevezheted luxuskiadásnak, mert az, a maga 15ezres árával.

Persze itt még nincs ám vége: tönkrement a Fagor mosógépünk! Szívta a vizet, ki is nyomta - ergo a szivattyú jó benne -, de egyébként meghalt. Sógorom is megnézte, piszkálgatta, megtisztogatta az elektronikát, s annyit sikerült elérnie, hogy két adag ruhát ismét sikerült kimosni. Aztán megint semmi. Kihívtunk egy szerelőt, aki hosszabb-rövidebb tanakodás után úgy döntött, hogy szénkeféket cserél a motoron. Jött-ment, hozott, szerelt, majd vitt. Kereken 7ezer forintot. Ebből 3ezer volt az alkatrész, a többi a szerelés és a kiszállás. Én is háztartási gépszerelő akarok lenni! Kár, hogy hülye vagyok az áramhoz. :-( Viszont úgy néz ki, már jó a mosógép. Körülbelül 8 éve használjuk, s eddig ez volt az egyetlen gond vele.

Belecsaptunk rendesen a lecsóba, na, s akkor a redőnyösnek még fizetendő 60ezret nem is említettem. Hála az égnek, hogy az Allianz épp most fizette ki a reálhozamainkat! Kölcsönkérni azért ne gyere, a szerelőt már a havi fizuból fedeztük!

Festék és jószándék

2011-07-25T19:53:00.011+02:00

A hétvégén belelendültünk a munkába. Kriszta rábeszélt, de alapvetően én is úgy gondoltam, hogy ráférne egy kisebb renoválás a lakásra. Konkrétan festésről és mázolásról volt szó. Abban az istenáldotta helyzetben vagyunk, hogy egyrészt az egyik szomszédnak ez a szakmája, másrészt jóban is vagyunk vele.

De még mielőtt beleugrottunk volna, kezdjük ott, hogy valamikor augusztusban redőnyt szereltetünk fel az ablakainkra, ehhez azonban le kellett szereltetnünk az előző tulajdonostól ránk maradt klímát. Egyáltalán nem fájt érte a szívem, mióta itt lakunk, egyszer sem kapcsoltuk be.

Kijött a két szerelő, lefejtették a gázt, leszerelték a kültéri és beltéri egységet is, kifizettük a munkájukat (6ezer), elmentek, mi meg takaríthattunk. Pontosabban, mikor épp mentek, összefutottunk a szomszéddal, aki akkor indult otthonról, s látta, mi a helyzet. Mondom neki, ha tud valakit, aki adna pár ropogóst a klímáért, szóljon. Kérdezte, mennyit gondoltunk. Mondtuk, erre csak annyit mondott, hogy neki kell. A cucc így 2 perccel a leszerelés után elkelt.

A klímáért cserébe festéket és munkát kaptunk. Igazából a festék már kimerítette a klíma árkeretét, a munkát ajándékba kaptunk. Avagy kéz kezet mos, hiszen a szomszédnál meg én rendszergizdáskodom havonta 1-2 alkalommal, persze ingyen. Vagy ha úgy jobban tetszik, jó szomszédságból, barátságból. Én a gépekhez értek, ő meg a festéshez.

Szóval, szombat reggel ő vert ki engem az ágyból. Hozott mindent, én meg ~~szakmunkáskodtam~~ segédmunkáskodtam, illetve takarítottam, hogy az a kevés, de törvényszerűen lecsöppenő festék ne száradjon a padlóra. Egy gép az az ember. Se nem eszik, se nem iszik, se semmi, csak tolja, tolja, tolja. Alig győztem. El is fáradtam, pedig se a konyhánk, se az előszobánk nem egy hodály. Viszont gyönyörűen, pontosan és tisztán dolgozik.

Egy délelőtt (8-12) lekente a konyhát és az előszobát (a mennyezettel együtt) kétszer, előtte, ahol kellett, javította a falat. Közben jót beszélgettünk, viccelődtünk. Csak hideg, szénsavas ásványvizet fogadott el és pontban délben készen is voltunk. A szín, amit választottunk, elvileg a madártej nevet viseli. Nekem speciel valamilyen sárga lenne, esetleg vanília, de hát én csak egy vak pasi vagyok, nem szakember és nem nő. A mennyezet persze fehér, azt legalább nem keverem össze semmivel. A fehér az fehér. :)

Közben Krisztám ad hoc kitalálta, hogy neki nem kell a ránk hagyott konyhai szagelszívó sem. Abban igaza van, hogy ritkán kapcsoltuk be, s mivel kissé alacsonyabban van, mint az nekünk kényelmes lenne, gyakran bevertük a fejünket főzés közben. Leszedtük, s közben azon tanakodtunk, mi legyen vele. Mivel a festék szaga és legfőképpen száradása miatt folyamatosan nyitva volt a bejárati ajtó, a másik szomszédunk hallotta a diskurzust és szólt, hogy ha nekünk biztosan nem kell, ő szívesen elviszi egy ismerősének. Mondtuk neki, hogy nem tisztítottuk ki, csak levettük, így koszos. Nem zavarta: "Majd az új tulaj kitakarítja, ha kell neki."

Másnap szintén festés, csak a kisszobával és nautilus kékkel. Ez utóbbi szintén elment volna nálam mondjuk világoskéknek. Sebaj, Benjáminnak tetszik (ő választotta), ez a lényeg, hiszen a srácok szobája lesz hamarosan. Mikor Krisztám le akarta beszélni róla, nagyfiúnk szenvtelenül közölte:
- Nekem tetszik és úgyis a mi szobánk lesz. Majd a ti szobátokhoz olyat színt választhatsz, amelyik neked tetszik.

Vasárnap délre a kisszobával is végeztünk. Rövid ebéddel egybekötött látogatás a mamánál, aztán este még visszajött a mester, segített a helyére pakolni a bútorokat. Fáradtan és mindenhol fájva dőltem az ágyba.

A történethez még hozzátartozik, hogy pénteken, mikor előkészítettem a terepet, leestem a székről. Épp a klíma leszerelése után maradt tapétamaradékot akartam eltávolítani a falról. S nem elég, hogy leestem, de még a jobb lábamra is dőlt a szék. Fáj.

Ennyi történt a hétvégén. Nem volt egyszerű, de túl vagyunk rajta. Hála istennek és Istvánnak, a szomszédunknak!

A látszat csal

2011-07-14T09:32:00.004+02:00

Mai bejegyzésemnek látszólag két apropója is volna, de a valóság ettől "elég messze" vagyon. Ha jobban belegondolsz az alábbiakba, te is belátod majd, hogy tulajdonképpen ugyanarról van szó:

1.) 360 fokos virtuális séta a Discovery űrsikló fedélzetén.

2.) Sebestyén teljesen (éjszakára is) szobatiszta lett.

Látom, nem érted. Vagy mégis?

Nah jó, segítek: a NASA-nak a Discovery-re, nekünk a pelusra nincs többé szükségünk. ;-)

Régi rossz ismerős

2011-06-25T16:08:00.006+02:00

Kérem szépen tisztelettel, az úgy volt, hogy... egyszer régen (nem olyan régen) Krisztám és jómagam elmentünk a háziorvosunkhoz apró-cseprő panaszainkkal. A vizsgálat végén a doktornéni megkérdezte, hogy van a fekélyem. Mosolyogva mondtam, hogy minden szuper, még a cseresznye se készített ki, ami pedig köztudottan a magamfajta egyik legnagyobb ellensége.

Aztán eltelt pár nap. Valamennyi, nem fontos. Krisztám az egyik kedvencemet készítette: túrós palacsintát. Persze könnyen a kedvemben tud járni ezzel, mivel másféle palacsintát bottal se piszkálok. Inkább üresen eszem, ha nincs túró. Vagy nem eszek. Végül is mindegy, ez az én egyéni rigolyám. Van vagy egy tucat. Ha nem több...

A túrót a közeli spórolós boltból hozta, zacskós kiszerelésben. Hogy miért pont ilyet, nem tudom, nem ilyet szoktunk, de ez akkor nem is foglalkoztatott. Ellenőriztem a szavatossági idejét és az ízét is, minden rendben volt. Elkészítettem a tölteléket: összekevertem a túrót, tejfölt, vaníliás cukrot, porcukrot. Finom lett: megtartotta a túró jellegzetes ízét, de kellően édes is volt.

Miután kihűlt a tészta, megtöltöttem és betoltam 3 palacsintát, ennyi a szintem egyszerre. Benjámin simán lenyel hatot is. Nem tudom hogyan csinálja, hacsak nem az a titok, hogy ő kakaósat meg lekvárosat szokott enni, mivel velem ellentétben nem csak a tejcukorra, hanem a tejfehérjére is érzékeny.

Délután kellemetlenül csikarni kezdett a hasam. Aztán futottam. Nem részletezem, valószínűleg neked is volt már hasmenésed kedves olvasóm, tudod milyen. Csak annyit tennék hozzá, hogy a fekély miatt nekem ingyenes - bónusz - fájdalom is jut ilyenkor. Szuper, gondoltam, akkor ennyit a további palacsintázásról.

Nem nyújtom, a lényegre térek: azóta is szenvedek. Jó pár napja. Ha most az fogalmazódna meg benned, hogy miért nem mentem vissza orvoshoz, meg mit lehetne ezzel kezdenem, meg egyéb, ne tedd! Ez a betegség jelenleg gyógyíthatatlan, a tüneteket lehet enyhíteni, a fellobbanó gyulladást lehet csökkenteni, de mindegyiknek ára van. Éppen elégszer megfizettem ezt már ahhoz, hogy tudjam: a fájdalom jobb. Ha kétségeid volnának, keress rá a szteroidos kezelésekre.

Tegnap este 15-30 percenként rohantam miközben a kínom szinte állandósult. Előtte is fájt, után is fájt, közben pláne fájt.

Napijában többször jártok az illemhelyre. Ülök és érzem, ahogy csöpög belőlem a vér. Közben próbálok arra a hirdetési újságra fókuszálni, amit a kezemben tartok. Régi taktika ez már, néha segít. Az utóbbi napokban azonban csak összefolyó sorokat láttam. Már amikor láttam valamit, s nem összeszorított szemekkel, visszafojtott lélegzettel vártam az újabb fájdalomhullámot.

Mióta beteg vagyok, egészen más jelentéssel bír számomra az "élet apró örömei" kifejezés. Jelenleg azt jelenti, hogy épp nem görcsölök, s pár percig nem szökik könny a szemembe. Ha épp így van, igyekszem hasznossá tenni magam. Ma főztem, mostam, teregettem, elmosogattam, levittem a szemetet és voltam boltban is.

Ez utóbbi kicsit hazárdjáték, mert mi van, ha közben kellene... érted... Nem az első alkalom lenne, hogy az utcán... és nem tudom visszatartani... Ez benne van. Viszont ha begubózom, előbb-utóbb megint csak agorafóbiám lesz, ami nyílt út a depresszió felé. Ezt egyszer már végigcsináltam, köszönöm, nem kérek belőle. A nadrágomat ki lehet mosni, a büszkeségem ilyenkor esett csorbával már jó ideje nem törődöm, azonban egy bevésődő mentális-érzelmi gödörből még orvosi segítséggel is iszonyú nehéz kimászni.

Árva ballonkabát

2011-06-24T21:38:00.004+02:00

"Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Columbo hadnagy megszemélyesítője, Peter Falk.

Los Angelesben elhunyt Peter Falk filmszínész, akinek legismertebb szerepe a legendás Columbo hadnagy volt. A halál okát nem közölték. A család által kiadott közleményben csak annyi áll, hogy békében hunyt el Beverly Hills-i otthonában csütörtökön. "

Tovább>>>

Gyorsan pár sor

2011-06-19T19:07:00.002+02:00

Eltelt pár nap, igaz? Nem panaszkodhatom unalomra, nem csak a munkahelyemen, de közös képviselőként is helyt kellett állnom, illetve egy egyelőre szigorúan titkos magánjellegű munkán is dolgozom. Ráadásul borzasztóan kikészített a kánikula is, a fekélyem érzi is, rakoncátlanodik rendesen. Viszont nagy dolgok történtek mifelénk. :-D

Egyrészt Benjámin második foga is kiesett, s már látszik a maradó foga icipici hegye. Nagyon büszke rá. Még pár napot jár óvodába - saját kérésére -, utána majd kiderül. Elvileg találtunk egy nagyon közeli nyári tábornak nevezett napközit. Nem alszanak ott a gyerekek, csak napközbeni programokra viszik el őket, illetve ott is étkeznek, de este haza kell hozni a srácokat. Beninek tetszik az ötlet, majd kiderül, hogy mi lesz belőle. Másrészt egyre ügyesebben olvas. Meglepően gyorsan. Örülök. :-)

Sebestyénünk ma éjjel úgy aludta át az éjszakát, hogy nem pisilt a pelusába. Már napok óta nincs rajta napközben pelenka - még délutáni alváshoz sem -, de éjszakára még nem mertük elhagyni. Ezek szerint már ezt is ki lehetne próbálni. Persze nem megyünk fejjel a falnak, el kell még telnie pár ilyen éjszakának, hogy összegyűjtsük minden bizalmunkat és bátorságunkat. Emellett az is kellemesen érzés, mikor más szülők - köztük orvosok is - csodálkoznak, hogy kisebbik fiúnk milyen szépen, érthetően, választékosan beszél. Ilyenkor szerényen csak annyit mondok, hogy jó magból jó a termés. :-D

Van ám jó oldala is a melegnek, pláne a panelban, ahol élünk! Krisztám végre nem rejti ruhák alá a bájait. Igen, tudom, már szült két gyereket, asszonyosabb itt-ott... de mit tegyek, nekem ő akkor is gyönyörű!

Heti krónika

2011-06-04T16:14:00.003+02:00

Kevés embernek kívánnám azt, amin most átmegyünk. Sebestyénnek ugyanis megint jön a foga, s álló nap nem csinál mást, mint nyűgösködik, hisztizik, szopizik és alszik. Van pár perc, amikor érdemben lehet vele kommunikálni, de előbb-utóbb ott kötünk ki, hogy ordít és hatalmas könnyekkel követeli az anyát és a cicit.

Ha átéltél hasonlót, tudod azt is, hogy kicsik a fogzáskor kiemelten hajlamosak betegségeket elkapni. Mivel tulajdonképpen egyfolytában piszkálja az ínyét, rágja az ujjait - kézmosás persze minek - így várható volt, hogy az ilyenkor szokásos vírusos torokgyulladás is felüti a fejét. Ilyenkor nem örülök, ha igazam van. Így hát, ha lehet fokozni a nyűglődést, hisztit, szopizást, alvást, akkor Sebestyén fokozta. Például egy 4 napos non-stop lázzal, amit csak ideglenesen csökkentett bármiféle hűtőfürdő vagy kúp. Szegénykém már volt, hogy kérte is a "kupit", annyira nem érezte jól magát.

Hála az égnek, egy-két napja kikászálódott a lázból, viszont továbbra is sokat sírdogál, fájdítja az ínyét. Sajnos ezen át kell esnie - ahogy nekünk is -, de nem bánnám, ha kevesebbet szenvedne.

Benjáminunk ép és egészséges. Féltünk, hogy összeszedi a vírust az öccsétől, de eddig sikeresen elkerülte. Pedig ő is a fogaival bajlódik, immár a második lazult ki annyira, hogy bármelyik pillanatban kieshet, hogy átadja a helyét a maradónak.

Mint korábban említettem, nem csak a népi táncos, hanem a dráma-tagozatos bemutatón is szerepelt, azonban az erről készült fotókat - korábbi ígéretemmel, vagy reményemmel ellentétben - nem tölthetem fel. Egyrészt kicsit elkéstem - lemaradtam az első pár mondatról, amit az óvónéni mondott - , s emiatt nem tudtam jó pozícióból fotózni, így sokat kellett zoomolonom - ami egy kompakt kisgépnél a fénykép halála -, másrészt egy intelligens, az alkalomhoz majdnem illő melegítőben(!) érkező apuka mást se csinált, mint a többi szülőt zavarva, a saját fiára kattogtatta az első sorból a vakus(!) telefonját - nem egyszer miatta maradtam le egy jobb képről -, harmadrészt, oly sok ember látható az elkészült képeken, hogy nem kezelhetem annyira szabadon a személyiségi jogaikat, mint azt tettem a népi táncos videóval.

Egyébként csütörtök délután ismét műsor volt, ezúttal az iskolába induló nagycsoportosokat búcsúztatta a csoport és az óvónénik. Ide, sajnos, önhibámból nem tudtam elmenni. Krisztám ugyan ott volt, de egy Sebestyénnel az ölében reménytelen harcot vívott egy jó képért. Le is maradt Benike nagy pillanatáról, amikor egy stilizált kaput tartva kiengedte a ballagó csoporttársait az óvodából az iskolába. Ha megörökítve nincs is, de tudom, hogy Beni ügyes volt, csinos, aranyos és szép, meg okos is. Végül is a fiam. :)

Ma is nagyon büszke voltam rá. Ketten mentünk vásárolni, a közeli fenyőfás áruházba. Tudjátok, ahol sokat lehet spá... spórolni. Lényeg a lényeg, odabent fűszereket kellett keresnünk, kakukkfüvet és bazsalikomot (csak nem valami olasz kaja volt az ebéd?). Először tésztáért akartam küldeni, aztán meggondoltam magam, s megkértem, hogy adjon nekem egy csomagot mindkét fűszernövényből. Ő szépen odalépett a polchoz, s pillanatok alatt megtalálta a kakukkfüvet, majd nemsokkal rá a bazsalikomot is. Mikor kérdeztem tőle, hogyan sikerült ilyen gyorsan végeznie, hanyagul csak annyit mondott: elolvastam.

Jó tudom, hogy tud, s csak néhány betűnél bizonytalankodik, de akkor is olyan jó érzés volt. Ha átéltél ilyesmit, úgyis tudod, miről beszélek. Ha nem, akkor meg mindegy. :P Aztán itthon, mikor a vásárlás után kapott matricákat ragasztgattuk az albumba, ő mondta a képek hátán látható számokat. Nem volt gondolkodás, nem volt tévesztés, mondta a három számjegyűeket is, győztem keresni. Most is könny szökik a szemembe, ha ezekre a pillanatokra gondolok. Már csak azért is, mert mindezekre én tanítottam (persze Kriszta segítségével).

S már Krisztám: Beni nem kapta el Sebitől a torokgyulladást, orrfolyást, de anya igen. Először csak mosolyogtam ezen, de mikor láttam, hogy tényleg a mosogató ronggyal versenyzik a világ legrosszabbul festő konyhai kiegészítője címért (de aljas vagyok... de tényleg), kissé visszafogtam a vigyorgásból. Jól van na! Sajnálom szegényt, de ettől függetlenül akkor is érdekes, hogy se Benit, akit Sebi szintén egész nap ölelget, és együtt fürdenek, se engem, aki éjjelente ott alszik mellette, nem fertőzött meg, anyát meg igen. Máskor ő a strammabb, s mi vagyunk a pudingok.

Végére hagytam magamat. Mert semmi külön nem történt, illetve a fentiekben olvashattad, ami igen. Illetve, sikerült garanciálisan kicseréltetnem az órám belső szerkezetét, emellett szintén térítésmentesen legyártatom egy dekorációs termékekkel foglalkozó céggel az elrontott, majd így a címünkre postázott névtáblánkat. Közben előkészítettem a legközelebbi társasházi közgyűlést, bankokhoz rohangáltam portfóliós anyagokért, telefonáltam, emaileztem, interneteztem, online telefonáltam a cél érdekében. Rá kellett jöjjek, bármilyen szlogennel is álljon elő egy pénzintézet, a legfontosabb szempontjuk a valóságban mindig az, hogy minél több szakkifejezésnek tűnő szóval, elrejtett kikötésekkel, apró betűvel és mifenékkel "átverjék" a leendő ügyfeleiket, kipréselve belőlük a lehető legkevesebb ráfordítással a lehető legtöbb pénzt. Végül is erről szól a kapitalizmus... legalább is itthon...

Fordult az év

2011-05-17T16:04:00.000+02:00

Immár 8 éve... 8 éve, hogy kölcsönösen nyúzzuk egymás idegeit... és nagykanállal habzsoljuk egymás szerelmét. :D Boldog, kellemes, sikerekben gazdag és eredményes házassági évfordulót kívánok magunknak Bogyókám! ♥

Így kell járni, úgy kell járni...

2011-05-15T09:27:00.012+02:00

Drágáim, régen jelentkeztem, igaz?! Nem baj, jó munkához idő kell, meg türelem rózsát terem... hovatovább, sőt, mellesleg... meg hasonlók. Lusta vagyok. Meg lusta is, sőt, egy kicsit rest is. Mármint genetikailag. Mármint jelenleg. Meg beteg is. Bal szemem kissé feldagadt, bal fülem fáj, hogy a fejemet ne is említsem. Emellett a jobb bokám is fásliban leledzik, ha elhagyom az otthonom. A derekam meg úgy hasogat... a nyakamat meg elfeküdtem. Krisztám mondta is, hogy teljesen roncs vagyok. A'szem indulok is valami derbyn, hátha...

Ritka pillanat: csendben ülnek

Sebestyén öregszik, mint láthatod a jobb oldali kis piktogramból, épp tegnap múlt két éves. Nem azért mondom, mert... Aki ismer minket, tudja, hogy nem tartunk ünnepséget - a rokonok annyira beletörődtek már ebbe, hogy nem is említik -, csak megjegyeztem, hogy őt sem kíméli az idő. Lassan vén trotty lesz... a pelus még adott is... XD

Egyébként nem kell félteni, zsivány kölök, ahogy párom mondja, "székely góbé". Mert, ha nem tudnád - tudtommal -, 3/4 részben erdélyi magyar vagyok: negyedrészt székely, negyedrészt csángó, negyedrészt csak úgy "aradi" magyar. Az utóbbival kevéssé tudok mit kezdeni, lévén vajmi kevés információm van a dologról. Úgyhogy lehet, hogy nem is, csak 1/2 részben. De bárhonnan is nézem, döntő többségben vagyok. Már testsúlyomból fakadóan is. :)

Szóval Sebestyénünk új kifejezéssel gazdagította amúgy sem szűk szótárát: "Neeem iiis!". Roppant egyszerű mutatvány, bármikor képes bevetni, ha valamit nem akar, nem tetszik, vagy csak mókázni akar:
- Menjél anyához, kapsz tiszta pelust!
- Neeem iiis!

- Gyere, megmosom a fogadat!
- Neeem iiis!

- Vége a fürdésnek, kiszállás!
- Neeem iiis!

- Ana, nészd! Anaaa! Anaa, nészd! Lobot vagok.
- Látom, szép robot vagy.
- Neeem iiis!

És így tovább, a végtelenségig. Néha idegesítő. Nagyon.

Benjáminunk csütörtökön néptánc bemutatón szerepelt az óvodában. Alább láthatsz ~~néhány~~ egy fotót ~~esetleg~~ és videót is, ~~csak még semmit sem töltött le a fényképezőgépről, így nem tudom miként mutatnak monitoron~~. Ügyes volt, szép volt, nagyon büszke vagyok rá!

Műsor előtt, az óvoda udvarán

A következő kis videót 3 részből vágtam össze, így van benne egy kis táncbemutató, egy kis asztal... akarom mondani anyatáncoltatás és... de az utolsó legyen meglepetés! :D

A műsor legvégén mindenki megkapta a jutalmát: édesanyám meghívta az egész családot fagyizni. Isten tartsa meg a jó szokását!

Hétfőn ismét szerepel a nagyfiú, ezúttal az óvodai "színjátszó-csoport" előadását tekinthetjük meg. Ha jók lesztek - fagyi helyett -, azt is blogolom. ;)

Vaják

2011-04-24T11:28:00.016+02:00

Mikor először hallottam róla, nem foglalkoztam vele túlzottan, még annyira se, hogy a vállamat megvontam volna. Egyszerűen azért, mert a történetek alapján készült játékot - The Witcher - se vettem meg. Bőven elég volt a videomegosztó oldalakon megtekinthető képanyag, hogy lássam, ez nem nekem való szórakozás. Nem a történet, vagy a szereplők, hanem az irányítás miatt.

Nem olyan - magát istenfélőnek tartó - ember vagyok, aki egy történetet, filmet, játékot csak azért félredob, mert abban nyílt vagy burkolt erőszak, szex, varázslás van. Mellékesen jegyzem meg, volt már olyan könyv a kezemben, amit évek óta szerettem volna elolvasni, de pár oldal után letettem, mert olyasmit találtam benne, ami már nekem is összeegyeztethetetlen volt a lelkiismeretemmel. Ilyen is akad.

Egyszóval: egyáltalán nem szippantott be a Witcher világa.

Aztán megjelentek az első hírek, hogy a játék alapjául szolgáló történetek nemsokára magyarul is napvilágot látnak. Gondoltam, milyen jó, még egy szemét a könyvesboltok polcain, amit majd nem győz az ember kerülgetni, ha érdemes szórakoztató irodalmat keres. Aztán egyre csak erősödött a hype, az ember gyereke lépten-nyomon belebotlott. Akkor keltette fel igazán az érdeklődésemet, mikor kiderült, hogy az eredetileg lengyel író, Andrzej Sapkowski angolra lefordított történeteiben witcher-ként aposztrofált főhőst a magyar fordításban vajáknak nevezik, s ez a játék magyar rajongótáborának 99%-át mélységesen felháborítja.

Fórumokat, híreket, blogokat, hozzászólásokat olvastam végig vigyorogva, mert egyszerűen nem lehet másként feldolgozni azt a szellemi - mentális - sötétséget, amit a hazai játékostársadalom bemutatott - és teszi ezt azóta is folyamatosan - a witcher vajákra történt fordítása miatt.

Mert hogy milyen kiábrándító már, hogy nem hagyták meg az ANGOL witcher elnevezést a MAGYAR fordításban, hisz mindenki így ismeri. Úgy vélem, a magyar épp oly szép nyelv, mint a többi, s ha a lengyel-angol fordításban a wiedźmin-t witcher-re honosították, akkor édes anyanyelvünk is megérdemel egy magyar elnevezést. Az, hogy a vaják, mint kifejezés mennyire alkalmas erre - szerintem nagyon is -, már egy másik vita tárgya lehetne, de a szememben nem kérdés, hogy a witcher-t igen is honosítani kellett.

Van aki egyenesen petíciót indított, hogy a könyvekben a witcher szót használják a vaják helyett. :facepalm: Gondolom úgy értette, hogy a további kiadásokban illetve a regénysorozat későbbi részeiben, mert az aláírók két szép szeméért nem fogják zúzdába küldeni a már megjelent és megvásárolt könyveket.

Innentől kezdve éreztem, hogy engem ez a könyv érdekel. Végül úgy döntöttem, hogy az előrendelés keretein belül (20%-kal olcsóbban) megveszem a Libritől.

Röviden: nem csalódtam! Eszméletlen jó a könyv, hangulatos a világ, szerethető, de nem legyőzhetetlen főhős, fanyar és csípős humor és... és... egyszerűen JÓ! Így, nagybetűkkel! Dombornyomott puha kötés, 280 oldalnyi irodalom. Mikor letettem az utolsó oldal végeztével, elhatároztam, hogy bármi is jelenik meg ezután ettől a lengyel embertől, azt megveszem.

Most már csak azt kéne kitalálnom, hogy a könyv mellé kapott 1000 Ft-os Witcher2 kuponnal mit kezdjek...

Közösködtem

2011-04-23T11:05:00.003+02:00

Péntek délután megtartottuk a társasházi közgyűlésünket. Körülbelül egy órát vett igénybe, vita nem volt, határozatainkat problémamentesen, percek alatt alatt meghoztuk. Ez nekem igazán jó érzés, mert mind a 2011-es költségvetést, mind a közös költség emeléséről, mind a költségtérítésemről szóló határozati javaslatot egyedül készítettem elő.

A jegyzőkönyvet, a határozati értesítőt és magukat a határozatokat is még tegnap este megírtam. Majd körbe kell járnom az illetékes személyeket (jegyzőkönyv hitelesítők, SZVB. elnök), hogy aláírásukkal azokat szentesítsék. Kinek melyiket, ugyebár.

Lassan lejár a szabadságom is, jövő hét közepén ismét mehetek dolgozni. Sokat pihentem, olvastam, relaxáltam. Nem mondom, hogy nem tudnék elviselni még egy hetet, de tartalékolnom kell szeptemberre is a szabadságomból, hogy segíthessek Sebestyén beszoktatásánál.

Egyébként semmi komoly, vagy különleges esemény nem történt, apró hétköznapiságok. Egészségileg mindenki rendben van, egy-egy apró kellemetlenséget leszámítva minden rendben van mifelénk. Csordogálnak a napok, de én így szeretem.

HVG vs. SFportal (és mások)

2011-04-14T09:41:00.008+02:00

Nemrég a HVG.hu oldalán megjelent egy cikk az e-könyvekről. Nekem, mint ilyen kiadványokra éhes olvasónak is elkerekedett a szemem ennyi összehordott valótlanság láttán, de hála az égnek, nem csak nekem.

Mint e-könyv kiadó, az SFportal olvasói levélben reagált, melyre - jó magyar szokás szerint? - semmi reakció nem érkezett, így a kiadó saját honlapján is elmondta a véleményét. Bátran mondhatom, hogy kicsiny hazánkban kevés olyan emberről hallottam, aki felelős pozíciója ellenére ennyire értelmesen, nyitottan és napra készen tudna beszélni arról, amit rábíztak!

A másik lélekmelengető írás - szintén reakcióként - Magyarország legnagyobb e-könyv blogjáról származik. A bejegyzésben idézik a fent linkelt SFportal levelet, valamint érdemes elolvasni a kommenteket is!

Címszavakban

2011-04-09T09:24:00.003+02:00

- Beninek pár napja kiesett az egyik bal alsó metszőfoga (elindult a fogváltás)
- Sebestyén tegnap a WC-be pisilt (önszántából)
- Krisztám gyengéd, törődő és életteli
- Bár éjszakás vagyok, eddig jól bírom (a 4. éjszaka lehet majd kritikus)

Az vagy, amit...

2011-04-08T08:11:00.004+02:00

"- Mit kérsz enni, kisfiam?
- Én vizet akarok, anya. Legfeljebb a vízhez egy kis marhahúst, sertéshúst, gyártási szalonnát, Na-nitrites keveréket, magyarul E450-es adalékot, nem húseredetű fehérjét és emulgeátort - de karragén, guargumi és xantángyanta ki ne maradjon belőle!
- Egyszóval te Tesco párizsit kérsz.
- Úgy van, anyukám. És kérlek, kenj meg hozzá egy lisztből, kis ízjavítóból, sikérből, antioxidánsból, tejporból, cellulázenzimből, a savanyúságot szabályozó kálium-acetátból és citromsavból, emulgeálószerből és kalcium-szulfátból álló kenyeret.
- Győri rozsosat?
- Igen, egy kis vízzel, hidrogénezett/átészterezett növényi olajat, amelyben persze van só, emulgeálószer, kálium-szorbát.
- Már kenem is a Delmát, fiam.
- Nekem viszont, anya, ma jobban esne egy kis sertéshúsban és vízben elkevert húspép, bőrke, karragén, polifoszfát, szójafehérje, nátrium-laktát, étkezési keményítő, pirofoszfát, antioxidáns és Na-nitrit.
- Akkor te a Zalahús műbeles virslijét kapod fiam. Hozzá természetesen tartrazinnal, kinlinnel, amaranttal, indigókarminnal színezett természetes aromával, nátrium-benzoáttal, sóval, mustármaggal, cukorral és ecettel dúsított vizet.
- Magától értetődik, Globus mustár nélkül a virsli mit sem ér, anyukám.
- Isztok-e hozzá, gyerekek, vízben feloldott izocukrot, Na-ciklamátot, aszpartámot, aceszulfátot, szacharint, aszkorbinsavat, nátrium-benzoátot és fenilalanint?
- Vitamor szörpöt? Igeeeen!
- Ebédre viszont kaptok egy kis búzalisztet, kukoricakeményítőt, hidrogénezett növényi zsírt, ízfokozót, lehetőleg E631-est és E627-est, nátriumglutamátot, módosított keményítőt, állati eredetű zsírt, élesztőport, szárított tyúkhúst és E 150-es színezéket.
- Maggi szárnyas krémleves lesz brokkolival! Hurrá! S utána?
- Utána pedig búzalisztet paradicsomsűrítménnyel, sajttal, ananásszal, vízzel, növényi olajjal, nátrium-nitrittel tartósított főtt sonkával, búzakeményítővel, cukorral, sóval, élesztővel és jóféle acetilezett-dikeményítővel, adipáttal.
- Hawaii!
- Bizony, bizony, gyerekek, Hawaii pizza lesz, dr. Oetker módra.
- Az a kedvencünk.
- Este a tévéhez pedig mit kaptok, na mit?
- Csak nem burgonyát, növényi olajat, sót, hagymaport, autolizált élesztőport, tejszínport, dextrózt, sajtport, nátrium-glutamátot, dinátrium-5-ribonukleotidokat és tapadásgátlót, vagyis szilícium-dioxidot?
- De bizony, gyerekek, úgy van, chipset. Lay's újhagymás chipset.
- S mi lesz a vacsora?
- Vacsorára pedig a két nagy gyerek eszik aszpartámmal, fenilalaninnal, K-aceszulfámmal, zselatinnal, hidroxi-propillal javított joghurtot, amelyben kalcium-foszfáttal, vízzel és cukorral fölhizlalt, egyszer már kipréselt gyümölcshús vázdarabkák vannak.
- Én is kérek őszibarackos light joghurtot! Én is! Én is!
- Ne kiabálj, Lajoska. Te mást kapsz ma este. Na nézd, már itt is van egy kis kóstoló: húspép, víz, zsemlemorzsa, zsiradék, liszt, panírlé, szójagranulátum, szójakoncentrátum, keményítő, fűszerek és karamellammóniás színezék, egyszóval Kot-kot baromfifasírt. Ezt szegény apád is, hogy imádta... Nyugodjék békében!"

Fáradt vagyok

2011-04-07T09:36:00.014+02:00

Életemben nem voltam még ilyen fáradt, mint az utóbbi napokban. Mintha nem is aludnám végig az éjszakát. Jó, sokszor nem is alszom végig, felébredek, forgolódok... Napközben sétálunk, főzünk, gyerekeket nevelünk, beszélgetünk és a magam részéről anime-ket nézek.

A legutóbb egy elsőre kissé nehezen emészthető, de valójában érdekes és fontos történetet néztem meg. A szép benne az, hogy mindenkinek mást mond, mégis ahogyan elmondja, félreérthetetlen egyértelmű.

Az anime fő betétdala már sejteti a mondanivalót is, ha japánul nem is ért az ember, a hangulat magával ragadó. Alább a dalból készített klipet nézhetitek-hallgathatjátok meg.

A rajzfilm címe Byousoku 5 Centimeter (5 Centimeters per Second). A linkre kattintva minden fontos információt megtudhatsz, mi több, meg is nézheted! Javaslom, hogy ne hétköznapi moziként kezeld ezt a röpke órát és adj magadnak időt arra, hogy utána végiggondolhasd, amit láttál. Ja, a pislogás is ellenjavalt! :)

Többet nem tudok

2011-03-27T10:24:00.001+02:00

Erősebb, mint én

2011-03-24T20:57:00.007+01:00

Hol is kezdhetném ennyi idő után... újra... Hallgatok a többségre (egyhangúan megszavaztam), egyenesen bele a közepébe.

Sebestyén szerdán megkapta a másfél éves korban kötelezően beadandó védőoltását. Nem, nem ment el az eszem és még számolni is tudok, tényleg a másfél éves oltásról van szó, amit még tavaly novemberben kellett volna beadatnunk. Sebestyén azonban tudta, hogy mi a dörgés, s az oltásra kijelölt napokra - vagy előtte - orrfolyatós, köhögős, hőemelkedéses betegségeket produkált. Aztán ahogy elmúlt a kritikus nap, ő is meggyógyult. S ez így ment mostanáig.

Persze, nekünk is feltűnt, hogy csúszunk, csúszkálunk, csúszkálgatunk, de különösebben nem vettük a szívünkre, hisz egyrészt az orvosunk is látta, hogy a gyerek folyamatosan "szimulál", másrészt korábban, azazhogy régebben ezt az oltást valami 3 éves kor környékén adták be. Így aztán villámcsapásként ért minket a levél, amit pár hete dobtak be a ládánkba, melyben az ÁNTSZ felhívta szíves szülői figyelmünket, hogy amennyiben a kijelölt napon - indokolatlanul - nem jelenünk meg az orvosi rendelőben és oltatjuk be Sebestyént, szankciókra számíthatunk. Konkrétan pénzbírságra.

Namármostugyebárna... értem... illetve érteni vélem a fenyegetés értelmét, csak hát... hogy is mondjam... Miért jó az az ÁNTSZ-nek, ha nincs pénzünk nevelni a gyermekeinket? Nem mellesleg amúgy is kamionszám hordtuk haza a gyógyszereket, ami a jelenlegi árak mellett nem egyszerű pénzügyi manőverekbe kényszerített minket.

Mindegy, beoltattuk a kicsit, s nagyon büszke vagyok rá! Mármint fiús apaként. Sebike csendben, de kissé megilletődötten tűrte, hogy az orvos megvizsgálja, majd hanyatt fektettem. Napok óta mondtam neki, hogy szurit kap, a combjába. Ezt most megismételtem, megsimogattam a fejét, mondtam neki, hogy itt van anya is, apa is, szeretjük. Majd a védőnő lefogta a térdeit, én meg a karjait. Felkészültem, hogy most jön a visítás, kapálózás...

Ehhez képest Sebestyén nyugodtan feküdt, miközben a orvos beleszúrta a tűt a combjába, s még akkor is, mikor elengedtük. Majd egyszer csak megszólalt, elég zavartan:
- Készen vagok?
Összefutott a könny a szemeimben.

Feketében

2011-03-17T18:51:00.003+01:00

Régen nem írtam... több, mint egy hónapja... Március közepén is túl vagyunk már... ez pedig azt jelenti, hogy Ő most jött volna, ha nem hagyott volna itt minket... Emiatt nem volt kedvem blogolni.

Kicsimi

2011-02-11T07:53:00.005+01:00

"Ha tudni akarod, milyen ember vagy, nézd meg a gyermekeidet!" - tartja a mondás.

Abban a szerencsében van részünk, hogy két fiúnk is eleven tükörként mutatja a valóságot. Segítenek, hogy lássuk, miben kellene fejlődnünk. Most a kisebbik tükörképből osztanék meg párat:

Benjámin egy műanyag sámlin (stokin) ülve szokta fel- és levenni a lábbelijét. Egyik nap viszont a két gyerek egyáltalán nem az eredeti funkciójának megfelelően használta a bútordarabot: ide-oda rakosgatták, tologatták, felborították, zörögtek vele. Kriszta megunta, hogy nem fogadnak szót, nem teszik vissza a helyére, így elvette és felrakta a szekrény tetejére. Sebestyén felháborodva közölte anyjával:
- Nem a tiéd, bátuszé!

Ma reggel Sebestyén az íróasztalhoz szeretett volna ülni, de Krisztám éppen az asztal mellett állt, így nem fért oda még azután se, hogy ledobta párom hátizsákját a székről. Két kis kezével tolni kezdte anyja lábait és rákiabált:
- Menjél mál innen!

Megkértem a fiúkat, hogy legyenek kedvesek összepakolni maguk után a játékokat. Már majdnem végeztek, mikor Sebestyén észrevette az ülőgarnitúrán az egyik mesekönyvüket, amiből Krisztám mesélt nekik. Fogta és lerakta a földre, majd büszkén közölte:
- Odatettem!
- Ügyes voltál, de inkább rakd vissza!
Sebestyén nézett rám egy pillanatig, majd lehajolt és nagyot sóhajtva visszadobta az ágyra a könyvet.
- Akkoj odatettem! - mondta és otthagyott.

Mindenki saját maga vonhatja le a tanulságokat, nem kommentálom. :P

Még több Kindle

2011-02-10T09:54:00.017+01:00

Ahogy már korábban ígértem is, készítettem pár fotót a Kindle-ről természetes, szórt (szobai) napfényben is. Ezeket teszem most közzé.

Az eszköz egy házi készítésű tokban látható az első két képen. Krisztám készítette egy régi kemény kötéses könyv borítójának felhasználásával. Kellett hozzá még fekete öntapadó tapéta, pár centi vastagabb gumiszalag, pár kemény és vastag papírlap (olyan, mint a könyvborító) és ragasztó.

A metódus egész egyszerű volt: miután a régi könyvből már amúgy is kijött a tartalom (amit amúgy sem olvastunk soha), adott volt a Kindle tok külseje. Krisztám a vastag papírlapokon "körberajzolta" a Kindle-t, majd kivágta a formát. Ha jól emlékszem, 3 rétegen kellett megismételnie, hogy kellő vastagságot kapjon. Emlékeim szerint a legfelső rétegen kivágott annyi helyet, hogy kényelmesen elérhessem a lapozógombokat a jobb hüvelyujjammal.

Kissé sajnálom, hogy nem jutott eszembe megkérni, hogy alul, a bekapcsológombnál is hasonló módon járjon el, de végül is csak egy kicsit kell megemelni a Kindle jobb alsó sarkát, hogy hozzáférjek. Talán majd egyszer rábeszélem az átalakításra (vagy a következő toknál jobban átgondolom a dolgot). De végül is nem olyan zavaró ez a kis hiba, s nem is párom tehet róla, ő mindent megtett.

Szóval, vissza a gyártáshoz: párom a közepétől megszabadított vastag lapokat egymásra rétegezve összeragasztotta, a legfelső alatt rögzítette a gumiszalagokat is. Az egészet bevonta a tapétával, ahogy korábban a könyvborítót is. Itt jegyzem meg, hogy eredetileg nem feketét szerettem volna, de a boltban épp nem volt olyan, ami tetszett volna, így maradtunk a konvencionális megoldásnál. Ezután a bölcsőként szolgáló, lapokból összeállított keretet kétoldalú ragasztóval rögzítette a könyvborító belsejére, majd összecsukta és egy éjszakára leterhelte (berakta pár vaskos kötet alá).

Másnap reggel pedig belehelyezte a Kindle-t és kész. Köszönöm neki, sokat fáradt vele!

Sajnos a fekete tapéta eszement módon gyűjti az ujjlenyomatokat, de ezek könnyedén letörölhetők. A képek készítésekor szándékosan nem takarítottam le a foltokat, így láthatja ország és világ: használom az e-olvasómat! :-D

Terveim között szerepel, hogy a borító külső oldalára - díszítésként - valamilyen szép, szürkeárnyalatos képet ragasztok (mondjuk Royo egyik ceruzarajzát), amit aztán bevonok átlátszó matricával. Esetleg lamináltatom és úgy ragasztom fel. Belül pedig a szükséges személyes adataimat tüntetem fel.

Szétnyitva, belülről

Bölcsőben

Angol szöveg (egy ingyenes kiadványból)

Konfigurációs menü

Összefoglalva: lehet, hogy nem túl szép, lehet hogy sufnitunning, de nekem tökéletesen megfelel: védi az e-olvasómat.

U.i.: A képeken (főleg a harmadikon) a világos foltokat a fényképezőgépről visszaverődő napfény okozza, nem hardverhiba. A színkülönbségekért szintén a napfény felelős (és én, mert nem figyeltem eléggé a felhőkre). Emellett jól látható a lencsék miatt fellépő torzulás is (domborúnak tűnik a Kindle).

Beni teremtésműve

2011-02-06T07:55:00.010+01:00

Kezdetben alkotta Beni az eget és a földet: elővett egy papírlapot és színes ceruzákat.

Majd ezt mondta Beni: "Legyen a papíron fa! És legyen a fán termés is!" És ez így is lett.

Beni hozzákezdett a fa és a termése megalkotásához: a fa törzséhez, hogy erős alapja legyen, majd a levelekhez, hogy táplálják a fát. Majd a termést alkotta meg, hatalmas zöld gyümölcsöt alkotott, s elnevezte azt szőlőnek.

S látá Beni, hogy itt valami nagyon nem jó, de most már mindegy. Mondá: "Na... az én butaságos szőlőm, fán termik!"

Így lett este és reggel: harminchatodik nap.

Majd ezt mondta apa (alias én): "Ezt blogolnom kell!" És ez így is lett...

Volt, van

2011-01-27T19:32:00.007+01:00

Jelentem tisztelettel, ma délelőtt kicsi feleségem átvehette az új Kindle-t. Az UPS-nél egy tüneményes hölgy segítségét sikerült véletlenül megszereznem (ő vette fel a telefont), mindenben segített, így mind az új, mind a régi Kindle két nap alatt megjárta a maga útját. A hibás eszközöm már Louisville-ben dekkol. Bár az még nem a célállomás (Lexington-ban van a szerviz), de már az Amazon egyik "lerakata", vagy mije. Innen is köszönöm S. Mariann kedvességét!

Emellett kiemelt köszönet illeti Krisztámat is, amiért gyorsan alkalmazkodni tudott a futár időbeosztásához (miközben egy kevéssé beteg Benike nagyfiú, s egy betegebb Sebike kisfiú lógott a nyakán)... Ráadásul meleg vacsorával, süteménnyel, teával és mosollyal fogadott. Tényleg nem tudom, miből van ez a nő, de csodálom az erejét, s örülök, hogy mellettem van!

Most pedig következzék Ő, aki miatt ez az egész hercehurca volt! Hölgyeim és uraim, van szerencsém bemutatni a Csaba's Kindle-t!

Még dobozban

Naná, hogy Kína! :-P

Itt nyílik

Biztonságban (alul-felül karcgátló fólia)

1st boot (automatikus az USB csatlakoztatás után)

Fincsi áram USB-ről

Agatha Christie, mint képernyővédő

Méretarány

Bár jól látható a kijelző minősége (szerintem szépek a betűk, a képek), de a napokban készítek olyan fotókat is, ahol pár olvasnivalón keresztül mutatom be, mit láthat a felhasználó, ha erre az eszközre szavaz. Sajnos, az időjárás nem kedvez a vaku nélküli képeknek, vakuval meg... :-/

Mi sem bizonyítja jobban, hogy a családban gyakori beszédtéma volt a Kindle, mint hogy már Sebestyén is hangosan kiabál, ha meglátja a kezemben, vagy a képeken: "Nínl!"

Volt, nincs, lesz

2011-01-25T19:16:00.010+01:00

Mint azt már január 15-én is említettem, rendeltem valamit az USA-ból. Konkrétan egy Kindle WiFi e-könyv olvasót (röviden e-olvasót). Az UPS 17-én, délelőtt 10:50 perckor kicsi kezecskéimbe helyezte a várt csomagomat, amit bősz fényképezések közepette ki is bontottam, bő fél óra múlva. Addig hagytam akklimatizálódni, kint ugyanis elég hideg volt.

Sok összehasonlítási alapom nincs, de nekem nagyon megtetszett a kütyü. Összehaverkodtunk, megszelídítettük egymást, csiszolódtunk. Egy fantasy témájú könyvet ki is olvastam rajta, maximálisan elégedett voltam mind a kép minőségével, mind az eszköz kezelhetőségével, mind az élménnyel. Néhányan azzal (ellen)érvelnek, hogy az igazi könyvnek nyomda-papír-festék illata van, s ezt az élményt nem pótolhatja semmi sem. Tetszik, nem tetszik, igaz, hogy ennek biza' nincsen semmiféle illata. Viszont az is tény, hogy speciel én nem azért veszek könyvet, hogy szagolgassam. Ha mégis rám törne az esszenciális vágy, beugrom a közeli könyvesboltba és bedugom a fejem két szimpatikus polc közé, oszt' csóközön.

Szóval és betűvel... Ott tartottam, hogy...

Megkaptam a csomagot 17-én, kibontottam, fényképeztem, beüzemeltem, fényképeztem és olvastam, olvastam, olvastam... Aztán 22-én reggel egy halvány, vékony, fekete, vízszintes csíkot (műveltebbek kedvéért: vonalat) fedeztem fel a kijelző felső harmadában. Mintha megrepedt volna, de ahhoz túl egyenes volt és nem is lehetett érezni tapintással sem a hibát. Kikapcsoltam, akkor nem látszott. Visszakapcsoltam és az eddigi egy csík (vonal) helyett immár kettőt találtam egymástól 1 mm-re.

Nem írom le, mit mondtam... Ettől féltem, ugyanis az angoltudásom nagyon sokat kopott az évek során. Persze a nincsből nem nehéz kopni. Korábban ugyanis azt az információt kaptam, hogy a garanciális ügyeket mindig élőszóban, telefonon... Mennyi is az USA-ba a percdíj mobilon???

Agyaltam, s másnap megpróbáltam emailben elintézni az ügyet. Persze, nekem is azt mondták, hogy telefonáljak, s ha nem tudok angolul, kérjek meg valakit, akiben bízom. Újra agyalás... Felhívtam sógoromat, mondtam neki, hogy egy 35ezres kérdésem volna, telefonos segítséget kérek. Nem problémázott: "Semmi gond, megoldjuk holnap!". OK, elküldtem neki a lényeges információkat emailben. Csak egyet nem: a bankkártyám számát, mert ilyesmit mégse így kéne...

Másnap délután, valamivel 16 óra után hívta fel az Amazont. Persze kérték a kártyám utolsó négy számjegyét, amiért gyorsan felhívott sógorom. Megadtam, s innen már sínen volt a dolog. Illetve lett volna. Csakhogy... azaz: de!

Szerencsétlen amcsik egyszerűen képtelenek felfogni, hogy a világ nem körülöttük forog. Kitalálták, hogy az UPS futárszolgálatnál regisztráljam be a hibás Kindle-t, mint csomagot, kérjek azonosítószámot és követést, valamint fizessem ki a szállítás költségét, amit majd a csomag megérkezése után visszafizetnek az Amazon-os fiókomban megadott számlaszámomra. Több levélváltás után - elképzelni nem merem, hogy miket írhattam nekik a fordítóprogram instrukciói alapján - végre sikerült megértetnem velük, hogy ez nekem nem jó üzlet - de nekik se -, mert az UPS innen minimum 120 ropogós amcsi dodóért vinné vissza a hibás eszközt. Egy másik magyar srác tapasztalataira alapozva kértem, hogy biztosítsanak nekem egy UPS-es címkét, amivel az Amazon fizeti a visszautat, mivel az így olcsóbb (~21 USD) nekik is. De ezt is csak akkor fogták fel, mikor konkrétan megírtam, hogy hahó, 120 dolcsi, a Kindle meg 139 újonnan... Megéri visszatéríteni a fuvarköltséget?!

Egyébként végig nagyon kedvesek voltak, megköszönték az észrevételeimet, sajnálkoztak a hibán és remélték, hogy még hallanak rólam (ezt azóta már biztosan megbánták). A hazai kereskedelmi kultúra ehhez képest... tisztelet a kivételnek!

Ma reggel végre megérkezett emailben a kinyomtatható címke, beregisztrálva az UPS-nél. Holnap felhívom őket, hogy mikor tudnak érte jönni. Netán jó lesz úgy is, hogy amikor kihozzák a cserekészüléket, akkor odaadom a futárnak emezt?

Ja, azt nem is mondtam, természetesen kapok egy másik Kindle-t. Persze ez is kalandos ám, nem megy csak úgy, ukmukfukk! Ugyanis odaát, az óceánon túl természetes, hogy az emberek hitelekből élnek, mindenhol hitelkártyát használnak. Ezt hívják ősmagyarul credit card-nak. A normális bankkártya ellenben, amit a mai magyar valóságban a legtöbb ember használna (ha lenne a számláján pénz), a debit card. Kettő között annyi a különbség az Amazon szempontjából, hogy a credit kártyán "mindig" van fedezet, a debit-en meg csak a számlán található összeg erejéig (legalább is általában).

A cserekészüléket pedig a következő metódus szerint küldik: beterhelik a kártyára az új Kindle árát, majd kérik a teljesítést. Ezután kiállítják az eszközről a számlát, majd mivel ez garanciális csere, visszautalják az összeget a bankszámlára. Ez credit-nél nem téma, van fedezet. Na de debit-nél... ott a buli: tarts minimum 160 dodónak megfelelő forintot a számládon, amíg ez a tranzakció le nem zajlik, vagy megáll a folyamat ott, hogy nincs fedezeted!!! :-P Extra bónuszként: vannak olyan bankok (név nélkül), ahol mind a beterhelést, mind a teljesítés kérést kifizetésnek értelmezik (debit esetében) és kétszer utalják el a pénzedet... Az Amazonos ügyintéző meg szidja a csámpás magyar anyákat.

A történet jelenleg ott tart, hogy csomagolják a cserekészüléket, a cseréért levont pénzt már vissza is utalták, én holnap hívom az UPS-t a hibás Kindle visszaszállításáért. Lélekben kicsit megtörten, idegileg picit kikészülve, de várom a további fejleményeket.

Végszóként, avagy a szegény embert az ág is húzza: az októberben vásárolt karórám elfelejtett világítani. Mivel még garanciális, felküldik a fővárosi szervizbe. Lehet, hogy csak elemgond, de a garancia akkor is garancia. Érdemes nekem holnap felkelnem? :-/

Ui: Majd az új Kindle-ről készülő képeket töltöm fel.

"Méecce vákávákáé"

2011-01-16T11:14:00.003+01:00

Rövid magyarázatként, hogy mindenki értse: Sebestyén egyik nap nekiállt énekelgetni a "vákávákáé"-t. Először lövésem se volt, mit jelent, majd beugrott, hogy van egy ilyen dal. De hol hallotta a gyerek, s legfőképpen, mikor, mert már jó ideje nem volt nálunk műsoron?! Bekapcsoltam a gépet, kikerestem a Youtube-on a dalt és elindítottam neki. A törpös abban a pillanatban lefagyott, a képernyőre meredt, majd felkéredzkedett az ölembe és elbűvölten nézte a videót. Amikor pedig véget ért a dal... ugye kitaláltad... "Méecce vákávákáé!" Tegnap nyolcszor egymást után. :-P

Három ok

2011-01-15T20:10:00.011+01:00

Lassan lejár a pihenőm, már a negyedik napot zárom ezzel az estével. Hétfőtől ismét munka. Semmi külön nem történt az elmúlt napokban, folytak a megszokott hétköznapok. Voltak örömök, voltak bosszúságok, nehézségek és boldogságok. Bejegyzésem ilyen szempontból tartalmatlan lenne.

Az ok, amiért mégis nekiálltam verni a billentyűzetet, valami egészen más. Vagyis okok, mert több dologról volna szó, de édes anyanyelvünk szabályai ellen nem szeretnék szándékosan véteni.

De vegyük sorra:

1.) Sebestyén fejlődését épp ésszel képtelenség követni. Mind mozgáskoordinációban, mind értelmi képességeiben robbanásszerűen halad előre. Nincsenek lépések, csak hatalmas ugrások. Megfigyeltük, hogy rendszeresen a balját használja. Kriszta szándékosan elé, középre helyez tárgyakat és figyeljük, melyik kezével nyúl érte, hogyan használja a kezeit. Úgy tűnik, akárcsak a bátyja, ő is balkezes lesz. Két jobbkezes szülőnek két balkezes fia. :-P Legalább igaz a tétel: "Egy csapból egyféle folyik!"

Szóhasználatára, mondatszerkesztésére, a nyelvhasználatára jellemző immár a névelő és a ragozás használata is. Például: "Apájé az ama." (Apáé az alma.), "Enyém a kokka!" (Enyém a kocka!), "Anya, Meni pápá az oviba." (Anya elvitte Benit az óvodába.). Emellett nagyon tisztelettudó is: "Kéjek totit! Kötönöm!" (Kérek szotyit! Köszönöm!). De használja a 'légy szíves' kifejezést is: "Méecce, létivesz!" (Még egyszer - vagy egyet -, légy szíves!), valamint a 'tessék' (tették) sem idegen tőle.

Testrészekből a következőket tudja és mutatja kérésre: fej, haj, fül, arc, homlok, orr, szem, szemöldök, halánték, tarkó, fog, nyelv, száj, áll, nyak, cici, kéz, könyök, csukló, ujj, has, köldök, hát, popsi, kuki, láb, térd, boka, talp. Most tanítom neki a vállat, a hónaljt és a combot.

Nagyon örülünk, hogy a testvérféltékenységet sikerült illő kereket között tartani. Ami vita, vagy negatívum történik a két gyerek között, az javarészt vita a játékon, vagy véletlen baleset, esetleg Benike testi erejének érdekérvényesítő fölénye miatt történik. Nagyon, de tényleg nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy egyik gyerek se szenvedjen hiányt se a szeretetben, se a figyelemben, se a nevelésben. Úgy tűnik, erőfeszítéseink megtermik gyümölcsüket.

2.) Minap voltunk lent Krisztám munkahelyén, a Polgármesteri Hivatalban. Bár alapvetően a családi adókedvezményt akartuk elintézni, de a sikeren felül egy jó hírrel (is) gazdagabban hagytuk el az épületet: megtudtuk, hogy Kriszta közvetlen főnöke már várja vissza páromat, számít a munkájára. Ez a nemrég bevezetett 'indoklás nélkül is fel lehet mondani a köztisztviselőknek' törvény fényében nagyon pozitív és örömre bőséggel okot adó tény. Reméljük szeptember végéig nem változik semmi.

3.) Rendeltem az óceánon túlról valamit, amit majd szeretnék bemutatni itt is. Akik rendszeresen olvasnak, tudják miről van szó, legfeljebb visszakeresnek kicsit. ;-) A csomagom jelenleg a kölni UPS raktárban pihen, hétvégén Németországban se dolgoznak. Elviekben kedden vagy szerdán kapom kézhez, ez a bürokrácia malmaitól és az UPS szállítóitól is függ. Fotókat biztosan készítek, de lehet hogy videózni is fogok, s ezeket természetesen ide is feltöltöm.

Első az idén

2011-01-05T07:10:00.011+01:00

Drága szíveim, nem kell tovább aggódnotok, jelenleg bátran kijelenthetem: meggyógyultam. Van még hangyányi köhécselés, apró orrfolyás, picurka torokkaparás, de semmi más. Az éjszakás műszakom végére úgy helyrejöttem, hogy csak na! Igaz, szenvedtem és rendszeresen belázasodtam, de apróságra immár nem adok.

Benjáminunk is újra rendszeres óvodalátogató lett. Tavaly november-december hónapban elég sokat volt itthon az állandó orrfolyása miatt. Szegénykém allergiája olykor annyira bedurvul, hogy hiába fújja az orrát, szed mindenféle bogyót, semmi nem használ. Ilyenkor persze besűrűsödik a váladék az orrjárataiban, ami fertőzést is okoz, s gyönyörű, masszív zöld trutymóvá mutálódik. Szegénykém csak szuszog a száján és úgy beszél, mint akinek nincs is orra.

Húgomék vettek neki egy Lego űrhajót. Tudjátok, olyan Star Wars-os, droidos. Mindjárt megkeresem... Itt is van: LINK! Seperc alatt összedobtuk... persze, úgy fél óra múltán már kicsit frusztrált voltam, nem emlékeztem, hogy ennyire macerás lenne egy Lego-t összerakni. :-) Viszont tagadhatatlanul nagy élmény volt, hogy összedugtuk a fejünket a nagyfiúval és kisilabizáltuk az összeszerelési útmutatót, majd követtük az utasításokat. Kriszta mondta is, hogy mennyire aranyosak voltunk és nagyon örül, mert látta, hogy mindketten élvezzük a közösen eltöltött időt. (Azóta persze, hogy is lehetne másként, párszor már segítenem kellett újra összerakni a gépet... Fiúból van a szentem, ennyi idős koromban engem is jobban érdekelt a szétszedés, mint az összerakás.)

Minap megint felhoztam az iskolát neki, elbeszélgettünk a dologról. Alapvetően érdeklődik az ott elsajátítható tudás után, de "inkább mégis maradnék az oviban apa... ott többet lehet játszani... és segíteni kell a kicsiknek is... tudjanak játszani... meg töltök nekik inni is...". Megdönthetetlen érvelés. :-D Ebégyként - Beni így mondja, ha gyorsan beszél - igaza van, az óvodában tényleg többet lehet játszani. Görnyedni meg ráér utána is, akárki, akármit is mond.

Sebestyénünk egyfolytában beszél. Vagy hisztizik. Rövideket alszik és alig-alig eszik. Viszont rengeteget szopizik. Nagyon szereti a könyveket és a meséket. Pár napig volt néhány ingyenes mesecsatorna a TV-n, azóta rendszeresen követeli, hogy kapcsoljuk be a "bíbitévét" (Baby TV, angol nyelvű mesecsatorna extra kicsinek). Még jó, hogy felvettünk pár mesét, azt lejátsszuk neki és elégedett. Emellett a kézimunkás játékokat is rendszeresen követeli, a vonatos és állatos mágnestáblás a kedvence. Mesekönyvek ezek is, hűtőmágneshez hasonló figurákat lehet benne ide-oda rakosgatni. Közben teljes erőbedobással ismételgeti: bekekebéka, pipi, mijamijam, veve... sihuhu, ekikopke (ejtsd: helikopter), Tomasz...

Néhány új szó, kifejezés: jobot (robot), mamoja (mazsola), kigababa (Kinga baba, húgom kislánya), enyém, kesze (keze), kéje (kérek), májik (másik), mamami (mandarin), homomo (homlok), hátemi (hát ez mi?), anákka (anyácska)... A minap próbáltam neki elmagyarázni, hogy a lábait nem csak úgy lehet nevezni, hogy "ljába" és "májik ljába", hanem hogy bal lába és jobb lába. A végén kiegyeztünk: "bal ljába" és "májik bal ljába". :-D

"Tepi jobot"

Krisztámról majdnem elfeledkeztem, pedig nem érdemli meg! Röviden és tömören: nonstop fáradt, mint minden anyuka, de nem beteg. Az utóbbi időben a párkapcsolatunkért rengeteget tett, erején felül ápolt, s ez nagyon összehozott minket. Jó, eddig se kergettük egymást baltával, de valahogy mégis jobb, mint eddig. Hogy ő ezt miként éli meg, nem tudom, de nekem jó. Nagyon.

Vettem is neki egy szexi hálóruhát. Nem volt olcsó! Sajnos, mint kiderült, a szemmértékem oly hosszú idő után becsapott, s egy hangyányit kicsi lett. Tényleg csak hangyányit. Mivel ezek után úgy éreztem, jobb, ha nem próbálkozom újra, Krisztámra bíztam a döntést: megtartja vagy visszaviszi és vesz rajta mást. Az utóbbi mellett döntött. Amit azonban helyette vett, kevéssé erotikus, viszont felülmúlhatatlanul hasznosabb. Majd csak túlélem valahogy. ;-)

Még mielőtt valaki azzal vádolna, hogy a feleségemről mindig kevesebbet írok, mint a fiúkról és önmagamról, s ennek biztosan oka van: igen, van. Az, hogy ez egy nyílt blog, melyben olyasmit nem írok le, amit nem szeretnék mások tudomására hozni. Az igazán kedves pillanatokat, engedelmetekkel, megtartjuk magunknak. ;-)

Kórkor 2

2010-12-24T19:27:00.005+01:00

Nem megy ez nekem... mármint a gyógyulás. Egy egész napig semmi bajom nem volt, aztán megint megfáztam. Csak most nem a torkom és mandulám, hanem a légcsövem és a bal oldali tüdőlebenyem. Egy nagy légcsőhurut kis tüdőgyulladással keverve. Pont mint egy nagyfröccs. Be is nyaltam, ahogy illik. De ez most durvább. A fejem konkrétan széthasad a sok köhögéstől, a mellkasomban meg már izomláz van ugyanettől.

Kaptam is rá lórúgás gyógyszert. Egyetlen adag, 2500 forint és csak azután mertem elolvasni a mellékhatásait, miután megittam. Mert hogy folyékony volt az istenadta. A mellékhatásait nem részletezném, csak pár apróság: veseelégtelenség, májszövet elhalás... a többi ezekhez képest bagatell.

Mire tegnap hazaértem a doktornénitől, már 38,2 volt a lázam. Gyanítom, hogy előző este is magasabb volt a kívántnál a testhőm, mert nem tudtam aludni. Ha lázas vagyok, sosem tudok aludni, ahogy most éjjel sem. Ördögi kör, hiszen épp hogy sokat kéne aludnom, pihennem, de nem tudok. Legalább is egy jó ideje nem.

Most is 38,7 a testhőm. Kérdezed, hogy akkor mégis mi a búbánatos francot kertesek a számítógép előtt?! Kérdésed jó, ahogy a válaszom is triviális, vagy mondhatni ironikus: ha nem ülnék itt, nem lennék lázas? Amit lehetett, megtettem, most várom a hatást. Kriszta altatja a gyerekeket, hála az égnek ők jól vannak, kicsit taknyosak, ennyi talán még belefér.

Mama - édesanyám - küldött "némi" élelmiszert. Nem sorolom, mert konkrétan lakodalmat lehetne tartani ebből a mennyiségből és változatosságból. Maradjunk annyiban, hogy sok és sokféle. Valahogy mégse kívánom, s ez megrémít. Én, aki annyira szeretem a finom falatokat, rá se tudok nézni a kajára. Ez tényleg a vég.

20:10 folyt.: 38,8... mióta az eszemet tudom, ennyi nem volt.

Kórkor

2010-12-14T22:00:00.006+01:00

Mint a múltkor említettem, nagyon kikészültem a nappalos műszakom végére. Azóta kiderült, nem csak a koránkelés tette be a kiskaput: megfáztam. Hol a torkom, hol a fülem, hol a fejem, hol ezek közül bármelyik kettő, hol mindenem fájt. Reggel és este olyan a hangom, mint egy mutáló tininek. Már ha van hangom, ugyebár. Az orromból neon zöld trutyi folyik, a manduláim bedurrantak, a fülemben a legváratlanabb pillanatban érzek hasító fájdalmat, s napok óta csak a homlokomat érintő fejfájással fekszek, kelek. Viszont nem köhögök és ma már alig fájt a torkom. Némi öröm az ürömben!

Abban biztos vagyok, hogy ha az első tünet óta nem szednék napi 3-5 ezer milligramm C-vitamint, 39 fokos lázzal dolgoztam volna végig az éjszakás műszakot. Természetesen már megtettem a további, szükséges lépéseket: felírattam a háziorvosommal a jól ismert, fekélyemet nem zargató, lórúgás antibiotikumot.

Persze, nem csak én vagyok beteg. Az egész banda taknyos, torokfájós, köhögős. Kinek mi jutott. Benivel ma voltam orvosnál, kapott is egy 3200 forintos bogyókollekciót. Sebestyén "csak" tortyog kicsit, egyéb baja nincs. Krisztám meg hol a torkát fájdítja, hol az orrát fújja, de úgy tűnik, jelenleg ő a legstrammabb. Ahogy szoktam is mondani: "Te nem lehetsz beteg, fáradt, te az anya vagy!"

Sebestyénünk immár rövidebb mondatokban fejezi ki magát, például:

- Anya kéje cici! (Anya, kérek cicit!)

- Menyi duciduci. (Beni alszik.)

- Anyájé innyi. (Anya innivalója.)

- Menyi helye. (Beni széke a konyhában.)

- Tép a baba. (Szép vagyok.)

- Ama izdli. (Ízlik, finom az alma.)

Az óvónők megosztották a véleményüket a Benjámin vs. iskola témában, s megnyugodtunk, hogy immár nem csak a fejlesztőpedagógus és mi látjuk úgy, hogy maradni kéne még egy évet az óvodában, hanem az óvónők is. Okos kisfiú, gyorsan tanul, de kicsit kelekótya. Kis balkezes kelekótyám. :D

Nemrégiben tudtam meg, hogy édesanyám kacérkodik a számítástechnikával, s álmai között egy netbook, vagy egy kisebb notebook szerepel céleszközként. Így aztán napjaim egy részét azzal töltöm, hogy bújom a netet egy jó ajánlat után, hátha... Táblagépet már találtam egy hazai forgalmazónál 40ezerért (tokkal és postával). Android operációs rendszerrel, barátságos érintőképernyős kezelőfelülettel, kielégítő hardveres kiépítéssel. Már csak azt nem tudom, hogy ezt is elfogadhatónak tartaná-e, arra meg ötletem sincs, hogyan tudakolhatnám meg. Ötlet? (Vagy egy megbízhatóan működő használt noti?)

Az biztos, hogy ha ezt sikerül valamiképpen kiderítenem - és a válasz kedvező -, egyelőre ugrott az e-book olvasóm. De ott egye a fene, az édesanyámról van szó! Ezerszer többről mondott le értem...

Álmodik a nyomor 2.

2010-12-03T12:43:00.006+01:00

Kedves, s mélyen aggódó olvasóim megnyugtatására: a hajam már több, mint 3 mm rövid. :)

Tegnap este fejeztem be a nappalos dekádomat. Ideje volt már, a 6. napot nem bírtam volna ki. Nagyon elfáradtam.

De következzék a bejegyzés címének tárgya:

Ez egy Amazon Kindle WiFi ebook reader. (A link az angol nyelvű Wikire visz!)

Sajnos csak USA országból érkezhet, hazánkban, de a világ más pontjain sem lehet legálisan (sicc!), hivatalosan hozzájutni, csak és kizárólag az Amazon weboldaláról. Ott viszont, a közeledő ünnepnek köszönhetően lezárták a csapot a külföldi megrendelések előtt, majd csak 24-e után foglalkoznak a potenciálisan bevándorlójelölt, s így alacsonyabb rendű embertömeggel.

Mintha az emberiség nagyobbik felének dollárja kevesebbet érne a texasi farmer pénzénél. :S

Persze valahol megértem, de akkor sem túl emberséges(?) hozzáállás. Ha a Koobe Jr. nem lenne 53ezer forint itthon, nem is foglalkoznék a Kindle-lel. Ugyanis az Amazon üdvöskéje 139$ + 21$ egyéb költség, a vámot pedig a cég állja. Ez a mostani 211 forintos árfolyammal számolva sincs 34ezer forint.

A pénz elvileg megvan rá, csak az Amazon nem hajlandó szóba állni velem december 24-e előtt. Ezért álmodik most a nyomor.

Novemberi harmadik

2010-11-22T13:06:00.004+01:00

Akárhogy is szépítem a helyzetet, a novemberi bejegyzéseim száma nem túl izmos. Igaz, semmi földrengető dolog nem történt, folytak a hétköznapok, egymás után, szépen sorban.

Beni és Sebi kicsit taknyos. Beni jobban, az allergia miatt. Sebi napról napra bővíti szókincsét.

Krisztám cselédkedik ránk, nekünk. Sok ez a három gyerek. :P

Volt némi visszaesés az egészségemben, pár napig rosszalkodott a fekélyem, de elmúlt. Lehet, hogy csak olyasmit ettem, ami nem tetszett őkelmének. Nem tudom.

A legutóbbi, kiemelkedőnek tekinthető esemény velem történt. Szombat délután szerettem volna levágni a hajamat rövidebbre. Szokás szerint elővettem a hajnyírót és nekiálltam a 9mm-es hossz beállítása után a műveletnek. Letoltam egy részt, majd úgy döntöttem, inkább a 6mm-est választom. Átállítottam a gépet, majd újráztam vele. Mikor is, egyszer csak elkezdett fura hangon nyekeregni és egy szál hajat nem volt hajlandó eltávolítani a fejemről. Kriszta is próbálta, neki se engedelmeskedett. Ott álltam szombat délután (17 óra előtt nem sokkal), munkába menet előtt a félig-harmadik lenyírt hajammal és egy rossz eszközzel a kezemben. Átfutott az agyamon, hogy lenézek a közeli fodrászhoz, hátha itt van, de az idő nagyon sürgetett. Ennél nekem gyorsabb megoldás kell! Viszont házi eszközökkel a gyors egyenlő a drasztikussal...

Jelenlegi állapotomról az őrségi vicc jut eszembe:

- Miért jó kopasznak lenni?

- Mert így hallom a hópelyheket!

Hétvégére ígérik is...

A hálózat csapdájában

2010-11-14T08:17:00.006+01:00

Hardverek:
- 1db AVM Speedport W 721V VDSL home gateway -> HGW
- 1db TP-WR74oN router -> router
- számítógépek, hálózati (Cat5E patch) kábelek

Feladat: a HGW-n keresztül érkező internetet - sávszélesség szabályozással - szétosztani a számítógépek között. A megoldást nehezíti, hogy a router csak WAN portra képes szabályozni, a LAN-LAN kapcsolat emiatt nem megoldás. A második csavar az, hogy a HGW szolgáltatói firmware-je oly mértékben lebutítja a hardvert - emiatt nem képes egymaga a megfelelő szabályozásra -, hogy az már nem csak az internet elérésére, de kapálásra is tökéletesen alkalmas lenne. A konkrét gond az, hogy nem lehet vele MAC-IP párosítást végezni, ami pedig szükséges lenne a LAN-WAN csatlakozás - ergo, a szabályozás - beüzemeléséhez.

Tulajdonképpen egy második hálózatot kellene kiépíteni a HGW mögött úgy, mintha nem lenne HGW, miközben az eszköz firmware-je erre nem ad lehetőséget. (A HGW-t az egyéb szolgáltatások miatt muszáj megtartani.)

A fent linkelt információt először is értelmeznem kellett. Mivel eddig nem foglalkoztam igazán mélyen a hálózatépítéssel, s csak alapismereteim voltak, fel kellett fognom az olvasottakat. Majd megpróbáltam a leírás szerint megoldani a dolgot, de ekkor futottam a HGW MAC-IP cím párosítás problémájába. Elsőre, de másodjára sem sikerült megoldani a helyzetet, sűrűn nyomkodtam a router reset gombját.

Nem boldogultam vele. Ráment egy délutánom és csak annyit értem el, hogy a vérnyomásom az egekbe szökött, a fejem és a szemem pedig már fájt. Fogtam a router-t, visszapakoltam a dobozába és szóltam sógoromnak, hogy viheti a cuccot, odaadom. Mivel Budapesten dolgozik, nem ugrott a rá a témára, de majd ha legközelebb jön, megbeszéljük. Ebben maradtunk.

Közben csak-csak piszkálta az önérzetemet a dolog. Hogy az ókori bölcseket idézzem: "Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó!".

Vissza a tűzhelyhez! Újra elolvastam minden útmutatót, kis ábrákat rajzoltam magamnak a logikai kapcsolatokról, a kötés sorrendjéről MAC és IP címekkel, HGW-vel és routerrel, LAN és WAN portokkal... Majd újra átnéztem a két hálózati eszköz menürendszerét, a Windows hálózati beállításait. Hogy párosítsam a MAC-IP címet a HGW-ben, ha arra egyszerűen nincs lehetőség a firmware miatt?

Aztán hirtelen, a semmiből beugrott: nem a HGW-ben kell megoldani! A Windowsban eddig is tudtam fix IP-t adni a hálózati beállításoknál, s azt az operációs rendszer automatikusan párosította a MAC címemhez. A router is képes fix IP címet kérni a saját WAN portjára, láttam a menüben!

Innentől nyert ügyem volt:

1.) Először is a Windows TCP/IP protokollját automatikus címkérésre állítottam.
2.) A HGW-ben átállítottam a DHCP-t 192.168.1.101-199 portokra.
3.) A router-ben az alábbi paramétereket lőttem be:

Network
- LAN IP: 192.168.2.1 (a második hálózat kezdőpontja, a router hívójele)
- Subnet Mask: 255.255.255.0
- WAN Statikus IP: 192.168.1.100 (emiatt szenvedtem, itt ez a fix MAC-IP párosítás)
- Default Gateway & Primary DNS: HGW IP címe

DHCP
- DHCP: Enable
- IP: 192.168.2.100-199 (a második hálózatban kiosztható IP címek tartománya)
- Default Gateway: 192.168.2.1
- Primary DNS: HGW IP címe
- Address Reservation: a számítógépek fix MAC és kívánt IP címeit összepárosítottam (elegáns módszer arra, hogy ne a Windows-ban kelljen szórakozni a fix IP címekkel)

Bandwidth Control (sávszélesség szabályozás, emiatt volt az egész)
- Enable
- Other (mert VDSL)
- konfigurálás IP-k alapján

Ráment körülbelül 8 órám (több részletben), de sikerült. Krisztám őszinte öröme feledtette a mérgelődést és az idegességet. Azt mondta, büszke rám! Annak is nagyon örülök, hogy sikerült megoldani a dolgot - ami maximum 10 perc lett volna, ha már a kezdetektől értem a témát -, de igazán boldoggá az tett, hogy a feleségem, aki egyébként nem szereti a számítástechnikát, ennyire értékelte az erőfeszítéseimet. Hiába, minden férfi egy nagy gyerek, s mint minden gyerek, mi is szárnyakat kapunk egy dicsérettől. ;) Az már csak a csokireszelék a hab tetején, hogy végre jobban átlátom a hálózatépítést. Innen is köszönöm Pjotr-nak a PCWorld fórumán olvasható tutorialt!

Most már csak azt nem tudom, miként mondjam meg a sógoromnak, hogy mégse adom neki a routert?! :P

Vagyogatunk, vagyogatunk!

2010-11-07T19:48:00.004+01:00

Szépen csendesen teltek a napok, semmi különös nem történt:
- Sebestyént beírattuk a bölcsődébe, tavasszal lesz nyílt nap, kiderül mit és hogyan.
- Benjáminnak a fejlesztőpedagógus azt javasolta, hogy maradjon még egy évet az óvodában. Nincs baj a gyerek mentális képességeivel, sőt, egy ilyenkor kötelező teszt szerint nagyon is jó agya van, viszont alapvetően év vesztes, ráadásul balkezes - a mostani álláspont szerint emiatt veszélyeztetett - és nagyon játékos is egyben. Ahogy az óvónénik mondják: elvarázsolt kisfiú. Az én szüleim ostobaságnak tartják a dolgot, Kriszti szülei meg egyetértenek a szakember véleményével. Mi is inkább az utóbbi felé hajlunk, viszont tény, s ezt a szakember is mondta, hogy ebben a korban fél év nagyon sokat számít, úgyhogy jövő tavaszig ráérünk mi is eldönteni.
- Krisztám nemrég fodrásznál járt. Nem mondtam neki, de nagyon tetszik az új frizurája. Hogy miért nem mondtam? Csak... mert 3000 forintba került... és mert gonosz vagyok... és kész! :P

Sebestyén ma este igazán meglepett. Benjámin - az allergiája miatt - homeopátiás golyókat kap szinte minden este, ahogy ma is. Számoltam a golyókat: egy, kettő három, négy... Itt elakadtam, mert a golyócska sehogy sem akart kibújni a dobozból. Sebi azonnal kisegített:
- Ötőőő, hatőőő, héteee!
Még nincs másfél éves... :)

Sebi szótára

2010-10-25T08:14:00.027+02:00

Összegyűjtöttük Sebestyén azon szavait, melyeket napi rendszerességgel használ. Lehet, hogy néhány kimaradt, de annyi baj legyen.

Család

Anja - Anya
Hemme - Anya, Cici
Apa - Apa
Bá - Bátyus
Tepi - Sebi
Papa - Papa
Mama - Mama

Ételek
Haminyami - Ennivaló, Éhes
Innyi - Innivaló, Szomjas, Víz (pocsolya, folyó is), Pohár, Kulacs...
Huí - Hús
Téta - Tészta
Ama - Alma
Épa - Répa
Anana - Ananász
Íz(d)li - Ízlik
Öhöhöh - Minden más, amit szeretne megkóstolni

Testrészek
Cicí - Cici, Szopizás (régebben Anya)
Haja - Haj
Hájé - Fül, Telefon, Fejhallgató
Ljába - Láb
Tappa - Talpa
Kuki - Hímvessző
Bajé - Bajusz

Tárgyak, Állatok
Butyi - Bugyi, Alsónadrág, Harisnya
Uhá - Ruha
Pappí - Papír
Bicicli - Bicikli, Roller, Motor, Talicska
Íta - Hinta
Tyihuhú - Vonat
Kokka - Kocka
Autő - Autó
Brümbrüm - Autó
Tütü - Autó
Ljápa - Lámpa, Nap
Játé - Játék (Minden ami érdekes, amivel játszani szeretne, akkor is, ha az nem játék.)
Veve - Állat
Vauvau - Kutya
Mijamija - Macska
Tita - Macska
Pipi - Madár
Kikaka - Kiskacsa
Hápihápi - Kiskacsa
Kájé - Kanál
Appa - Szappan
Atta - Asztal, Szék
Patyi - Fürdővíz, Fürdés
Haba - Hab (pl: habfürdő, borotvahab)
Babba - Baba
Kuka - Kuka
Tete - Tető (pl: lábasé, dobozé)
Átté - Ajtó
Itőpo - Hintőpor
Kaka - Kaka
Titta - Óra
Háppi - Tüsszentés, Virág, Levél
Nonni - Zokni
Tipő - Cipő, Csizma, Szandál, Papucs

Egyéb
Tütte - Leül
Tépe - Szép, Szépen
Pöttyi - Pötty, Anyajegy, Folt
Títa - Tiszta
Etye - Egy
Tettő - Kettő
Ötötö - Öt
Cíjé - Szia!
Tetté - Tessék!
Pápá - Pápá, Elköszönés
Adaba - Hagyd abba!
Ettye - Általános mutatószó
Otta - Ott ("Hol van a... ?" kérdésre mutatószó)
Oda - Oda!
Nya - Na (pl: valami nem sikerül, elejti, megbotlik)
Aúú - Fáj, Körömvágás
Nyee - Ne!
Jaj - Jaj!
Juju - Meleg
Boppá - Hoppá! (pl: elesik, leejt valamit)

Ezek mellett természetesen rengeteg szót, kifejezést, kérdést, utasítást megért, de mint mondtam, jelenleg kifejezetten az általa is használt szavakat gyűjtöttük össze.

Miközben e sorokat írtam, kiderült, hogy a színeket is "ismeri". Kriszta tárgyakat rakott elé, Sebestyén pedig rendíthetetlenül a zöldhöz a zöldet, a rózsaszínhez a rózsaszínt, a sárgához sárgát, a kékhez a kéket rakta, formától, mérettől függetlenül.

Kire hasonlít ez a gyerek? :-D

2010-10-12T08:53:00.006+02:00

Nemrég Kriszta teát főzött, de cukor helyett - mint általában - mézzel ízesítette. Beni megkóstolta, majd kért még a bögréjébe mézet.
- Na, így már elfogadható!
Másnap párom friss teával kínálta a nagyfiút, de Beni azt még a tegnapi maradékának hitte, s kóstolás nélkül közölte:
- Anya, szerintem csinálj másik teát, mert ezzel valami nagyon nem stimmel!

Benike vajas-mézes kenyeret kért vacsorára, Kriszta azonban kacsazsíros-hagymás-paradicsomossal kínálta. Megette, ízlett neki.
Pár nap múlva szalámis szendvicset kapott uzsonnára, de kért még enni valamit. Saját kis kezeivel megkente a kacsazsírost, de mégsem ette meg. Vacsoraidőben Krisztám kérdezte, hogy kéri-e az uzsonna maradékát.
- Hagyjál már a zsíros kenyereddel!

Édesanyám tegnap feljött hozzánk egy hivatalos levelet nyomtattatni, s persze a gyerekek rögtön megtámadták. Én készülődtem az éjszakás műszakra, pakoltam. Miközben a tárcámat ellenőriztem, hangosan felsóhajtottam, s mondtam Beninek, hogy sajnos most nincs apróm, nem tudok neki "zsebpénzt" adni.
- Nem baj! - vonta meg a vállait.
- Gyere kis csillag, mama ad neked zsebpénzt! - mondta neki édesanyám, de hamar kiderült, hogy neki sincs sok aprója.
- Csak nagy pénzem van Benike. Papírpénz. - mondta, miközben a kezében tartott egy ezrest.
- Nem baj, majd összehajtom és úgy dobom a perselyembe!

Re-opening

2010-10-11T10:41:00.004+02:00

Megoldottuk a helyzetet. Megbeszéltük, többször.

Mivel nem akarok belemászni a részletekbe, legyen ennyi elég, jó?

Éjszakás vagyok, így most még fáradtnak érzem magam további sorokhoz, de újra megnyitom a webnaplómat.

Köszönöm mindenkinek az érdeklődést!

Pár szó volt csupán

2010-10-08T07:41:00.005+02:00

Hol is kezdjem?

Az elmúlt napokban a határozottan több időt tudtunk együtt tölteni Krisztával. Vagy ha nem is többet, de minőségben jobbat. Ennek csúcspontja - számomra - a fülbevaló vásárlás volt, mely szép csendesen átfordult óravásárlásba is. Ez utóbbit én kaptam. Semmi flanc, egy egyszerű ezüst fülbevalóról és egy olcsóbb Timex óráról van szó. Szegény ember vízzel főz, vagy mi... Nekem úgy tűnt, hogy pár napra visszatért az a boldogság az életünkbe, amit még jegyespárként, fiatal házasként éltünk át.

Ma reggel azonban összetört a lelkem. Kriszta olyasmit mondott el, amiről már jó ideje tudnom kellett volna, ami előtt eddig a tudatlanságomból fakadó értetlenséggel álltam, s ami komolyan érinti a közös életünket. Pár szó volt csupán. Nem mondta ki könnyen, s önmagát hibáztatta, de mindezek a legkevésbé sem csökkentik a kimondott szavai hatását. Mielőtt rosszra gondolnál: nem, nincs harmadik személy a kapcsolatunkban.

Úgy érzem, jelenleg képtelen vagyok folytatni a blogomat, így bizonytalan időre felfüggesztem az írást.

Visz' lát'!

Ui.: A fiúk jól vannak.

Önmagáért beszél

2010-09-26T16:54:00.005+02:00

Ugye nem kell magyaráznom Benike művét?

Blogolás helyett

2010-09-17T12:17:00.008+02:00

Ok, rendben, bevallom férfiasan: lusta vagyok.

Szóval, az történt, hogy mostanában blogolás és átfogó internetezés helyett filmeket nézek és játszom a számítógépen.

Jelenleg a Csillagkapu (SG1) sorozat került terítékre. Minden nap megnézek pár részt. Nem tehetek róla, szeretem a sci-fit. Meg a fantasyt is. Meg a háborús filmeket. Persze nem minden válogatás nélkül. Ám tény, hogy ezeket jobban kedvelem a rajzfilmek, vígjátékok és kalandfilmek mellett, helyett.

A játék pedig, amit mostanában nyüstölök, egy kalandjáték. Talán ismerős: Syberia 1-2. Nem vállalkozom a játék bemutatására, ízelítőként pár cikket ajánlanék a PC GURU honlapjáról: Syberia 1 és Syberia 2 ismertető.

S ha már játék, akkor gyerekek...

Sebestyénünk egyre újabb és újabb szavakkal, kifejezésekkel és fejlődő értelmével lep meg minket. Követni sem lehet, hogy mi mindent mond már a maga kis pösze, egy-két szótagos nyelvén. Ráadásul mindenhová felmászik, kapcsolgat, leránt, elvisz, megkóstol... miközben fél szemmel azt figyeli, hogyan reagálunk rá, s ha tetszik neki, amit előadunk nevelés címszó alatt, kinevet minket. Pár szó ízelítőként: títa (tészta), mijam (cica), épa (répa). Segít az öltözködésben, érti a "Vedd le a cipőd!", "Vidd a helyére!", "Add oda anyának/apának/Beninek!", "Dobd a kukába!", "Keressük meg anyát, apát, Benit!", "Megyünk fürdeni!"... stb. mondatokat. A legtöbb testrészét ismeri és megmutatja, az eldöntendő kérdéseknél vagy bólogat, vagy a fejét rázza. Céljai eléréséhez eszközöket használ, például: széket húz az asztalhoz, ha nem éri el, amit kiszemelt magának.

Benikénk - akit Sebi majd megfojt a szeretetével, mert állandóan őt utánozza és azzal akar játszani, amivel a bátyja - nagyon élvezi az óvodát. Megrendeltük neki a Mini Manó című havilapot, amiben egyszerűbb és bonyolultabb feladatokkal készítik fel a gyerekeket az iskolára. Egyéni véleményem szerint sokkal magabiztosabban veszi az akadályokat, mint tavaly, s ez leginkább annak tudható be, hogy a betűk többségét gondolkodás nélkül felismeri és le is írja.

Fogalmam sincs, hogy más gyerekek hol tartanak, tartottak ennyi idős korukban, de nem is fontos. Nem akarom összehasonlítani őket senkivel sem, egymással sem. Így szeretem őket, olyannak, amilyenek. Büszke vagyok rájuk.

Kriszta új függönyökkel lepett meg minket. Valójában az én kedvemet kereste, nagyon tetszik a vitrázsfüggöny, így a "nylonokat" lecserélte horgolt stílusú vitrázsokra. Nagyon megszállhatta az ihlet, mostanában sokat ül a varrógép mellett, mindenféle holmikat varr.

Még élünk ám!

2010-09-09T19:23:00.005+02:00

A pletykákkal ellentétben jól vagyok, élünk. :D

A számítógépünk rakoncátlankodott kicsit: ház és alaplap csere (tervezett), valamint merevlemez csere (nem tervezett, a la bad sector), s ebből fakadóan Windows machinációk garmada. Ennyiszer összesen nem szedtem még szét a gépet, mióta megvettük, mint most. Plusz a szomszédunk gépét is szétkaptam párszor, ugyanis hozzákerült a régi ház és alaplap, hogy a Windowst nehogy elfeledjem. :P

Jelentem tisztelettel épek vagyunk és egészségesek.

Benjámin nekirugaszkodott az újabb óvodai évnek, immár nagycsoportosként. Aminek kiemelten örülök, az, hogy jó szívvel fogadta az újakat, a kicsiket. Segít nekik, barátkozik velük. S mielőtt elfelejteném, megemlítem szerényen, hogy megtanult masnit kötni. Mondhatnám, hogy teljesen egyedül, de nem lenne igaz, pár hete megmutattuk neki párszor, hogyan kell. Még mielőtt elkezdődhetett volna az óvoda, odaállt elénk és mutatta mit tud. Ragyogott a kis szeme, arca a boldogságtól és a büszkeségtől. :D

Sebestyén rendületlenül fogzik, beszél, mutogat, tanul, mászik fel, mászik le, hisztizik, szaladgál, huncutkodik, féltékenykedik... Egyszóval mindent, amit a törpösök ilyenkor tesznek és tehetnek. Kedvenc elfoglaltságai: TV kapcsolgatás, fürdés, evés, anyán lógás és folyamatos hablatyolás. Persze, ami igaz, az igaz, egyre több értelmes(nek tűnő) szót hallunk tőle: aja (haja), acca (arca), patyi (pancsi), nyemá (ne már), kukka (kuka), kaka, mama, papa... meg ami még nem jut eszembe hirtelen. Tulajdonképpen elmondunk neki párszor valamit, s attól kezdve használja és érti az adott szót, kifejezést. Jó példa erre, hogy ha valamit feleslegesnek tart - vagy mert tudja, hogy az, vagy mert azt hiszi, hogy az -, megfogja, elindul a konyha felé és többször elismétli, hogy "kukka". De sikeresen összekapcsolta a szomjas, éhes fogalmakat is az "innyi" és "nyami" szavakkal. Az állatok, plüssök továbbra is "ve-ve", ez alól csupán pár kivétel akad, ezekkel alszik Beni: "Tágyé". (Még édesanyám varrt a nagyfiúnak egy Mazsolát, Tádét és Manócskát, ezek a "Tágyé").

Krisztám eszeveszetten allergiás, de már kezeli homeopátiával. Ezt leszámítva rendben van és rendben vagyunk. Hála az égnek!

Uncle

2010-08-28T22:18:00.007+02:00

Ma, 12:15-kor, Szekszárdon megszületett húgom Kinga Rita nevű kislánya - ha jól emlékszem - 3760 grammal és 57 centiméterrel. Mindketten jól vannak.

Nagybácsi lettem! :D

Képet személyiségjogi okból nem tehetek közzé. Aki látott már újszülöttet, úgyis tudja milyen, aki meg nem, majd megtudja. ;)

(Mellesleg, úgy tűnik, ez egy ilyen nap: Gábor - volt osztálytársam - kislánya is ma született, kicsivel később és pár várossal arrébb.)

Becsületes csaló

2010-08-24T07:24:00.007+02:00

Tegnap délután Beni és Kriszta kimentek a strandra pancsolni. Beni nagyon szeret ide járni, végre pár óra szórakozás öcsi nélkül, anyával. :D

Mint már kitalálhattad, Sebi és én itthon maradtunk, már csak azért is, mert a törpös épp aludt, mikor a család másik fele lelépett. Körülbelül 2 órát szundíthatott, majd hangos elégedetlenkedés közepette adta hírül: szomorú, hogy senki nincs mellette, mikor felébredt. Magyarra fordítva: ordított a kiságyban, hogy vegyem ki.

Sűrű bocsánatkérések közepette engedelmeskedtem a parancsnak, amit Sebi királyunk elégedett ujjszopással, s ebből fakadó csenddel fogadott és hálált meg. Beletelt jó néhány percbe, mire lerakhattam őfelségét anélkül, hogy megint kiabálni kezdett volna, s nyújtogatni a kezét felém, hogy bizony vegyem csak őt vissza, de rögtön, vagyis inkább azonnal.

Nagy sokára önként lemászott az ölemből, de nem telt bele sok idő, hogy visszakéredzkedjen. A képlet egyszerű: körbejárta a lakást, nem találta Krisztát - "Anja! Anja!" - , így apára fanyalodott. Hanyatt dobta magát az ölemben, megragadta a bal kezemet és értésemre adta, hogy simogassam a pociját. Majd közölte, hogy "káká", s mutogatott a pelusára.

Őőőőő... először úgy tettem, mintha nem érteném... de hiába... "Káká!" - kiabálta többször is és csapkodta a pelusát a lábacskái között.

Sóhajok közepette indultam a vesztőhelyre. Kipakoltam mindent a pelenkázókosárból, majd nagy levegőt véve kinyitottam a pelust... de tömény pisiszagon kívül semmi sem volt benne. Ránéztem Sebire: "Nincs is kaka!". A gyerek meg vigyorgott, s egyetlen gyors mozdulattal, hangos kacagás közepette legördült a pelenkázóról, majd markolászni kezdte a kukacát.

Letöröltem, majd hagytam picit száradni a bőrét, aztán kenőcs és új pelus. Mikor végeztünk, felült, érdeklődve figyelte, ahogy összepakoltam. Közben szopizta az ujját... (Nem tudom, emlékszel-e még, hogy mit csinált előtte?)

Rámosolyogtam, majd kiléptünk a fürdőbe kezet mosni.
- Megmostuk, most kapsz enni, jó? - kérdeztem tőle, majd felvettem, s a konyhába mentünk. Beültettem a székébe, s hogy ne elégedetlenkedjen, szóval tartottam:
- Nem is kakiltál be... csak le akartad venni a pelust... hogy játszhass a kukacoddal... Te becsaptad apát, igaz? - kérdeztem tőle tettetett nehezteléssel.
Erre Sebestyén kivette az ujjacskát a szájából és széles mosoly közepette bólogatni kezdett. :D

Agro

2010-08-21T20:25:00.005+02:00

Nincs semmi bajunk, csak állandóan fáradtak vagyunk. Meg kicsit fásultak is, sajnos.

Ma összerúgtam a port az egyik kollégámmal. Hazafelé indultunk, mikor is elkezdett arról értekezni, hogy milyen hülyeségeket mondanak az időjósok, keddre is jó időt mondtak, közben meg esett. Mondtam neki, hogy én éppen egy futó hidegfrontra emlékszem, tekintve, hogy kedden esett is az eső, mikor apóséknál voltunk. Másnap se volt annyira jó idő, nem tudtunk strandra menni.

Erre nekiállt ismét bizonygatni, hogy de igen, meleget mondtak, és hogy hülyeségeket beszélek és különben is b******g!

Erre kissé emelt hangon megkérdeztem tőle, hogy mióta vagyunk ilyen jóban, mert szerintem se a kutyája, se a gyereke nem vagyok, de libát se őriztünk még együtt, emlékeim szerint. Továbbá feltettem az önismeretei kérdést is: "Mégis ki vagy te, hogy így beszélsz velem?". Majd - sajnos felindultságomban - hozzátettem, hogy b******g. Bánt a dolog, de kicsúszott a számon.

Erre a - hozzám hasonló testalkatú - kolléga elindult felém, közölte, hogy "beb***" nekem egyet, takonypóc vagyok, meg hasonlók. Nem tudom mi történt velem, de cseppet sem ijedtem meg. Én is léptem felé egyet, majd mikor odaért hozzám, egy lesajnáló mosoly keretében határozottan eltoltam magamtól.

Ellépett tőlem, de továbbra is szidalmazott, amin viszont már csak röhögni tudtam.

A teljes élet titka

2010-08-14T10:25:00.003+02:00

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy nagy befőttesüveget és feltöltötte körülbelül 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg?

Igen volt a válasz.

Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.

A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe.

Természetesen a homok minden kis rést kitöltött.

"És most" - mondta a professzor - "vegyék észre, hogy ez az önök élete. A kövek a fontos dolgok - a családod, a partnered, az egészséged, a gyerekeid - ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint a munkád, a házad, az autód. A homok, az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak számodra. Fordíts figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetőek a boldogságod érdekében. Játssz a gyerekeiddel. Szakíts időt orvosi ellenőrzésre. Vidd el a párodat táncolni. Mindig lesz időd dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni. Először a kövekre figyelj - azokra, amik igazán számítanak. Állítsd be a prioritásokat. A többi csak homok."

Később azonban...

Az egyik hallgató fogta az üveget, amelyről a professzor és a többiek megállapították, hogy tele van, és beleöntött egy üveg sört. Természetesen a sör kitöltötte a homokszemcsék közti hézagokat, így az üveg tényleg tele lett.

Tanulság:
Nem számít, mennyire van tele az életed, mindig van benne hely egy üveg sörnek!

Az én bűnöm

2010-08-12T06:52:00.003+02:00

Régen írtam. Nem volt kedvem.

Bár kezdetben úgy tűnt, hogy viszonylag könnyebben túltettem magam a babánk elvesztésén, pár nap elteltével nyilvánvalóvá vált, hogy ez messze nem így van. Igyekeztem ezt kifelé nem mutatni, próbáltam nem terhelni Krisztát. Éppen elég volt neki a saját fájdalma a vetélés miatt, amit próbáltam a magam módján csökkenteni is, valószínűleg kevesebb sikerrel, mint reméltem.

Nagyon szeretem a fiaimat, s emiatt nem is értem, de a kezdeti felfokozott szeretethullámaim hirtelen átcsaptak türelmetlenségbe, és szinte tudatosan igyekeztem kevesebbet foglalkozni velük. Mintha csak attól féltem volna, hogy őket is elveszítem. S ez csak még inkább mélyítette a fájdalmamat és a lelkiismeret furdalásomat.

Én tehetek róla. Miért nem akartam őt, miért nem tudtam örülni neki, miért nem... Miért???

Cupp

2010-08-03T20:07:00.002+02:00

Sebi ismét meglepett minket: megtanult puszit adni! Nyálas kis pofiját odanyomja az arcunkhoz, majd megtapsoltatja magát. :D

Ve-ve

2010-08-02T19:49:00.003+02:00

Sebestyén a lábunk körül kavar, négykézláb, miközben ezt kiabálja: "ve-ve". Közben néz ránk és mosolyog. Majd' 15 hónaposan kiskutyát játszik. :D

Isten óvjon!

2010-07-31T19:39:00.002+02:00

Elment.

Talán érezte, tudta, hogy most nem tudnánk felhőtlenül örülni neki.

Talán...

Bocsáss meg nekünk!

Elment.

Fáj.

Sírtam.

Sírtunk.

Országomat egy időgépért!

2010-07-30T18:45:00.003+02:00

Szükségem lenne egy időgépre, nincs véletlenül valakinél egy elfekvő, de működőképes példány?

Komoly változások várhatók a jövőnket tekintve, s nem lenne baj, ha tudnék változtatni a jelenünkhöz vezető eseményeken.

Ha tudsz segíteni, ne fogd vissza magad!

Zöld szemű

2010-07-26T12:50:00.003+02:00

Sebestyén Kriszta jobb alkarján csücsül, odasimulva hozzá, miközben párom tesz-vesz a konyhában. Odalépek, átölelem őket, s csókot lehelek kedvesem arcára, nyakára. Gyermekünk rám néz, kinyújtja kicsi kezét felém.
- Nyeeeeemmmmmm! - kiált rám, s eltol Krisztától.

Összefutok a feleségemmel az előszobában. Kihasználva, hogy egyik gyerek sincs a környéken, gyengéden a falhoz nyomom, s megcsókolom. Ekkor pici lábak dobogását halljuk, majd Sebestyén kiabálása ragad ki minket a meghitt pillanatból:
- Anjaaaaaaa! - hallatszik kis testéhez képest erős hangja, majd befurakszik kettőnk közé, s igyekszik eltolni.
Mikor rájön, hogy ez fizikailag lehetetlen számára, leül anyja lábfejére, közben hangosan elégedetlenkedik, s továbbra is szeretne távol tartani páromtól.

Szeretetfürdő

2010-07-18T07:28:00.011+02:00

Embertelen volt ez a meleg, ráadásul pont én voltam a nappalos. Ezt csak odakint, a fák alatt, árnyékban lehetett kibírni. A tartózkodó helyiségünkben ugyanis száraz szaunát nyithattam volna. Mert - mondanom sem kell -, légkondi nekünk nem jár, a ventilátort is én vettem, még tavaly. (Ellenben a PLC nemsokára saját hűtést kap, nehogy tönkremenjen.)

A szokásos vízfogyasztásom kereken a duplájára nőtt, míg a kétbetűs egészségügyi kitérőim pont a felére. Ergo: izzadtam, izzadtam, izzadtam... Gondolom Te is, ez az egy vigasztal. :P Meg az, hogy ma reggel már borult ég és erős szél fogadott. Ellenben a beígért esőnek se híre, se hamva. A nap viszont újra kibújt a felhők mögül. :S

De térjünk is mondanivalóm lényegére.

Benikénk hétfő reggeltől péntek estig édesanyámnál nyaralt a szomszéd utcában. :D Így róla mélyebben nem tudok mesélni. Édesanyám szavai alapján, s amit láttam, mikor hazahozta, az egész hetet játékkal, rajzolással és különféle kézügyességet fejlesztő - általános iskolai technikaórákat idéző - feladatokkal töltötte. Ha jól emlékszem, csütörtökön a strandon is volt Krisztivel - az anyai szív eddig bírta a fia nélkül, persze a napi 2 telefon mellett -, pénteken meg húgom anyósánál, a kerti mobil medencében lubickolt.

Az én csipesz-egerem Benitől (az alján ott a nevem is)

Sebestyén - akár csak a bátyja -, maximálisan kihasználta, hogy ezen a héten minden figyelem neki jutott. Hiába, akármennyire is szeretik egymást, azért egy kis időre mégis csak jobb egyes egyedül birtokolni anya/mama figyelmét, idejét.

Rengeteg dolgot tanult: puszit dob (belecuppant a saját tenyerébe), tudja hol a köldöke, stabilizálódott az orr, fül, láb szavak jelentése, sőt, már másokon is felismeri ezeket a testrészeket.

Péntek este történt, mikor Beni hazajött.

Lefürdettem a nagyfiút, bedugtam az ágyába, s derékig betakartam egy lepedővel. Sebestyén később bement hozzá - Beni már aludt -, s nem titkolt zavarral hosszasan nézte a bátyját. (Értsd: szopizta jobb keze hüvelykujját, s kitágult pupillákkal, felhúzott szemöldökkel vizslatta a látványt.) Majd rámutatott a testvérére, hangjában kétségbeesés csengett:
- Ljába?!
Kellett pár másodperc, míg felfogtam a problémát. Ekkor - szégyen ide, szégyen oda - hangosan felnevettem, majd lehajoltam Benihez és félrehúztam a takaróként szolgáló lepedőt, hogy megmutassam a bátyja hiánytalan lábait. :D

Még Benike nyaralása előtt kicseréltettük a konyhabútorunk összes ajtaját. Ha éltél - vagy élsz - panelban, tudod miről beszélek. Ideje volt, meguntuk a korábbi tulaj színvilágát. Most szép fehér minden. De a lényegre térek: a kényes helyekre - kuka, lábasok, zöldségek - zárat szereltettünk fel, hogy Sebestyén ne tudjon kipakolni, vagy olyasmihez hozzáférni, ami veszélyeztetné az egészségét. Az első pár napban felháborodottan rángatta az ajtókat, majd mikor látta, hogy értelmetlen, fogta magát és rászokott a szobai ruhásszekrényekre... Adtunk annak a bizonyosnak egy pofont, de a ruhák legalább nem okoznak fertőzést a törpének.

Pakolok, tehát vagyok!

Talán megdöbbentő, vagy esetleg felháborító - s rögtön leszögezném, hogy szeretem mindkét fiamat -, de jó volt pár napig úgy hazaérni, hogy csak az egyik ugrott azonnal a nyakamba. Csendesebbek voltak az esték Benike nélkül, még ha hiányzott is. Csendesebbek és csonkák.

Krisztám szintén kikészült. A hőségtől, a Sebike állandó hisztijeitől és Beni hiányától, plusz ezek tetőzéseként, szerény személyemre is gondolnia kellett: legyen elég vizem, legyen ennivalóm, tiszta váltóruhám... Ráadásul nagyon aggódott értem, ismerve a munkahelyi körülményeket. Ugyanakkor nagyon is jól esett a felfokozott gondoskodása, szeretete. Ha másban nem is, ebben maradéktalanul lubickolhattam. :)

Új szavak

2010-07-09T08:52:00.007+02:00

Sebestyén ismét tanult néhány új szót: uhá (ruha), pepe (pelus) és a... Tudjátok mit? Lássátok és halljátok magatok:

My name is Ula. Kánik Ula.

2010-07-01T12:44:00.009+02:00

Ez a szabad hetem is eltelt. Elég gyorsan sajnos, ma este már megyek dolgozni... és szúnyogokat etetni. :S

S hogy a boldogságom teljes legyen, a szomszéd lépcsőházat a panelprogram keretében felújítják, így a jól megérdemelt pihenésből csak éjszakára jutott, hisz egész nap fúrtak-faragtak-kalapáltak és jó magyar építőipari szakmunkásokhoz méltón minden második mondatuk alpári tartalmakkal is szolgált a közelben lakó gyermekek számára. (Tisztelet és bocsánat azoknak, akikre ez szakmunkásként nem vonatkozik!) Bár mi Benjámint úgy neveltük, hogy ilyen szavakat ne használjon, de ahogy hallom a felszűrődő gyerekhangokat, sok gyermek bizony előszeretettel használja a frissen(?) hallott szavakat.

Sebestyén is két új szóval lepett meg minket, természetesen nem a fent említett repertoárból: ljápi és lját. Lehet találgatni, melyik mit jelent! ;)

Na jó, segítek... mint ahogy elsőre oly könnyen rájöhettél, a ljápi = láb, ám a lját már bonyolultabb logikát követ.

Tipp??? Hm??? Senki???

Hát ventilátor! :D

Benjámin jutalmul, mert sokáig jól viselkedett, kapott édesapámtól egy telefont. Nem kell nagy kiadásra gondolni, egy alap kis telefon a Vodafonetól: hívni lehet vele, meg SMS-t küldeni (illetve mindezeket fogadni is). Ma pedig vettünk egy feltöltős SIM-kártyát is, amit természetesen a viselkedésétől függően fogunk pénzmaggal tuningolni.

Mindkét gyerek eszik, mint a sáska. Krisztával csak tanakodunk, hogy vajon hová tűnhet el az a rengeteg étel a két emberkében?!

Mellékesen jegyzem meg, hogy elhalálozott kedvenc nyomtatóm: Canon iP 1500. Rengeteg szép emlék, közös élmény fűződik hozzá, ő volt az első saját nyomtatónk. Megvénült, kiöregedett, és már nem húzza be a papírt. Temetését a legközelebbi lomtalanítást kísérő veszélyes hulladék gyűjtés időpontjára tervezzük. A hagyatékában szereplő bontatlan, utángyártott tintapatronok sorsáról később döntünk. Özvegyét, Canon Scan LIDE 25-öt sógorunk vigasztalja.

Ezzel közel egy időben új családtaggal bővült kicsiny klánunk: Epson Stylus SX215 költözött be hozzánk. Sajnos testesebb, mint elődjei, így új helyet kell találunk neki, s ennek érdekében - a gombhoz a kabátot elvét követve - át kell majd rendeznünk a nappalit. Addig ideiglenesen az íróasztal jobb oldalán, Kriszta helyén kapott menedékjogot.

Mindezeket leszámítva izzadunk, mint két víziló. Éljen a kánikula!

A határ a csillagos ég!

2010-06-27T18:38:00.004+02:00

Akkor kezdjük ott, hogy nem vagyok lusta. Egyszerűen csak fáradt.

Az elmúlt héten nappalos voltam, s uszkve 6 alkalommal áztam bőrig + motorosos kaszával brümmögtem a munkahelyen + 3 épület között rohangáltam, hogy szivattyúzzam az eső/talaj/Duna vizet, miközben a szúnyograjokat igyekeztem távol tartani magamtól. Embertelen, hogy mennyi van. Emellett 4 órakor keltem minden nap és este 9 volt a legkorábbi időpont, hogy lefekhettem aludni. Ráadásul a tegnapi napot vendéglátással töltöttük, úgyhogy a megérdemelt pihenésem sem volt maradéktalan.

Egyszóval: az vesse rám az első követ, akinek lett volna kedve és energiája komolyabban, hosszabban írni. Fáradt vagyok, még most is, de térjünk is rá a mondandóm lényegére, elég volt a sirámokból.

Még az előző - éjszakás - dekádomban történt, hogy Kriszta vett pár hüvely borsót, s az egyikben Benike talált egy hernyót. Természetesen azonnal megtetszett neki - minden gyereknek ilyen morbid módon vonzódik a rovarokhoz, bogarakhoz? -, oly annyira, hogy a tenyerén hozta hazáig. Út közben boldog-boldogtalannak mutogatta új barátját, Mászit... :P (Kisfiam minden állatot, de még a játékait is elnevezi.)

Képzelhetitek a reakciókat: a gyerekeknek egyöntetűen tetszett, a felnőttek viszont kevéssé örültek az orruk alá dugott szörnyetegnek. Csupán 2 nagykorú buzdította kisfiamat: húgom párja és az egyik szomszédasszony. Előbbi - mint férfiak többsége, s így én is - egy nagy gyerek, a szomszédasszonynak meg szintén van egy hasonló korú, kicsit idősebb fia. A többiek helyzetmegoldó képessége kimerült a "Taposd agyon!" mondatban.

Az igazi buli azonban itthon kezdődött: édesem - anya segítségével - belerakta egy félliteres dunsztosüvegbe és adott neki enni!!! Igen, képzelheted a látványt, ami reggel fogadott, mikor hazaértem, s leültem az asztalhoz reggelizni.

Vizuális típus vagy?

Dunsztosüveg, benne két megrágott cseresznye, pár szem ép borsó, s néhány kibelezett, amiből egy fél zöld hernyó lóg ki éppen, s perisztaltikusan mozogva zabál, míg az ellentétes oldalon potyog az emésztési végtermék. Én marha meg még le is tekertem az üveg tetejét...

Erős empátiatorna után engedélyeztem, hogy Mászi - úr isten! - nálunk maradhasson albérlőként. A következő napokban végignéztem, ahogy elpusztítja a maradék borsót is az üvegben, miközben szépen kerekedik, s továbbra sem az erre kijelölt helyen végzi el a dolgát. Alig vártam, hogy kifogyjon a kajából. Eddigre szerencsére Kriszta is megunta, s szépen elmagyarázta Beninek, hogy ez a helyzet Mászinak nagyon rossz, hiszen elvettük a szabadságát. Így aztán párom a gyerek teljes egyetértésével engedte el egy, a házunkhoz közeli fűcsomón.

Valószínűleg madáreleségként végezte.

Sebestyénünk - hála az égnek - az egészből semmit nem vett észre. Mi sem hiányzott volna jobban, mint hogy az a bizonyos kismadár éhen maradjon... már ha érted...

Babocunk szépen fejlődik, egyedül stabilan guggol, ül le, áll fel, szalad, mászik fel mindenhová. Állandóan pakol, kénytelenek voltunk minden fiókra, ajtóra ragasztható tépőzárat tenni. Gerilla akciónk legkevésbé sem nyerte el a tetszését: hangosan kiabálva rángatja a fogantyúkat. Bátyjához hasonlóan nagyon csiklandós, s ki tudja honnan örökölte, de szeret fejjel lefelé lógni. Igaz a hintázásáért is eszméletlenül odavan, úgy tűnik nincs tériszonya - irigylem a törpét, én még a gyerekkörhintán is szédülök -, de az is lehet, hogy csak a veszélyérzete nem alakult még ki. Mondjuk ez utóbbit nehéz azzal a ténnyel összeolvasni, hogy ő maga kéri, "állítsam fejre" és ha megteszem, vigyorog, kacag.

Mindenevő, ráadásul unja a babakosztot. Ha etetjük, el kell pakolni minden más ehetőt a szeme elől, különben nem hajlandó megenni a neki szánt ételt. Ráadásul a kunyerálás lehetne a második utóneve, ha az nem a Hunor lenne. Emellett nem hajlandó sokáig ülve étkezni, nem ér rá ugyanis, annyi játszani és pakolni való akad a lakásban. No persze, apáék suttyomban mindig rendet raknak...

Szerencsére az éjszakákat már megússzuk 1 ébresztéssel is - gyors szopi és szunya tovább -, s ha ennyi öröm nem lenne elég, Kriszta pár napos kegyetlenkedéssel arra is rávette, hogy egyedül aludjon el. Nemes egyszerűséggel berakja a fiatalurat a kiságyba és kimegy a szobából. Eleinte volt ordítás, de nemsokára ez némi nyüszögéssé szelídült, amit édes alvás követ immár napok óta.

Szókincse nem fejlődött, inkább csak stabilizálódtak a fogalmak, személyek. Tudja ki kicsoda a szűk családban; ha autót lát, hangosan bürrög; az (plüss)állatok népes faja továbbra is "ve-ve"; tanulgatja a testrészeket... stb. Aminek viszont nagyon örülök, hogy stabilan, hiba nélkül képes teljesíteni a "Rakd vissza!" és "Kérem!" utasítást, csak kellő eréllyel kell szólni. Persze előfordul, hogy nem akarja visszaadni az elcsent/talált holmit, ilyenkor felénk nyújtja ugyan a kérdéses tárgyát, hogy aztán visszarántsa és közölje: "Nyem!". Nem ritkán még ki is nevet minket.

A két elkövető és a bűnjel: piros ujjnyomok a szófán.

Krisztám sokkal, de sokkal jobban érzi magát. Úgy tűnik, tényleg többet segítek, s többet beszélgetünk, így mind a fizikai, mind a lelki állapota rendezettebbé vál(ha)t(ott). Természetesen ezt a gyógyulást én is érzem magamon, nem is lehetne másként. Egy test vagyunk, így ha a jobb oldalam fájna, a bal sem lehetne jól. S bár félek a magasságtól, de ennek a felemelkedésnek határozottan örülök. ;D

Darázsfészek (2. felvonás)

2010-06-23T20:05:00.003+02:00

Csak fanatikusoknak!

Ha nem a VB-t nézem...

2010-06-20T07:54:00.008+02:00

Szép jó reggelt!

Az utolsó szabadnapomat töltöm itthon, holnaptól munka, így ildomos volt egy új bejegyzéssel jelentkeznem. Tegnap már nekiültem egyszer, de sehogy sem akart összejönni. Valahogy nem is volt hozzá hangulatom. Nem, nem ihletem, hanem hangulatom.

Az elmúlt napokban elég vegyes képet mutatott szűk környezetünk időjárása. Hol szakadt az eső, hol ezer ágra sütött a nap. A legrosszabb az volt, mikor ezeket gyors egymásutániságban produkálta. Hatalmas felhőszakadás, égi háború, majd pillanatok alatt kisütött a nap, s olyan erővel kezdte szárítani a beton, hogy alig kaptunk levegőt a hirtelen megnövekedett páratartalomtól. S hogy teljes legyen a boldogság, a szúnyogtól élni sem lehet az utcán, ha árnyékba húzódnál a tűző nap elől.

Ráadásul, s itt végleg bezárul a kör: a szúnyogriasztó krémek, spray-k sem nyújtanak megfelelő védelmet, ráadásul drágák. Népszerűségüket azonban mi sem jelezheti jobban, hogy a szezon előtt az egyik drogériában vagy tízféle készítményből lehetett válogatni, tömött sorokban álltak a polcokon, míg mostanra jó, ha 3-4 félét találsz itt-ott.

Ez nekünk, felnőtteknek még nem is jelent akkora gondot, de a gyerek nehezebben viselik. Benjámint nagyon szeretik a vérszívók, hatalmas, féltenyérnyi vörös "bumszlit" hagynak maguk után. Sebestyén talán szerencsésebb, eddig pár apró pöttyön kívül nem találtunk rajta semmit.

Édesanyám szerint szódabikarbónából kell masszát keverni, azzal kenni a csípések helyét. Majd kipróbáljuk. Szerencsére Beni már nem megy óvodába szeptemberig, így jóval kevesebb időt tölt a veszélyzónában (az óvoda udvarának jó része árnyékos). Szabadidejét testmozgással, játékkal, rajzolással és mesékkel tölti ki. Atya Isten, idén 6 éves lesz, 2011 szeptemberében már iskolába megy! Azt mondod öregszünk? Vagy csak az idő múlik? :D

Sebestyénünk náthás. Kibújt a két felső nagy metszője, s ez természetesen azzal járt, hogy állandóan piszkálta a koszos kis mancsaival, meg az alsó fogacskáival. Egyik nap még vérzett is az ínye, innen tudtuk meg, hogy mi a helyzet. Viszont mostantól akár dolgozhatna is a picur, mint jegylyukasztó. Aminek pedig kifejezetten örülünk: megbarátkozott a fogkefével, ha mi fogat mosunk, ő is kéri a sajátját. Mozgáskoordinációját mi sem jellemzi jobban, mint hogy nem a kefét mozgatja, hanem a fejét rázza jobbra-balra.

Szerettem volna leírni Benike utolsó aranyköpését, de elfelejtettem, Krisztának meg nem is jut eszébe. Viszont arra nagyon is emlékszünk, hiszen nap, mint nap szemtanúi vagyunk, hogy Sebestyén mennyire muzikális. Bárhol, bármilyen zenét hall, kitolja a fenekét, rogyasztja a térdét és "táncol" (fel-le rugózik), majd tapsol és megtapsoltatja magát. Sajnos még nem sikerült mozgóképen megörökíteni, mert amint elővesszük a masinát, abbamarad a produkció, s jön a gépért.

A fentiekből könnyedén leszűrheted, hogy már stabilan jár. Ebből egyenesen következik, hogy a lakás legtöbb pontjára egyedül eljut, bútorok ajtaját nyitja, kipakol, hoz-visz mindent, felmászik mindenhová, lerángat mindent. Mire valahol rendet rakunk, máshol kezdhetjük újra. S ha éppen nem rámol, hát ennivalót könyörög, vagy felkéredzkedik valamelyikünkre. A babakocsiban se szeret sokáig ücsörögni, pláne, ha meglátja a szandálját. Mutogat a lábára, kiabál, míg rá nem adjuk, aztán go-go-go. Győzd utolérni...

Leggyakrabban használt szavai: anna (anya), hemme (anya és egy ideje apa is, attól függ ki felé indul el), ljámp vagy dámp (lámpa, vagy valamilyen fényforrás), ti-ta (óra), brüüü (autó), ve-ve (valamilyen állat), enni (enni, vagy inni), haminyami (étel), dziü (mutat valamire, valamerre: azt, vagy arra, oda), nem.

Ha lesz erőm, holnap este megosztom veletek az elmúlt napok egyéb eseményeit is, de most jelenésem van Sebi mellett, mint "altatóorvos".

Darázsfészek

2010-06-14T07:21:00.006+02:00

Ímhol ni, itt vagyok!

Hatalmas problémák vannak a világban, egészen pontosan kicsiny bolygónkon. Hogy a jelenlegi legsúlyosabbat említsem: a VB nézőit és játékosait zavarja a vuvuzela hangja! Nem merészkednék odáig, hogy azt javasoljam, halkítsák le a TV-t - ráadásul a játékosok esetében ez kissé nehezen kivitelezhető -, így csak annyit mondok, hogy ez van, jelenleg ezt kell szeretni.

Mondhatnám úgy is, hogy nem kellene a globális kényelem nevében a rendező ország szurkolói "népszokását" kultúrkörünk ízléséhez igazítani. Ráadásul a legtöbb közelin nem a hazai focirajongók fújják oly erővel azt a műanyag vackot, hogy majd szétreped a hátsójuk. Ha nem is kellemes, sőt, több, mint kellemetlen, de még mindig jobb, mint a mi nyugati futballhagyományaink exportálása. Ha nem tudod, miről beszélek, nézd meg a híradókat egy-egy rangosabb mérkőzést követően.

Ami pedig a játékosokat illeti: tessék örülni, végre van mit okolni a gyenge szereplések miatt - "Vive la France!". Vagy csak nekem tűnt fel, hogy tegnap a németek négyszer is bevették a kontinensnyi szigetország kapuját? Ők valahogy tettek az egész vuvuzela hisztériára, s egyszerűen csak jól játszottak. Netán lehet, hogy a germán precizitás megkövetelte az ilyetén felkészülést is?! Lelki szemeimmel már látom, hogy a nationalelf az edzőtáborban álló nap ezt hallgatta, s amelyik játékos panaszkodni mert, azt a szövetségi kapitány páros lábbal rugdosta el a Brandenburgi kapuig...

Mindemellett nem tartom ördögtől valónak a darázskürt betiltását a VB idejére. Némi szolidaritás szorult belém embertársaim iránt, másrészt a fellelhető információk alapján egészségkárosodást is okozhat a monoton és erős hang. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy mi lenne az ilyen világesemények sorsa, ha betiltanák a már bizonyítottan egészségkárosító alkohol- és dohánytermékek forgalmazását is a rendezvény idejére...

Zárójelben és halkan jegyzem meg, hogy egyébként annak a nyugati szurkolónak, aki ilyesfajta szórakozásban leli örömét egy focimeccs alatt, kár volt jegyet váltania a mérkőzésre. Ja, hogy otthon (vagy a szállodában) pillanatok alatt felkoncolnák a szomszédok, ha nekiállna fújni... így már értem (az arcfestést is)!

Ha már Kriszta is...

2010-06-08T20:42:00.005+02:00

Régen találkoztunk, igaz? Többek között már Kriszta is kérdezte, mikor írok. Most. ;)

Benikém takonykórját talán sikerült eredményesen kezelni, a homeopátiás szerek ismét nagyon nőttek a szememben. Elvileg még egy bogyót kell majd szednie rövid ideig, s ha minden rendben lesz, jó időre megszabadul az állandó zöld orrfolyástól. A nazális hangképzése már más tészta, ahogyan az is, hogy gyakran elfeledkezik a tiszta orrjáratairól, s továbbra is a száján veszi a levegőt.

Ma diszlexia felmérés volt az óvodában. Színeznie, rajzolnia kellett konkrét utasítások alapján. Ha ezt egy fél-egy évvel ezelőtt kellett volna végrehajtania, kevéssé lelkesen engedelmeskedett volna a feladatok előírásainak. Mostanában viszont rengeteget rajzol, s kapott is dicséretet a munkájáért. Bár előttünk eddig sem volt kérdés, de most már papírunk is van arról, hogy nem diszlexiás.

A hétköznapi viselkedése a jól ismert forgatókönyvet követi: ébredéstől elalvásig egyszerűen nem lehet vele bírni. Ebben jórészt benne lehet a nála ilyen módon felszínre kerülő testvérféltékenység is, de lássuk be, ő alapjáraton is sajtkukac. Természetesen ezt nevezik egészséges gyermeki mozgásigénynek és léleknek, de néha kicsit sok mindez... Jó, igaz, egyébként aranyos, kedves, értelmes és segítőkész. Jobbat kívánni se lehetne.

Sebestyén - természetesen - megy a bátyja után. Kész művészet úgy elaltatni őket, ha egy szobában tartózkodnak. Beni kitalál valami kajlaságot, Sebi meg kacag rajta. Erre Beni vérszemet kap, és kezdődik a rajcsúr. Napközben ugyanez, már ha Sebi épp nem eszik, alszik, vagy talál magának olyan elfoglaltságot, amibe a bátyus nem fér bele. Szeretik egymást: ma este, fürdés előtt odatotyogott a bátyushoz - Beni épp guggolt - és összeölelkeztek. Szívmelengető pillanat volt.

Apropó evés: a Bibliában leírt egyiptomi sáskajárást lehetne a leginkább példaként felhozni, ha Sebikénk étvágyát kellene körülírnom. Benyom két üveges babakaját, majd nekiáll kunyerálni a mi ételünkből. Illetve, ha igazán pontos szeretnék lenni: KÖVETELŐZIK!!! Sikongat, ordít, kiabál, kapaszkodik, mutogat, majd elégedett majszolással hallgat el néhány másodpercre. Aztán kezdi az egészet elölről... Sokszor az is elég, ha egy üres tányért, vagy egy kanalat lát nálunk. Jön és a maga finom kis módján jelzi, hogy kérne abból, bármi is az. :P

Nagyon ritkán közlekedik négykézláb: ha nem tud ott felállni, ahol épp szeretne, vagy mert felegyenesedve nem bírná el azt, amit épp szorongat az ujjacskáival. Álló nap mást sem hallani tőle, mint "ljámp" (lámpa) és "ti-ta" (tik-tak = óra), vegyítve számunkra értelmetlen halandzsával. Egyébként határozott kérései vannak, s nem átallja ezeket a tudomásunkra hozni: "dziü" és mutogat abba az irányba, amerre cipelünk kell a popsiját. Kiszemeltje általában vagy túl értékes, vagy veszélyes, vagy szimplán koszos.

Tegnap vettünk mindkét gyereknek szandált. Beninél ez nem hírértékű, de Sebestyén lábacskáján először volt igazi lábbeli. Azt vártuk, hogy hisztizni kezd, ordít majd, s két kézzel tépi le az ismeretlen tárgyat magáról. Mint Beni anno. De nem... Élvezte, s szinte azonnal kéredzkedett le a földre. Eleinte persze határozottan nevetséges módon mozgott benne - mint aki hígat kakilt pelus nélkül, s próbálja visszatartani a lábán lefolyó produktumot -, de mára már nagyon belejött. Minden lehullott levelet, ágacskát, fűcsomót megtapos, odamegy a bokrokhoz és megrángatja őket, érdeklődve nézi a hangyákat. Egyszerűen pancsol a sikerélményben, s közben töretlenül magyaráz babanyelven. Mondanom sem kell, hogy figyelünk rá, nem engedjük sokat egyhuzamban sétálni, nem akarjuk túlterhelni a csontjait, szalagjait.

Krisztával sikerült innen-onnan egy kis időt lopnunk magunknak. Apróbb módosítások , apróbb változtatások, s máris határozottan, észrevehetően javult a kapcsolatunk - már nem öljük egymást :P -, s ebből mind a négyen profitálunk. Türelmesebbek vagyunk a gyerekekhez is, egymáshoz is. Csodákra képes napi pár perccel több beszélgetés. Mintha a fáradságot is sikerült volna csökkentenünk: többet segítek?! Hja, ha egyszer a tunya here megmozgatja tespedt testét... :D

Nekem viszonylag könnyen és gyorsan eltelt a nappalos műszakom, annak ellenére, hogy rendszeresen szívatni kellett az eső miatt felgyülemlett és az egyik műszaki épületbe beszivárgó talajvizet. Meg figyelni az átemelő szivattyúháznál a Duna medréből a medencébe átszivárgó vizet. Ha jól emlékszem, az utolsó napomon valahol 7 méter környékén járt a mederben víz, ez a medencében körülbelül 50cm-t jelentett. Mivel eső már nem esett akkor, gyors vízszintemelkedést nem vártam a medencében, s amíg 1 méter alatti a szint, nem szabad hozzányúlni a rendszerhez.

Lenne még mit, de késő van. Majd legközelebb. Ígérem, hamarabb! :)

Sebi lakomája

2010-05-28T13:15:00.003+02:00

Mégsem...

2010-05-23T07:52:00.009+02:00

Kicsit talán elkiabáltam...

Sebestyénnek még tegnap is volt egy kis hasmenése, de hála az égnek, nem viselte meg túlzottan, láza sem volt. Egyre többet játszik egyedül - egészen konkrétan: pakol, pakol, pakol, mindent, mindenhol, mindig -, általában felegyenesedve közlekedik, s csak akkor támaszkodik meg, ha egyensúlyát veszti. Egyébként szépen, lassan, imbolyogva, de halad előre. Legfrissebb hobbija a vetkőzés. Bár kizárólag a zoknikra alkalmazza újonnan megszerzett tudományát, de azokra bárhol, bármikor. Egy szempillantás alatt képes megszabadulni legalább az egyiktől, hogy aztán elégedett mosollyal nyugtázza sikerét, s a mi mérgelődésünket.

Álló nap gagyog, mutogat, magyaráz. Magas találati aránnyal válaszol - mutat - helyesen az alábbi kérdésekre: "Hol a lábacska?", "Hol az orrod?", "Hol a tik-tak?", "Hol a lámpa?". Ha meghallja a "halló", vagy "helló" szót, kis kezét a füléhez szorítja és figyel. :D Anyja továbbra is "Hemme", Beni "Bá"(bátyus), jómagam meg "Aba" (időnként cifrázza is: "Abababa").

Benike viszont nagyon is meggyógyult, alig lehet vele bírni. Nem is csoda, egy hét szobafogság után én is becsavarodnék. Hiába volt már jobban hét közben is, az időjárás tető alá kényszerítette az embert. Azonban még az a kis napfény is elég volt, ami eddig érte, hogy az arca megteljen szeplőkkel. Aranyos. ^^ Egyre magabiztosabban mozog a betűk világában, mostanában az helyes összeolvasást tanítjuk neki, ha van kedve és igénye rá.

Krisztám fáradt, továbbra is, töretlenül. Akárhogy is nézem, lassan két éve, hogy nem alszik végig egyetlen éjszakát sem. Most is vagy 7-8 alkalommal riadóztatta a törpe. Gondolom a lecsengő betegség, plusz az időjárás, meg ki tudja még mi miatt ilyen éber mostanában a babóc. Sajnálom mindkettejüket, de azon felül, hogy napközben próbálok és igyekszem többet segíteni, mást tenni nagyon nem tudok. :(

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a nagy igyekezetben, hogy már gyógyultan gondoskodjam a családról, kissé vékonyan öltöztem fel, s a bicajom pumpálása közben még kis is izzadtam. Így most kezdődő légcsőhuruttal és náthásan járok dolgozni. Tegnap este valószínűleg hőemelkedésem is volt. Bár ebben minden bizonnyal szerepe lehetett a tegnapi esőnek is, amit nem sikerült elkerülnöm. Szerintem egyenesen rám vadászott.

Izgulni persze nem kell, voltam orvosnál, meg is kaptam az ilyenkor szokásos, kímélő antibiotikumomat. Ha kell, mindig ezt szedem, mert ettől nem készülök ki. Az egész csomag 10 tabletta (adagolás: 2x1). A tabletták méretéről legyen elég annyi, hogy mielőtt beveszek egyet, kiakasztom a túlméretes szállítmány táblát, s még így is csak erős felvezetéssel engedhetem útjára... :P

Meggyógyultunk!

2010-05-20T12:21:00.000+02:00

Úgy tűnik meggyógyultunk!

Bár Sebestyén hasa megy még egy kicsit, sőt, a doktornéni székletmintát is vetetett velünk. Hogy pontosítsam, Kriszta hajtotta végre a kényes műveletet. Persze nem volt nehéz, mert nem spórolt a törpe az anyaggal... :P

Természetesen kaptunk recepteket is, amiket jó szülőként - erős ijesztgetések hatására, hogy lebénul a gyerek a vírustól - ki is váltottuk. Mint kiderült, Beninek nem is ízlik a gyerekbarát ízesítésű ital... mondjuk nekem se... de ha beledöglök is megiszom... túl drága volt, hogy csak ott álljon a szekrényben. Ráadásul, mint kiderült, egy korábbi vészforgatókönyv hatására hasonló készítményt már vásároltunk, az se fogyott el.

Sebaj, ugrott egy tízkilós, de mi az nekünk?! Legalább nem lesz gond a diétával...

Oda se neki, úgy tűnik, tényleg meggyógyultunk! Most már csak a folyamatos gáztermelést kéne csökkentenünk az ózonlyuk érdekében... meg a saját orrunk miatt is. :D

Volt itt minden

2010-05-17T15:00:00.003+02:00

Ez kemény volt, mondhatnám férfias...

Az elmúlt héten volt minden, kaptam hideget és meleget egyaránt. Már szó szerint és átvitt értelemben is.

Hétfőn és kedden még itthon voltam, szerdától kezdtem a nappalos műszakot. Az első másfél munkanapon még egészen kellemesen töltöttem az időt: olvastam, rádiót hallgattam, megnéztem a napközbeni híradókat és elvégeztem mindazt, ami aznapra jutott. Aztán csütörtök délután becsapott a mennykő... a kollégák - a főnök utasítására - odahozták a motoros fűkaszát. Néztem, néztem a gépet, majd úgy döntöttem, hogy ráérek én ezzel holnapig.

Reménykedtem, hogy péntekre megérkezik az eső, mint ahogyan szerdán és csütörtökön is többször esett. De nem. Mintha csak tudta volna, hogy péntekre nekem külön programot szervezett a főnököm... így aztán reggel nekiálltam kaszálni. Félúton eltörött egy párforintos alkatrész, amíg hozottam egy másikat, pihenhettem. A nap meg csak sütött.

Igyekeztem szépen lassan megebédelni, miközben szorgosan figyeltem az eget, hátha beborul... de mintha csak tudta volna... Nagyot sóhajtva csatoltam fel magamra a gépet, s céloztam meg a következő füves-gazos terültet. A kasza önsúlya 7,5kg körüli, ehhez jön hozzá a beletöltött üzemanyag, plusz cipeltem egy 5 literes műanyag kannát további üzemanyaggal és egy guriga vágódamilt. Barátok között is 15kg a végösszeg. A nap meg egyre csak sütött.

A gaz persze combközépig ért, a forgófej meg szépen magára tekerte, ahogy levágta. Így aztán állandóan tépkedni kellett a gépről. S bár reggel óta száradt, a tövénél pontosan ugyanolyan vizes volt, mint reggel. A kasza meg szórta szanaszét. Hiába van a forgófejnél pajzs, hogy a kezelőt minél kevesebb szemét érje, mellkasig "trágyás" voltam, mire végeztem. A nap meg egyre csak sütött.

A pólómból, nadrágomból csavarni lehetett volna a vizet, míg a torkom teljesen összeszáradt a szomjúságtól. Választhattam: vagy visszasétálok innivalóért, aztán folytatom, vagy gyorsan befejezem a munkát és utána iszok, ami belém fér. Úgy döntöttem, inkább az utóbbi. Megnyomattam a végét, így hamar végeztem, de nagyon nehezen vánszorogtam vissza a tartózkodóba. Fáradt volta, büdös és leginkább szomjas. Másfél liter ásványvíz tűnt el szó szerint másodpercek alatt "egy húzóra". Mikor leültem, úgy remegtem, mint a kocsonya. Mindenem fájt. A nap meg persze, hogy elbújt a felhők közé, s nemsokára esni is kezdett.

Este nem kellett elringatni. Beájultam.

Szombaton szinte egész nap esett. Így aztán többször is eláztam. Ha jól számolom, háromszor. Bőrig. Ergo: fáztam. Mikor hazaértem, csak egy forró teára és egy szintén forró fürdőre vágytam. Meg is kaptam mindkettőt.

Aztán késő este, hogy teljes legyen az örömöm, elkapott a has-mars. Aztán a hányinger. Aztán megint a hasmenés... aztán hánytam... megint hánytam... megint hasmenés... hánytam (hogy ekkor már nem is volt mit, az a gyomromat a legkevésbé sem érdekelte)... belázasodtam... hasmenés... hánytam... és nagy sokára vasárnap lett. Hajnalban felhívtam a főnököt, hogy az utolsó napon nem tudok bemenni. Jobbulást kívánt. Rám fért.

Az egész délelőttöt lázasan, nyakig betakarózva, remegve és többé-kevésbé alvással töltöttem. Természetesen az elmaradhatatlan hasmenéssel fűszerezve. Hála az égnek, Vuk elköltözött ekkorra. Délutánra lassacskán embernek éreztem magam. Az éjszakát már sikerült végigaludnom.

Így köszönt rám május 17-e, hétfő: fáradtan, nyúzottan, elgyötörten, fájó gyomorral. S hogy miért is emeltem ki e dátumot? Hét éve május 17-e egy verőfényes szombati nap volt. Jól emlékszem rá, hiszen azon a napon, délután 3 óra után valamivel elhangzott két "igen", s két ember különálló élete egybeforrt.

Boldog házassági évfordulót Kedvesem!

Ui.: Amint közzétettem a mai bejegyzésemet, telefonáltak az óvodából, hogy menjünk Beniért, mert hányt... :S

Ui2.: Már Kriszta is beteg. :(

Ui3.: Sebestyén éjfél előtt 10 perccel kezdett öklendezni...

Á la Éva Cukrászda: füstölt fagylalt

2010-05-07T15:26:00.010+02:00

Az otthonunktól nem messze található az Éva Cukrászda. Mondhatni, a lakótelep egyetlen cukrászdája - eszi, nem eszi, nem kap mást -, míg fagylaltot máshol is lehet kapni. Havonta pár alkalommal eszünk egy-két szelet süteményt, míg fagyit hetente többször is, általában Beni könyörög be minket.

Péntek lévén Benike ebéd után jött haza, pontosabban mentünk érte, s elsétáltunk a közeli SPAR üzletig is, majd visszafelé útba ejtettük a cukrászdát. Az üzlet előtti "teraszon" 6-7 asztal áll székekkel, s csak az egyiknél ült egy fiatal pár. Éppen cigarettára gyújtottak mindketten, amit a szél szépen elhordott a bejárat felé, így az összes asztalhoz is.

Gyorsan bementünk az üzletbe, kértünk fagylaltot, majd félhangosan megjegyeztem, hogy milyen kár, nem tudunk kiülni az asztalokhoz. A tulajdonos lánya - ő szolgált ki bennünket - persze azonnal reagált, csodálkozva érdeklődött, hogy miért nem. Mondtam neki, hogy a fiatal pár a legtávolabbi asztalnál ül, dohányzik, s a füstöt a szél szépen elteríti a többi asztal felé... ez két kiskorúval - az egyik épp a babakocsiban aludt - az oldalunkon nagyon zavaró.

Zárójelben jegyzem meg, hogy nem az a baj, ha valaki szabadtéren dohányzik, hanem ha nem veszi figyelembe nemdohányzó embertársai azon igényét, hogy nem kérnek a füstből. Meg abból, hogy harákolva elé köpjenek... meg abból, hogy izzó csikkre lépjen... de a történet szempontjából az utóbbi két esemény lényegtelen, a füstre koncentráljunk!

Alapjáraton a történet érdektelen lenne, hiszen hétköznapi sztori, hogy tisztelt bagós honfitársaink sz@rnak a többiek fejére. Tisztelet a kivételnek! A poén azonban most jön...

A fent említett hölgy érthetően és hangosan az alábbi szavakkal válaszolt: "Ennyi erővel az utcára sem kell kimenni!"

Első blikkre köpni-nyelni nem tudtam, majd finoman megjegyeztem, hogy igaza van, csak éppen ez egy vendéglátó hely, ahová gyermekes családok is járnak. Ekkor jött ki a tulajdonos a konyhából, aki így nem látta a fiatal párt, s így nem értette, miről is beszélek. A lánya készségesen kisegített: "A szél az asztalokhoz fújja a füstöt!" - hallatszott kissé fennhéjázón.

Ekkor elég nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne vágjam a fiatal hölgyhöz a kifizetett fagylatomat. Igazából sajnáltam volna erre pazarolni a pénzemet. Inkább villámgyorsan elhagytuk az üzletet, mielőtt meggondolatlanságot tettem volna. Míg hazafelé sétáltunk, elhatároztuk, hogy idén már biztosan nem látogatjuk többet a cukrászdát.

Fallout Pictures presents

2010-04-30T15:09:00.004+02:00

Tegnap délelőtt kedvenc operációs rendszerem - nemes egyszerűséggel - körberöhögött, s hosszú percek izzasztó munkájával sem tudott elindulni. A biztonsági szoftvernél akadt le. Nem, nem tört verzió, legális ESET termék. Mivel ez nem jó ómen, így a friss rendszertelepítést választottam.

Most már tudod, hogy miért nem írtam meg tegnap a beígért bejegyzésemet.

De ami késik, az nem múlik! ;)

Sajna túl későn vettem észre, hogy a felbontást valamelyikőnk korábban kisebbre állította. De most már így marad, ha nem tetszik, nem nézed! :P :D

Kis magyar reality

2010-04-28T21:18:00.007+02:00

A hetem ma reggelig egészen jól alakult.

Reggelre a hűtőnk úgy gondolta, hogy sztrájkba lép, és nem melózik nekünk tovább. Így a reggelihez szánt vajat puhán vettem ki belőle, s a felvágott is jelentős hendikeppel indult... majd landolt a kukában. A mélyhűtőrekeszben konkrétan megrendezhettük volna az úszó EB-t. Illetve a konyhában, miután kinyitottam a mélyhűtőrekeszt. :S

Kriszta villámgyors mentőakció keretében kimentette az amúgy sem túlzottan romlandó olvadt meggyet és spenótot, valamint a házikolbászt és szalámit. :P Minden mást - kivéve néhány nem túl kényes, de nálunk hűtőben tárolt holmit -, a szeméttelep patkányainak postáztunk szeretettel.

Rövid internetes és telefonos nyomozás után kiderült, hogy a helyi Zanussi szervizt már jó ideje feketelistára tették, ráadásul el is költözött fővárosunkba. Így maradt egy konkurens gyártó helyi képviselete. Első blikkre természetesen azt javasolta, hogy vigyem le az üzletébe a hibás frigót. Persze, a hátamon?! Aztán mikor belátta, hogy ez hülye ötlet volt, 11 óra tájra ígérte, hogy kijön. Igen, körülbelül délután 3 lehetett, mire ideért... Belenézett, leszedett egy panelt, majd közölte, hogy hőfokszabályzó. Aztán elment, majd 4 után visszajött az alkatrésszel. Egyébként a szaki nagyon kommunikatív és kedves volt. A számla végösszege: 6,5ezer forint. Mondhatni, hogy olcsón(?) megúsztuk, plusz végre rávettem magam, hogy kihúzzam a hűtőt a helyéről. Ember, hogy ott mi volt... ha nem tévedek, az utolsó orosz páncélos hadosztály csak most hagyta el hazánkat... :D

Hogy villámgyorsan levezessem a feszültséget, amit a sokk okozott, körbenéztem a winchesteren, régi képek és videó után kutattam. Ezek között bukkantam az alábbi telefonos gyöngyszemekre. Nyugodtan lehet sírni, én is csak nehezen fogtam vissza magam.

Amin a fél város röhögne... ha nem nálunk lenne

Mit nekünk a BKV?!

Holnap ismét jelentkezem pár sorral, s megígérhetem, hogy nem csak betűket kaptok tőlünk ajándékba. De ez legyen meglepetés! ;)

Jó éjt!

"E.T. phone home"

2010-04-24T23:07:00.005+02:00

A mai napot párom szüleinél töltöttük, régen voltunk, régen látták az unokákat. Ideje volt már.

Beni egész nap a mamával és apósom öccsével - aki szintén ott volt ma - játszott, beszélgetett. Nem sokat láttuk. Párszor hozott ugyan egy-egy lufit, hogy fújjam fel, meg együtt fagyiztunk, de ezen kívül szinte semmi. Annyi bizonyos, hogy jól érezte magát, nem akart még hazajönni és szeretett volna még játszani, de már hazafelé elaludt a kocsiban.

Sebi ellenben egész nap rajtunk lógott. Persze anyjánál inkább, mint nálam, de nekem is jutott belőle. Reggel még ismeretlenek voltak neki a nagyik, s mire bemelegedett volna, már elfáradt és nyűgösködött. Aztán délutánra belelendült, de sokat sírdogált és bújós volt egész nap.

Egy ilyen bújós alkalommal én voltam épp kéznél. Ültem egy fotelben, újságot olvastam. Jött baba, felvettem. Szopizta az ujját, nyöszörgött. Kicsit pihengetett, majd a fotel mellett álló ágyra mászott át, ahol kiszemelte a DVD lejátszó távirányítóját. Rövid kóstolás után konstatálta, hogy az otthoni kütyükhöz hasonlóan ez sem kaja. Majd bal kezébe fogta, a füléhez nyomta és "hö-hö" hangokat adott. Eltartott egy hosszú pillanatig, mire felfogtam és elhittem, amit látok: telefonál a távirányítóval, ráadásul még hallózik is!!!

Nem sokra rá persze visszajött, megint bújt kicsit, mikor is észrevette az olvasólámpát. Mutattam neki, hogy világít, ha felkapcsoljuk. Közben jól artikuláltam magyaráztam: világít a lámpa... lámpa.. világít... lámpa.... Sebi nézte, ahogy kapcsolgatom, majd megszólalt: "hámp-a".

Már csak az hiányzik, hogy világítson az ujja. :D

"Superman" visszatér

2010-04-22T21:20:00.007+02:00

Egy széles mosollyal kezdem mostani bejegyzésemet. Képzeljétek el, mert képet nem mellékelek. ;)

Szóval, az úgy történt hogy már egy ideje ismét nem írtam. Nem, nem 5 éve adtam utoljára hírt magamról, mint a fent említett hős a fent említett filmben, de régen... Több, mint egy hete. Az élet természetesen nem állt meg, furán is nézne ki, ha csak úgy fogná magát és megállna. Nem, én arról különben is tudnék, hiszen észrevenném. Vagy nem. :)

De térjek már a lényegre! Szóval régen írtam, s azóta történt egy és más.

Sebestyén például az állatokat már nem csak "vaú" szóval illeti - ami egyébiránt inkább "váá" -, hanem megtanulta a "háp" szócskát is. Magyar szinkronban ez erős felindultságból indított "há", amit az egészen incifinci "p" követ. A "nyáú" szón még dolgozunk, ahogy a "cica" sem kompatibilis még a gyerekkel. Ha ezt hallja, csak röhög. Szó szerint! Emellett - s ez az örök boldogság családunk egyetlen nőnemű tagjának - időnként hajlandó kiejteni kétfogú száján az "anjja" hangsort is. Szerintem véletlen, de párom szerint ez az "anya" állandóan nyálas pofijú megfelelője. Ráhagytam, hiszen én már réges-régen "ábá" vagyok. :D

Beniről, Benitől egy aranyköpést, gyerekszájat írnék le, ez oly sok mindent elmond.

Épp játszott valamivel, ami természetesen felkeltette az öccse figyelmét is. Sebinél ez azt jelenti, hogy átkapcsol romboló módba, s elveszi, vagy szétszedi, ledönti Beni munkájának gyümölcsét. Egy ideje már csak annyit lehetett hallani a két gyerek felől, hogy "Sebiiiii! Ne már! Sebiii! Ne bántsd! Sebiii!". (Tudni kell rólunk, hogy csak akkor avatkozunk közbe, ha nagy gond, vagy veszély adódik. Egyébként oldják meg a kis gondjaikat egymás között.) Mikor aztán meguntuk az állandó visítást - Sebinek persze nem tetszett, hogy Beni nem engedi őt is "játszani" -, odamentünk. Sebit felemeltük, is közöltük vele - nem mintha lett volna értelme -, hogy hagyja a bátyust játszani, ez most az ő játéka. Utána kértük Benit is, hogy ne haragudjon a tesójára, a babák ilyenek. Majd ha nagyobb lesz, megérti, hogy mi az az "enyém", hogy mit jelenti szépen együtt játszani. Benike cseppet sem higgadt válasza: "Tudom... de addig megöl az ideg!" :D

S most következik a lényeg. Elnézést, tehát A LÉNYEG! Egész bejegyzésem alfája és omegája. Ma, igen ezen a szent napon - javaslom nemzeti ünneppé avanzsálását - kifestettem a WC-t és a fürdőszobát. Igen, én, egyedül én!

Áúúú... jól van, nem egyedül. A szomszédunk - István, festő - is átjött az utolsó rétegnél. Persze Kriszta is segített kicsit... áúúú... sokat. Takarított és még sok egyéb mást is tett, amit nem tudhatok, mert én, én hős éppen festettem... áúúú... jól van na, számítógépeztem is, míg száradtak a rétegek. De nem csak festettem ám... áúúú... festettünk. A WC hátfalát ez előző lakó letapétázta, ezt most leáztatta... tuk és lekapartuk. Majd vasárnap átjön fater, kijavítja a falhibákat, én meg lekenem fehérre a jövő héten...

Maradhat az E/1? A fenébe! :)

31+2

2010-04-14T10:23:00.009+02:00

Elég sokat váratott magára a 220. bejegyzésem… De vajon mit jelenthet a címe? A megfejtéseket kommentben várom! :)

Rögtön megnyugtatnék mindenkit, hogy Benike teljesen meggyógyult, már ment óvodába múlt hét pénteken is, ahogy a héten is minden nap. Néhány csúnyán elvakart hólyag helyén csinos kis gödröcske maradt a bőrében, de hál az égnek, az arcát ez nem érinti. Viszont egyre szeplősebb. :)

"Látod Sebi, így kell!"

Az allergiája miatt Kriszta elvitte a háziorvosunkhoz is, homeopátiás magánrendelésre. Alaposan kikérdezte a doktornő az egész kis életéről, szokásairól, barátairól, kedvenc ételeiről, kedvenc elfoglaltságairól, félelmeiről… tömören mindenről. Még a születéséről is esett szó, igaz, ezt konkrétan páromtól kérdezte. A vizsgálat után háromféle golyót és egy orrspray-t írt fel az orvos. Ezekből – ha jól emlékszem – kétfélét már szedett korábban is, igaz, azt a saját fejünk után, nem orvosi javaslatra. Akkor is segítettek neki, most is. A gond azonban ott kezdődik, hogy Beni már nagyon hozzászokott a szájlégzéshez. Akkor sem az orrán vesz levegőt, ha azt előtte kifújta. Emiatt viszont állandóan kicserepesednek, kiszáradnak és berepedeznek az ajkai. Plusz borzasztóan zavaró, hogy liheg, szuszog és nazálisan képez minden hangot.

Mindezek mellett azonban – szerintem – nagyon okos. Szépen, választékosan beszél, a rendszeresen vásárolt foglalkoztató füzeteket pedig semmi perc alatt kivégzi. Félreértések elkerülése végett: nem tukmáljuk rá, ő kéri, hogy tanuljunk vele, ahogy azt is, hogy melyik füzetet vegyük meg neki. Az óvónők szerint is különleges kis krampusz – persze melyik gyerek nem az –, de hogy az egyikük szavaival éljek: „Ilyen együtt érző gyerekkel még nem találkoztam!”.

Sebestyénünk nőtt. Igen, most már nem nyúlik, hanem nő, mivel a napjai többségét ülve és állva tölti. Részeg ember módjára közlekedik a lakásban: tapogatja a falat. Álló nap be sem áll a szája, perfekt vietnami a kölyök. :D Egész jól el lehet beszélgetni vele, persze egyetemi székfoglalót nem várhatunk tőle. Viszont hangosan kacag, ha gügyögésére válaszolunk. Rázza a fejét, ha valamit nem akar, nem kér. Ha nem értjük meg, ívbe vágja magát és hiszti indul.

Rájött, hogy mekkora móka kidugott nyelvvel fújni a nyálát. Zsiványkodik, szándékosan mást tesz, mint amit mondunk neki. Nincs nehéz dolga, mivel a „nem” szót jól ismeri, s így tudja azt is, hogy mivel tudja felhívni a figyelmünket az artikulálatlan ordításon kívül. Mióta apró dolgokat is képes megfogni az ujjacskáit összecsippentve, nincs biztonságban egyetlen morzsa, szösz sem a padlón. Néha majd megfullad, mert olyasmit töm be, ami nem tud lenyelni. S ahogy ügyesedik, úgy próbál utánozni minket.

"Hogy is így kell???"

Az utóbbi időben már gyakran eljátszik egyedül is, s nem visít eszeveszetten, ha nincs mellette valaki. Ha észreveszi, hogy egyedül maradt a szobában, csapot-papot hátrahagyva elindul, hogy megkeresse az első ismerős arcot, miközben jó hangosan és kellően kétségbeesetten kiabálja: „hemme!”. (A szó jelentését még nem sikerült egylehetőségesre szűkítenünk, mert jelentheti azt is, hogy „anya” és azt is, hogy „kaja”. Ugyanis akkor is ezt mondja, ha éhes.) Ugyanakkor az idegenekkel, ha lehet, még bizalmatlanabb. Ebbe ő beleszámítja a ritkán látott nagyszülőket, nagynénit, nagybácsit is.

Az ajtónyitogatása nem ismer határokat, már a hűtő sem akadály, s azt is tudja, hol talál almát a konyhaszekrényben. Mindenre felmászik, amire tud, s amit onnan elér, az a földön landol rövid időn belül. Nincs kivétel. A múltkor a lapolvasó (szkenner) is csak a kábele miatt úszhatta meg a zuhanást. A fejhallgatóm zsinórját konkrétan félig széttépte, ami ugyebár nem garanciális probléma. Fekete szikszalag rulez (kár, hogy a leromlott hangminőséget nem javítja)! Érdekes azonban, hogy ha otthon vagyok, nem piszkálja a számítógépet.

"Mit is pakoljak le? Mindent!"

Úgy tűnik, Kriszta kicsit már unja az otthon melegét. Nem, nem akar elválni, nem akar elköltözni és egyelőre még vissza sem akar menni dolgozni. Viszont kissé elfáradt a háztartás vezetésében, a gyerekek gondozásában. Ez nem azt jelenti, hogy nem szereti őket, „csak” kimerült idegileg. Az elmúlt héten sokat aludt, keveset beszélt, s akkor sem sokat. Talán tegnap délutánra már jobban érezte magát, nekem legalábbis úgy tűnt. Azt hiszem, többet kellene segítenem a házimunkában.

S ha már munka: múlt hét pénteken megtartottam az első lakógyűlést (hivatalosan: közgyűlést). Mivel nem volt köztünk gyorsíró, így a jegyzőkönyv szerepét egy diktafon töltötte be. A hangfelvételt ültettem át a hétvégén írott formába, plusz megírtam a határozatokat, értesítőket. Tegnap megkértem a korábbi közös képviselőt, fussa át a soraimat, hogy megfelelnek-e formailag, jogilag a firkálmányaim. Egyetlen szót illesztett az egész közgyűlési jegyzőkönyvbe, mely pontosított egy fogalmat, más egyéb hibát nem jelzett. Úgyhogy most büszke vagyok magamra. Szombatig mindenkinek meg kell kapnia a saját példányát az értesítőből és az egyéb szükséges papírokból, s ez, hogy nem kell javítgatnom, simán megoldható. Egy kis sikerélmény. :)

"Márciusi ifjak"

2010-03-30T18:13:00.005+02:00

Az úgy volt, hogy Beninek egyszer csak 39 fokos láza kerekedett. Lángolt az arca, csak feküdt két takaró alatt és vacogott. Hűtőfürdő a bárányhimlő miatt szóba sem jöhetett, kúpot nem szeretett volna, így maradt a kanalas lázcsillapító. Gyorsan elaludt, s hála az égnek, mire felébredt, lement a láza. Attól kezdve nem lehet bírni vele.

Szombat-vasárnap magasságában már úgy tűnhetett volna kívülről, hogy semmi baja. Az arcát kihagyta a kór, egyetlen piros kis bumszli vigyorgott az orra hegyén, de nem hólyagosodott be. Mára már csak a nagyobb kiütések helyén található némi seb, de nem vészes. Ennek ellenére - orvosi tanácsra - nem mehet óvodába, nehogy összeszedjen ismét valamit. Néhány szülővel beszélgettem, s innen tudom, hogy nem egy csoporttársa, óvodás pajtása szintén bárányhimlős.

Az utcára is csak alaposan felöltözve mehet ki, nehogy tüdőgyulladást kapjon, ami a doktornéni szerint ilyenkor viszonylag gyakran előforduló szövődmény lehet. Igyekszünk benti programokat kitalálni, de ilyen fantasztikus időben bűn nem kimozdulni kicsit. Azért biztos, ami biztos, áthoztuk anyuéktól a gyerekkori építőjátékomat, amiből egy kamiont lehet összeszerelni. Műanyag, fém elemeket kell összecsavarozni, ami egyébként jó mókának tűnik, a gyakorlatban azonban kissé macerásabb a dolog. De mi nem ismerünk akadályt, nekiveselkedtünk és a fele már el is készült.

Az eleje már kész, de csak egészben mutatjuk meg! :P

Sebestyén lassan, de biztosan halad az emberré válás rögös útján előre. Tapsol (süti-süti), integet (pá-pá), táncol (fel-le rázza a popsiját), pacsit ad, az összes állatot "vaúnak" hívja, pár másodpercig megáll egyedül, s kisebb távolságokra már nem ereszkedik le négykézlábra, ha nincs mibe kapaszkodnia. Mintha vetődne, úgy teszi meg ezeket a távolságokat. El is neveztem kamikaze-babának, amire bőven rá is szolgált, mert néha elszámolja magát. Ilyenkor vagy koppan a kis feje (csak kicsit nézte el), vagy csattannak a praclik a földön (ha nagyon)...

Emellett ismeri a "labda" szó tartalmát, és felfedezte, hogy vannak tárgyak, amiket egymásba lehet tenni (labdát a kosárba). Ergo, túllépett a csapkodjuk-egymáshoz-a-tárgyakat-és-vigyorogjunk korszakon. Most is éppen apró tárgyakat pakol egy műanyag játékgarázsba... meglátta anyát, eldobott mindent és kacagva kúszni kezdett felé... mikor azonban rájött, hogy anyának más dolga is akadhat, elkezdett kiabálni, sikítani, gügyögni... aztán észrevette, hogy anya kinyitotta az előszobaszekrényt... jelenleg két kis lábat látok kikandikálni a szekrény mélyéből, a tulajdonosuk pedig hangosan örül valaminek odabent. :D

Ruhásszekrényben: kinyitotta, bemászott, pakolt...

Ezzel egyébként az idegbajba kerget minket. Amit csak tud, kinyit. Beleértve a konyhaszekrényt is, ahol többek között a kukát tároljuk... meg a cipőtárolót... meg a ruhásszekrényt... durván 20 másodperc alatt legalább akkora rendetlenséget képes összehozni, mint Dorothy forgószele. Természetesen rendet rakni elfelejt, s ha nemtetszésünk jeleként még azelőtt eltávolítjuk a kiszemelt "játékai" közül, hogy ő azokat megunta volna, hangos ellenkezés a jutalmunk.

Hónap végére - köszönhetően a gyógyszereknek és az S.O.S. oltásnak - kimerültünk anyagilag. Nem ritka eset, de éppen abban bíztunk, hogy félre tudunk tenni némi pénzt. Nem így alakult. Hála az égnek, apósomék már korábban megígérték, hogy kapunk egy konyhakész kacsát (tegnap elhoztam, s azóta már a gyomrunkkal ismerkedik), sonkát (kolbászt, szalámit korábban már hoztak), apuék meg rendeltek halat, abból is jut nekünk. Úgyhogy tulajdonképpen egy fillérünk sincs, de tele a hűtőnk. :)

Báránybőrbe bújt farkas

2010-03-25T08:48:00.007+01:00

Benjámin tegnap reggelre kipöttyösödött. Kriszta elment vele orvoshoz, s beigazolódott a gyanúm: bárányhimlős. Bár kapott 1 éves kora előtt oltást ellene, de állítólag kellett volna még egy valamivel utána, ám az elmaradt. Ma reggelre még több pöttye és hólyagja van, immár a fejbőrén is találtam párat. Mikor bekenjük ezzel a hűsítő fehér keverékkel, amit ránk is kentek anyáink, mikor bárányhimlősök voltunk, úgy néz ki szegénykém, mint aki meghempergett egy kád mészben.

Sebestyén S.O.S. sebességgel kapta meg az első oltását ez ellen a kór ellen, s azt mondta az orvos, hogy ha addig nem lesz beteg, 3 hét múlva megkapja következőt. Ha így történik, elmondható, hogy a törpének szuper immunrendszere van. Talán akkor mégsem lesz olyan nagy baj, hogy állandóan mindent a szájába töm, s úgy közlekedik a lakásban, mint egy tyúk: összecsipegeti az elhullott morzsákat, szöszöket. Egyelőre Sebin nincs jele a betegségnek.

Mivel, mint derült égből a villámcsapás, úgy ért minket a pöttyösség, elkezdtünk agyalni, hogy honnan, s miként kaphatta el Benike. Körülbelül 2 hét a lappangási idő, de mit csináltunk 2 hete, s legfőképpen, hol voltunk? Aztán beugrott! Most már tudom, hogy ki lehetett az eredeti vírusgazda.

A főbűnös

Mi kell a férfinak?

2010-03-16T21:13:00.006+01:00

Mindig elcsodálkozom, hogy micsoda hatalmuk van a nőknek felettünk, férfiak felett. Az előző bejegyzésem fásultsága, közönye, fáradtsága oly messze szállt a feleségem figyelmessége után, hogy nem győztem egész nap ezen csodálkozni: ennyire egyszerűen lennénk bekötve???

- Mi kell a férfinak, hogy boldog legyen?
- Kaja és szex... - szól a szakállas vicc.

Tavaszi fáradtság

2010-03-14T20:41:00.005+01:00

Mondhatnám, hogy szánom-bánom, amiért egy hete nem álltam Veletek szóba, de nem lennék őszinte. Szándékosan hagytam ki ennyi idő a legutóbbi bejegyzésem óta. Semmi különös okom nem volt rá, hacsak nem az, hogy kissé kedvetlen voltam, vagyok. Nem, nem az életkedvem ment el, csak fásult vagyok. Vége lehetne már a télnek. A munkahelyen pedig még mindig javítják, cserélik a PLC-t, s napi pár perces munkán kívül jelenleg nincs teendőm. Nagyon fárasztó tud lenni az ilyesfajta semmittevés - persze nem fizikailag, hanem mentálisan. Sajnos fel is szedtem pár kilót. Fásult vagyok, ugyanakkor türelmetlen is.

Szerencsére, avagy hála az égnek Sebestyén és Benjámin rendben van, kigyógyultak a takonykórból, viszont a nagyobbik allergiavizsgálatának eredményét még mindig nem sikerült megszerezni, mert legutóbb, mikor sikerült lejutni az óvárosba, nem rendelt a fül-orr-gégész. :S Mindettől függetlenül rendben vannak a törpösök, fejlődnek, okosodnak, ügyesednek, s ami végképp fontos, látjuk rajtuk az őszinte szeretet és rajongást, amivel minket, mint szülőket vesznek körbe. Megvallom őszintén, néha már kissé terhes is a dolog. :P

Krisztával megvagyunk. Élünk egymás mellett, s néha egymással. Ő is kikészült már jó ideje. Hiányzik neki a napfény, hogy kimehessen sétálni a gyerekekkel, s hogy Benike rendszeresen menjen óvodába. A jövő hét végére szerveznünk kell valami családi programot, hogy ismét összerázódjunk.

S hogy szóljon is valamiről a mai bejegyzésem: egyik nap a szomszéddal felmentünk Dunaújvárosba az ottani OBI-ba, s vettem egy fém bejárati ajtót. Azt még nem tudom, mikor fogjuk beépít(t)e(t)ni, s hogy kivel, de az ajtó már megvan. Sötétbarna, enyhén fa mintás - ha jól emlékszem. :)

Ennyi, zárom soraim: vár a fürdőszoba és az ágyikó. Jó éjt!

Homo sum, nihil humani a me alienum puto.

2010-03-07T08:39:00.005+01:00

Az utóbbi időben komolyan foglalkoztat valami. Mondhatnánk filozofikus kérdésnek is, más megközelítésből talán teológiainak is.

Ki vagyok én, s milyen vagyok?

Az az egyszerűnek tűnő válasz, hogy ember, férfi, apa nem kielégítő, ahogy az sem, hogy egy hívő ember, istenfélő férfi, hitre nevelő apa. Ez túlontúl materialista megközelítés lenne, még ha ez némi képzavart is feltételez.

Egyik nap megkérdeztem Krisztát:
- Szerinted beteg lelkű vagyok?
- Igen.
Bevallom, kicsit megdöbbentem a válaszán, nem ezt vártam. Illetve nem pont ezt, de végül is az őszinteség a szememben a legnagyobb erény, csodálkoznék, ha mást kapnék a feleségemtől.
- Szerinted beteg a lelkem? - kérdeztem vissza, várva, hogy kifejti, mire gondolt.
- Anyu mondta nekem mindig, hogy egy beteg embernek beteg a lelke is, ezt el kell fogadni.
Értettem, amit mond, s tudom miért mondta ezt anyósom: apósom életének jó részét kórházakban töltötte. Ő tudja mit jelent egy beteg férfi mellett élni.
- De ez nem jelenti azt, hogy ne szeretnélek, vagy ne tisztelnélek.
Kicsit elgondolkodtam a dolgon, de végül is kiböktem, hogy mire gondoltam már a kezdet kezdetén:
- Valójában arra gondoltam, hogy a filmekben mindig az ellenségnek szurkolok...
- Az érdekesség, nem betegség. - mondta, s rám mosolygott.

Take it easy!

2010-03-05T11:22:00.006+01:00

Nem, nem titok, kicsit kikészültem az elmúlt napokban.

Az előző, szombati bejegyzésemben már említettem, hogy pénteken pihenőnapot tartottam, s meséltem Sebestyén új tudományáról is épp úgy, mint fogacskáiról. A szombat szép csendesen eltelt, ám a vasárnap ismét csak a gondokat halmozta. Édesanyám nem gyógyul, de legkritikusabb probléma mégis Beni füle volt. Egész nap fájdította, s a meleg sópakolás ellenére estére már sírt is. Húgom segítségével sikerül cseppet és orvosságot íratni és beszerezni az ügyeletes patikából, amivel valahára sikerült csökkenteni a gyerek kínjait.

Hétfőn reggel kérdeztük Benit, hogy érzi magát. Azt mondta, nem fáj már a füle. Így bár húzódozva és aggódva, de lementem a korábbi közös képviselővel Szekszárdra, hogy elrendezzük az ilyenkor szokásos papírügyeket (ha nem tudnátok: engem választottak az új közös képviselőnek). Minden szép és jó volt, de a tömbházunk felújításáért felelős generálkivitelező kerek fél órát váratott minket. Bár kaptunk kávét, de mivel láttam, hogy a korábbi vendégei már bő 20 perce elhagyták az irodáját, csak "szívat" minket. Aztán 5 perc alatt végeztünk a bemutatkozással és az adatváltoztatásokkal és időpont egyeztetéssel. Mondhatnád, hogy ezt miért nem telefonon??? Nos, csak azt tekinthetjük elintézettnek, amit tényleg személyesen elintéztünk... Sajna, ma ilyen a magyar üzleti élet.

Kedd: ha jól emlékszem, említettem, hogy vettek Benitől vért az allergiavizsgálathoz. Február végén fel is hívtuk a fül-orr-gégészetet, hogy megjött-e az eredmény. Válaszuk igen volt, de ennél többet nem mondhatnak telefonba. Jó, úgyis megint ki kell pucoltatni az orrát, s nem lenne baj, ha Sebit is megnézné, mert a fogzással együtt járó vírus-bacilus-kórokozóhadat már ő is sikeresen kitenyésztette az orrában, torkában. Szóval irány az óváros, s mivel kellően szép idő volt, hát gyalog. Körülbelül 30-40 perc séta, ami egy 5 éves sebességével kicsit több is volt talán.

Az "SZTK" betegfelvételi pultjánál közölték, hogy már 36-an várakoznak a fül-orr-gégészeten, nem fogunk sorra kerülni. Mondtam, hogy jó, akkor csak a gyerek eredményét kérném el, mert vinnénk a háziorvoshoz. A hölgy felnézett rám a pult üvege mögül, majd mint egy előre betanult szöveget, újra elmondta: "Már 36-an várakoznak, nem fognak sorra kerülni!" Hmmm... Mielőtt visszafordíthatatlanul felment volna bennem a pumpa, inkább hátat fordítottam és eljöttünk. Anyósom úgyis jött le hozzánk Dunaföldvárról, hogy átírassuk párom nevére a SIM-kártyáját. Így anyósom is előfizetéses lehet, s ingyen beszélgethet a lányával. Mint kiderül, az én nevemen volt a kártya, hiába rángattuk le a mamát. De legalább látta az unokákat.

Közben folyamatosan előttem voltak az idei adóbevallásaink. Hogy szakadna meg, aki fogalmazta a magyarázó szövegeket!!! Küzdöttem, mint disznó a tükörjégen, de ha jól számoltam ki mindent (és az APEH-es szoftver se téved), pluszban zárjuk a tavalyi évet. :)

Szerdán délelőtt elmentünk a gyerekek háziorvosához, aki még megnézni sem volt hajlandó a gyerek fülét. Ránézett és annyit mondott: sok sót eszik! (Persze: hetek óta nem voltunk édesanyámnál, aki ha nem is sómentesen, de igyekszik sószegényen főzni, óvodában szintén nem volt Beni a takony miatt, Kriszta pedig só nélkül főz itthon.) Ráadásul Sebike kapott egy olyan gyógyszert, amit maximum 5 napig kellene szednie, ehhez képest tízszer annyi tabletta van benne, s éppen hogy nem 4ezer forint az ára. Gyorsan végeztünk...

Aznap éjszaka már dolgoztam, csütörtök reggelre hulla voltam, de túl sokat nem alhattam délelőtt sem, mert anyósom ismét meglátogatott minket, ezúttal több szerencsével. Mármint részünkről: apósommal és Kriszta nagybátyjával készítettek egy kis disznótorost, s abból hozott egy nagy adag "kóstolót". Valójában persze amúgy is nekünk töltötték a kolbászokat, sőt, még maradt is náluk, amit majd lassanként megkapunk, ahogy fogynak az itthoni készletek. De ha már lúd, legyen kövér, elkészíthettem a mama adóbevallását is. :P Rutinból kihoztam neki is egy komolyabb visszajáró összeget... :D

Az idegeskedés, utazgatás, ügyintézések kicsit kikezdték az én immunrendszeremet is, úgyhogy kapar a torkom, köhögök és tönkrement a már hosszú ideje kiegyensúlyozott , s igen csak közeli viszonyom az én kedves Bél Flórámmal is...

Röviden

2010-02-27T06:54:00.006+01:00

Az utóbbi időben nappalos műszakban dolgoztam, tegnap volt az első szabadnapom. Regenerálódásra, pihenésre szántam az időt: játszottam a gyerekekkel, olvastam, zenét hallgattam... stb. Emiatt tegnapról mára csúsztattam ezt a bejegyzést.

Elsőként Sebestyén régi-új fogacskáiról adnék hírt. Eddig is érezhető volt egy picike dudor, ami már áttörte az ínyét, de mostanra nem csak egy kis "bumszlival" mosolyog a világra, hanem két (!) kibújt fogacskával. Ha jól emlékszem keddről szerdára virradó éjjel sírt kiemelkedően sokat. Igaz, még nincsenek kint teljes valójukban a kis gyöngyök, de a kanál és a pohár is szépen kocog már étkezésekkor. A másik "örömhír", hogy megtanult "Süti, süti pogácsát" készíteni: ha ő is úgy akarja, tapsikol, amikor hallja a mondókát. :)

Benjámin a szokás szerinti - havi - takonykórban szenved. Elvileg megérkezett az allergiavizsgálat a fül-orr-gégészetre, de telefonon ennél több információt nem árultak el. Jövő héten kiderül. Addig is homeopátiás golyókat kap, hogy kitisztuljon az orra.

Mi Krisztával jól vagyunk. Jól, csak fáradtan. Ráadásul ez a ronda idő: esik az eső, erősen fúj a szél, az ég mindenhol szürke, a fák még kopaszok, a fű barna... Az embernek kimozdulni sincs kedve.

Nem én voltam!

2010-02-21T19:19:00.005+01:00

Benike valamikor délután, szép halkan, egy igen erős szagú szelet nyomott édesanyja orra alá. Párom persze tudta, hogy ki volt a tettes, de mókás hangulatában megkérdezte az elkövetőt:
- Te pupiztál Benikém?
- Nem... - válaszolta ártatlan nagy szemekkel - Biztos a Sebi volt!
- Ő nem lehetett, most kakilt...
- Akkor apa! - vágta rá kisfiam.
- Ő sem lehetett, nincs itthon, dolgozik.
- De biztos még reggel csinálta és itt maradt!

Itt a vége, fuss el véle! (bővített)

2010-02-17T09:20:00.021+01:00

"Elvégeztetett!" - hogy az örök klasszikust idézzem.

Ne gondolj azonban olyan világformáló eseményre, mellyel kapcsolatban e kijelentés elhangzott. Csupán az AMOS - Legendák Hajnala online játék szerverét kapcsolták ki az adatok archiválása után. Bár jó ideje nem érint semmiféle esemény e játékkal kapcsolatban, de emellett nem mehettem el szó nélkül.

Az utolsó üzenet pop-up ablakban

Emlékeim szerint levelezős szerepjátékként indult, ám valami ostoba indokkal indított jogi pereskedés - melyet végül a fejlesztők megnyertek - útját állta a sikeres indulásnak. Mire legközelebb találkoztam az AMOS-sal az interneten, már kliensben játszható szöveges alapú szerepjátékról volt szó. Tesztelőként vettem részt az indulás előkészületeiben. Mivel nem vagyok tápolós - értsd: nem mindenem a gyors fejlődés, vagyonharácsolás - típus, s számolgatni kifejezetten utálok, sokkal inkább a hangulatra és a körítésekre figyeltem. Persze volt pár játéktechnikai dolog, amivel kapcsolatban elmondtam a kegyetlenül őszinte véleményemet. A fórumon - ennek következtében - általában lehurrogtak, kigúnyoltak.

Játszottam egy keveset a teszt után is, ám egyre kevéssé tetszettek azok a dolgok, amiket a teszt során még nem kapcsoltak, nem kötöttek be, az éles játékban azonban megjelentek. Ez egyik ilyen nagy hibának a végleges halált tartottam. Ha végignézem az MMORPG-k piacát, nem találok még egy olyan játékot, ahol pár elrontott lépést, szerencsétlen események sorozatát, netán hozzá nem értő taktikát ilyen durván büntetnének. Persze vissza lehetett kapni az elhalálozott "avatart", de csak megszorításokkal.

Az egyik fejlesztő az ehhez is kapcsolódó javaslataim nyomán még igyekezett korrigálni a gondolkodásomat ("ez nem rózsaszín puding"), de mikor üzleti alapokra helyezték az addig ingyenes játékot, nem foglalkoztam tovább mélyebben a témával. Fizetni azért, hogy egy átdolgozott nap után azon izguljak, vajon a szerveroldali kliens - egyébként durva - véletlen szám generátora miatt elhalálozom-e, vagy sem?! Nemes egyszerűséggel mondhatnám úgyis, hogy befejeztem, de azért egyre halványuló reménnyel figyelemmel követtem a történéseket.

Örömmel láttam, hogy kicsit később ismét ingyenessé tették a játékot. Talán elmaradt az új befizetők rohama, mert az internet tele van ingyenes, grafikus felületű és nonstop online játékokkal. Magyarázatként elmondanám, hogy az AMOS rendszerében pontokból lehetett elvégezni minden tevékenységet, s ha az elfogyott, aznap már csak olvasgatni lehetett az eseményeket, folytatni nem. Ez meglehetősen kellemetlen és ostoba korlátként állt a WoW, L2 és egyéb MMORPG-n nevelkedett játékosok előtt.

Vagy ekkor, de lehet hogy még korábban, a fizetőssé tétel előtt, de említést tettem arról, hogy talán nem lenne nehéz oly módon pénzt szerezni a játék működtetéséhez és rentábilissá tételéhez, hogy bizonyos előnyöket vásárolhatnánk valós pénzért, vagy szüntethetnénk meg ugyanígy hátrányokat. Például a fent említett végleges halált elszenvedett karakterek egy az egyben visszahozhatók legyenek. Hisz oly sok játék - szinte minden ingyenes - így működik. Valós pénzösszegek nélkül is élvezetesen játszhatók, gondoljunk csak például a manapság oly' népszerű FaceBook játékokra: FarmVille, Castle Age... stb, ugyanakkor komoly előnyt nem jelent, ha valaki valós pénzt is áldoz a szórakozására.

Természetesen ebben a javaslatomban sem volt sok köszönet. A fejlesztők és a játékosok - néhány fecskét leszámítva - is mereven elzárkóztak mindettől, mondván, hogy felborulna a játékegyensúly és megváltoznának az arányok... stb. Volt aki egyszerűen ostobaságnak nevezte a dolgot. Gyanítom, hogy az "öreg rókák" inkább az előnyüket féltették, amivel előrébb jártak mindenkinél. (Természetesen később, mikor a játék már a hattyúdalát élte, bevezettek ilyen rendszert, de ez már kevés volt az üdvösséghez.)

Mondhatom, nagyon furán néztem erre az ellenkezésre, hiszen arról volt szó, hogy a fejlesztők munkáját végre honoráljuk és alapot teremtsünk a már ingadozni látszó folytatáshoz. Másrészt ez a játék - a fent említett MMORPG-kel ellentétben - egyáltalán nem a PvP-re, a karakterek közötti harcra épült. Itt csak akkor lehetett szó bármiféle karakterharcról, ha mindkét fél beleegyezett az összecsapásba. Ráadásul a fejlesztők is állandóan azt hajtogatták, hogy ez nem verseny, itt nincs lemaradás, egyáltalán nem szenved hátrányt az, aki később indul.

Ehhez képest az évente megrendezett önkéntes jelentkezésű karakterversenyeken szinte mindig ugyanazok nyertek, amiben persze semmi pláne nincs, hiszen az abszolút kezdőt ugyanúgy összesorsolhatta a számítógép egy hasonszőrű társával, mint egy "őskarakterrel", akinek csak a kisujját kellett mozdítania a győzelemért. Ez személyes tapasztalat.

S ha már MMORPG: aki játszott már ilyen játékkal, az tudja, hogy a játék alapja a csapatos kalandozás, mászkálás, szörnyek jobblétre szenderítése. Az AMOS rendszerében ezt csak különleges kalandok idejére lehetett megtenni, egy-egy erősebb szörny legyilkolásáig. Az AMOS MMORPG volt egyáltalán?

A harcrendszer és az ebből fakadó tárgysérülési rendszer is ezer sebből vérzett. Az MMORPG-khez képest ostoba rendszerben kellett győzelmeket halmozni, miközben a harcokba magukba valós időben beavatkozni nem lehetett. Azt a "logikus" döntést már ne is említsem, hogy induláskor választható volt és később vásárolható is a hosszabbik szamurájkard (katana), míg a rövidet (wakizasi) csak találni lehetett. Már adtak egy pofont az orientál beállítottságú embereknek. Másik örök kedvencem az, hogy ha valaki tőröket/késeket szeretett volna használni a játéka során, kötelezően tőrt kellett választania, mert abból tucatnyi variáció létezett a boltokban is, míg a vadászkést szintén csak találni kellett. Ergo: a szerepjátékod a véletlen szám generátoron múlott.

A tárgyak kategorizálása méret és súly szerint is történt, így egy gyengébb fizikummal rendelkező karakter örülhetett a minimális felszerelését elbírta, míg egy erősebb nem csak annak örülhetett, hogy konkrétan egymaga egy málhás szamár, de harcokban még hatalmasakat is üthetett. S ezzel a rövid átvezetéssel el is hagynám a tárgyakat, rátérnék a tulajdonságokra.

Alapvetően mindenek alfája és omegája a "kitartás" volt, mely túlzottan is nagy hangsúlyt kapott a játék során. Nem csak az életerőt - a harcokban a halál és az élet közötti különbséget szimbolizáló pontokat - számították ebből, de sok mást is. Ebből fakadóan minden karakter egy kaptafára készült. Harcosoknak erő és kitartás, varázslóknak intelligencia és kitartás kellett... és így tovább.

Bár nem próbáltam, de többek véleménye alapján mondom, hogy egy íjász karakter halottnak volt tekinthető már megalkotása előtt. Varázslókkal sem volt könnyű játszani, mivel a rendszerben nekik is kellett közelharcot folytatniuk a szörnyekkel, s ha az a fránya véletlen nem állt melléjük, könnyen bukta lehetett a dologból. Erre mondták azt a fejlesztők, hogy óvatosabban kell játszani ezekkel a karakterekkel, s felemlegették a szabálykönyvet. Aztán mikor rámutattam, hogy a szabálykönyvben említett beállításokkal még egy harcos is könnyen borul, változtattak a leíráson...

Másrészt bár többféle varázshasználó kasztból lehetett választani, de legtöbbjük csak elnevezésében különbözött a másiktól. Emlékeim halványak, de ha mondjuk volt "tűzlabda" és "vízgömb" varázslat, ezek szinte csak neveikben különböztek egymástól. A fejlődés során kapott egyéb varázslatok pedig csak annyit értek, hogy a még erősebb szörnyeket le lehessen győzni velük. Ezt látva egy MMORPG-n nevelkedett ember csak a hasát fogja.

Végezetül az egyébként ígéretesnek induló, de sajnos megbukott játékról: a fejlesztők többször is hangsúlyozták hogy szeretnének szakítani a magyarországi "őssel", a Beholder Kft. Túlélők Földje nevű játékával, mellyel nem csak ők, de én is játszottam tinédzser koromban. Szánalmas volt kissé például az, hogy a játékhoz kapcsolódó fórumon konkrétan kiírni sem engedték a fent említett játék nevét vagy rövidítését, de még a cég nevét sem (ha jól emlékszem.) Konkrétan egy automata script figyelte, ha valaki mégis próbálkozott ezzel, s kicserélte valami mókásnak szánt egyéb szövegre, melyről azért azonosítható volt, hogy a hozzászóló mire gondolt. Azonban minden hiába, az AMOS nem volt több, mint egy kissé továbbfejlesztett (vagy azzal a szándékkal létrehozott), online alapokra helyezett levelezős játék, mely egyébként sokban magán viselte a TF alapvonásait, így betegségeit (beleértve a fejlesztők időnként lekezelő, pökhendi stílusát) is.

Mindezek ellenére sajnálom, hogy vége. Béke poraira!

Korán volt még

2010-02-15T10:12:00.004+01:00

A mai reggel is igen érdekesen kezdődött.

Először is a munkahelyen eldugult a WC, ahová járok a dolgaimat elvégezni. Bár csak csurgattam, a víz iszonyú lassan folyt le. A kefével belekotortam ugyan, de nem sokat segített a dolgon. Mikor végre nagy nehezen lefolyt, azt láttam, hogy egy műanyag(hoz hasonló) fehér valami ücsörög a víz alatt, s szinte teljesen elzárja a lefolyót. Mivel épp belefutottam egy kollégába, mondtam neki, hogy szóljon valamelyik főnöknek. Eddig rendben is volna, de aztán elgondolkodtam. Ahogyan a cégnél mostanában mennek a dolgok, a vége előbb-utóbb az lesz, hogy én dobáltam tele szeméttel a WC-t...

Aztán kisétáltam a kapuig, de lekéstem az első járatot. Sebaj, megvártam a másodikat, 5 perc a különbség a kettő között. Mivel nem volt kedvem fagyoskodni, felültem a kapuban a buszra - parola a sofőrrel - és mentem egy kört. Tulajdonképpen visszafelé, mert a kapun kifelé kellett volna haladnom a logika szerint, de a busz is arra ment az iparterületen megtett kör után, úgyhogy mindegy - gondoltam. Rosszul.

Miután egy szál utasként beértünk az erőmű pályaudvarára, a sofőr is észrevette, hogy én bizony ott ülök az első ülésen, szinte mellette. Ami már itt érdekes, hisz elviekben folyamatosan figyelniük kell, hogy van-e még utas. Ezért van tele minden busz tükörrel belül is. De elkalandoztam. Észrevett, s csak úgy barátilag megkérdezte:
- Hát te?
Már gyanakodnom kellett volna, hiszen valóban eget verően furcsa esemény lehet egy sofőr életében, ha egy utas az autóbusszal a pályaudvarra érkezik. Felbátorodva visszakérdeztem:
- Mi a gond? - csavaros logikám szerint itt be kellett volna fejeznünk a társalgást, de az a fránya ajtó csak nem nyílt ki.
- Minek szálltál fel a kapuban, ha kifelé jössz?
Először csak néztem bután a sofőrre, de láttam, hogy komolyan gondolja.
- Lekéstem a 40-est és nem volt kedvem fagyoskodni.
Itt most már tényleg ki kellett volna nyílnia az ajtónak, de nem...
- Ne mond már, az utánam jött!
- Őőőő... Ez nem a 45-ös? - mutattam a buszra, amiben dekkoltunk.
- De!
- Akkor ez nem a 40-es után indult el?
- Nekem ne magyarázz, az utánam jött! - mondta szinte kiabálva és végre kinyitotta az ajtót.
Feladtam, nem volt kedvem lekésni a városi járatot is egy fafejű ember miatt...

Több füle, mint foga

2010-02-14T16:04:00.003+01:00

Sebestyén ül a szófa mellett, valami építőjáték nagyalakú alkatrészét próbálja bekebelezni éppen. Nézem, ahogyan teljes erőbedobással tömködi befelé, majd az órára pillantok, s látom, hogy lassan készülnöm kell. Nyújtózkodok egy hatalmasat, majd mintegy lazításképpen végigkopogtatom annak a szekrénynek az oldalát, ami a szófa mellett áll.

Sebi felkapja a fejét, eldobja a játékot, s hangos örömködés közben odamászik a szekrényhez, nekitámaszkodva feláll, majd apró tenyerével püfölni kezdi a szekrényajtót, s közben vigyorog rám. Újra megkopogtattam a bútort, mire Sebi ismét csapkodni kezd, s néz rám rendületlenül, fogatlan mosollyal jutalmazva közös szórakozásunkat.

Téli életkép

2010-02-13T13:30:00.004+01:00

A második éjszakát töltöttem a munkahelyemen. Azonban nem is az éjszaka volt a nehéz, hanem a hajnal.

Akkora hóakadályokat fújt össze a hó az úton az iparterületen - amerre mennem kell a buszhoz - hogy a biztonsági őrség autója nem tudott elmenni éjjel. Volt szerencsém megtapasztalni, milyen érzés lábszárközépig merülni a friss hóban, ahogy azt is, milyen érzés, ahogyan visszapotyog a zoknim és a bakancsom közé a kristállyá fagyott víz. S hogy a boldogságom teljes legyen, a hóátfúvásos részeken nem láttam a már jéggé fagyott, korábbról ott maradt keréknyomokat, így ha szerencsétlenül léptem, még az egyensúlyom megőrzéséért is komoly közelharcot kellett vívnom. Hála az égnek, egyetlen egyszer sem estem el, de többször közel álltam egy kiadós taknyoláshoz.

Ráadásul a szél, amit nem fog le semmi sem, folyamatosan az arcomba fújta a hódarát, így azon kellett igyekeznem, hogy valamiképpen "árnyékoljam" szúrós hókristályok elől. A máskor 20 perces laza séta most kemény 32 perces küzdelem volt a természet erejével. Elmondani nem is lehet, ezt látni kell! A híradókban lehet látni hasonló képeket, amikor elakadt autókat mutogatnak a sötét utakon, miközben szél keresztbe fújja a havat.

Természetesen az erőmű parkolóit folyamatosan tisztították, egy munkagép folyamatosan és látványosan azon melózott, hogy oda-vissza tolja a szinte már semmivé apadt havat. Azzal persze a kutya nem törődött, hogy eközben a közeli pályaudvarról induló buszok is csúszkálnak, a sofőrök úgy közlekednek a 6-os főútig, mintha tojáson járnának. :S

Persze nehogy azt hidd, hogy a városban sokkal jobb volt a helyzet. A főbb utak még csak-csak, de a mellékutak és a járdák... katasztrófa. Persze az utóbbiban benne van a keze minden itt élőnek, de azért az sem túl biztató, hogy míg hazaértem a megállóból egyetlen hómunkást sem láttam. Tegnap reggel is csak - írd és mond - egyetlen legény volt talpon a vidéken.

Belegondolni is félek, mi lesz itt, ha komolyan és hirtelen olvadni kezd a hó...

Ha a lustaság fájna...

2010-02-11T09:09:00.004+01:00

Letelt az 5 nap pihenőm, mától éjszakás vagyok újabb 5 nap erejéig. Így könnyen kiszámolható, hogy kedd reggel jár le a mostani dekádom. Ma kiderül, kapunk-e valamit az adózás miatt elvileg megvont étkezési utalványok helyett (béremelést a bankszámlánk szerint nem).

Nem mondhatnám, hogy túl sok szalmaszálat tettem keresztbe. Valószínűleg az ismét vérző fekélyem miatt ismét kicsit vashiányos vagyok, s így állandóan fáradt, kedvetlen. Ez évek óta így van minden télen, így nem csodálkozom most sem, csak több, mint kellemetlen.

Igaz, tegnap elvittük a gyerkőcöket sétálni, közben Beni csúszott is párat a közeli nagy dombról. Mindenáron gatyaféken akart, ami nála a kitömött zsákot jelenti. Hogy miért, nem tudom. Csúszott párat, általában legurult róla, vagy keresztbe fordult. De végül is élvezte és ez a lényeg. Sajnos fényképezőgépet nem vittem, a telefonnal meg nem lehet olyat képet készíteni, amin csúszás közben nem csak egy elmosódott paca látszik.

Leszámítva ezt a nagy sétát, illetve hogy hétfőn én vittem-hoztam Benit az óvodából és dajkáltam Sebit, nem igazán voltam hasznos tagja kicsiny bolyomnak. Mondhatnám úgy is, hogy ezen a héten inkább tunya here voltam, semmint szorgos dolgozó. De mit tehetnék, végül is valakinek ezt a feladatot is magára kell vállalnia?! :D

Sebikével

2010-02-08T14:53:00.003+01:00

Ma délelőtt én voltam a dajka. Reggel enni adtam Beninek, elvittem az óvodába szánkóval, majd mikor hazaértem, átvettem Sebi felügyeletét, mert Krisztának le kellett mennie a városba a munkahelyére, az adópapírok miatt. Délután fél kettőig én tartottam a frontot.

Ezalatt játszottunk, megetettem, kétszer elaltattam, plusz, hogy minden boldogságom teljes legyen, akkorát termelt a pelusba, hogy csupa kaka lett a háta és a jobb combja. A pelenka- és ruhacserével a mai napra betervezett testépítő edzésemet letudtam. Lassacskán profi pankrátort nevel belőlünk a törpe.

Már itthon volt párom, Sebi kettőnk között kúszott-mászott, épp ahogyan úri kedve diktálta. Dúdoltam, fütyülgettem, de semmi konkrét, ismert dallamot, csak úgy. Kakofónia á la én. Azt vettük észre, hogy Sebi reagál a mély hangokra - mikor fütyültem, csak nézett rám, mintha azt kérdezné, hogy normális vagyok-e.

Felkaptam a fényképezőgépet és ezt rögzítettem:

Sebi táncol